Ima közben lőttek Murszi híveire

A nappal a politikusoké, az éjjel a tüntetőké Egyiptomban. Ahogy enyhül a hőség, a tiltakozók száma megsokszorozódik a gyülekezőhelyeken. A meleg azonban az éjjeli órákban is fűti az indulatokat. A hétfőre virradó éjszaka 51 ember vesztette életét és több mint háromszázan megsebesültek. Az összecsapás helyszíne ismét a Köztársasági Gárda laktanyája volt, ahol a szerdai katonai hatalomátvétel óta dühös tízezrek gyülekeznek. Azt feltételezik – valószínűleg nem alaptalanul –, hogy ott őrzik Mohamed Murszi leléptetett elnököt.

Hétfőn újra megindultak, hogy kiszabadítsák, de a katonák tüzet nyitottak rájuk. A támadók is megöltek egy katonatisztet és több társát megsebesítették – írta az Al Ahram Online. A Muzulmán Testvériség (MT) tagjai azt állítják, a hadsereg indokolatlanul lőtt a reggeli imájukat végző hívek közé, a katonai közlemény szerint viszont „fegyveres terroristák” támadtak a laktanyára. A hadsereg változatát megerősíti az ügyészségi vizsgálat, amely szerint Molotov-koktélokat és lőszert találtak az összecsapás „civil oldalán”. A Muzulmán Testvériség szerint az éjjeli események alatt a hadsereg nem tisztelte sem az ima, sem az élet szentségét, és erőszakkal sértette meg a nép jogát a tüntetésre.

A The New York Times azt jelentette, hogy az egyiptomi állami televíziók felvételei szerint az ülősztrájkoló MT-hívek támadtak a katonákra, mutattak például egy képet, amelyen egyikük egy házilag készített puskával lő. Az amerikai lap által megszólaltatott tüntetők másként látták a történteket. „Tüzet nyitottak ránk, miközben imádkoztunk” – Moataz Abu al-Sakra 25 éves villamosmérnök beszélt így a hétfői lövöldözésről. A férfi egy vaslemez mögé bújt, de, ahogy elmondta, mesterlövészek voltak a háztetőkön, akik szintén tüzeltek a tömegre. „Mintha két hadban álló ország lett volna itt, nem pedig a mi hadseregünk, rendőrségünk. Ezek bűnözők!” – mondta Mohamed Farahat 38 éves tanár a lap munkatársának, és hozzátette: a katonák könnygázzal és éles lőszerrel is támadtak, betörtek a tömegbe, hogy tucatnyi tüntetőt letartóztassanak. Tegnap az egyiptomi ügyészség bezáratta a Muzulmán Testvériség székházát. Azt közölték, hogy az épületben fegyvereket és lőszert találtak.

A vérontás hatására még nehezebbé vált az átmeneti rendszer konszolidációja. A szalafista an-Nur párt megtagadta a további együttműködést a kormányalakítási tárgyaláson. Pedig már úgy látszott, hogy sikerül megállapodásra jutni, s a szociáldemokrata pártot alapító jogász, Ziaad Bahaa el-Din lehet a kormányfő, Mohamed el-Baradei veterán diplomatát pedig alelnökké nevezik ki. A szalafisták (az iszlám legkonzervatívabb változatát képviselő párt) kivonulása csapás a katonai rendszerre, hiszen az ő jelenlétük volt a bizonyíték arra, hogy nem minden hívő mohamedánt képvisel a Muzulmán Testvériség.

Utóbbiak következetesen tartják magukat az álláspontjukhoz: követelik Murszi visszahelyezését az elnöki hivatalba. Eközben az igazságszolgáltatás eljárásokat indított több vezetőjük ellen, egyebek között a megbuktatott államfőt is vádolják azzal, hogy gyűlöletkeltéssel több ember haláláért felelős.

Az összecsapás előtt – írja a nemzetközi sajtó – amerikai diplomaták újra megpróbálkoztak azzal, hogy a Muzulmán Testvériség vezetőit tárgyalásra bírják. Ezt azonban azzal utasították el, hogy elismernék a puccsot, ha szóba állnának a katonai hatalomátvétel részeseivel. A The New York Times részletesen beszámol arról, hogy alig egy hete még lett volna esély elkerülni a katonai hatalomátvételt. Egy arab külügyminiszter kereste fel Murszit azzal, hogy nevezzen ki új, szélesebb bázisú kormányt, és hívja vissza az általa kinevezett kormányzókat. Murszi ezt elutasította. Nem hitt ugyanis abban, hogy a katonák az általa kinevezett Abdul-Fattah el-Sziszi tábornokkal az élen képesek lennének ellene fellépni.

A külföld felháborodással és aggodalommal reagált az éjszakai vérengzésre. A leghevesebb reakció a török kormánytól érkezett, de más muzulmán országok is nyugtalanok amiatt, hogy az arab világ legnépesebb állama véres anarchiába süllyed. A washingtoni Fehér Ház aggodalmának adott hangot a növekvő erőszak miatt, a külügyminisztérium pedig önmérsékletre szólította fel a hadsereget. Az EU azzal fenyeget, hogy leállítja a Kairónak szánt segélyeket.

Töltényhüvelyeket mutatnak a kairói lövöldözés után a Murszi mellett tüntetők
Töltényhüvelyeket mutatnak a kairói lövöldözés után a Murszi mellett tüntetők
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.