Sajtóhátországot épít a milliárdos

Andrej Babis, a Prágában élő szlovák üzletember (képünkön) megvásárolta a Ringier-Axel Springer cseh médiabirodalmát, 200 millió euró körüli összegért – közölte a www.e15.cz internetes portál. Érdeklődésünkre Karel Hanzelka, a Babis-érdekeltségeket, köztük magyarországi cégeket is összefogó Agrofert Holding szóvivője alaptalan spekulációnak nevezte az értesülést. A cseh lapok azonban úgy tudják, hogy az üzletet a két fél még ezen a héten bejelenti.

A svájci-német tulajdonú cég adja ki a többi között a Blesk, az Aha és a Sport cseh napilapokat, valamint több heti és havi magazint. A Blesk bulvárlap tavalyi átlagos eladott hétköznapi példányszáma 432 710 volt, a vasárnapi kiadást 270 ezren vásárolták. A kiadó Csehországban két éve 356 millió korona (hozzávetőleg 3,9 milliárd forint) adózás utáni nyereséggel zárt, ami egyharmaddal kevesebb volt, mint 2010-ben – írta a Mladá Fronta Dnes napilap. A milliárdos tavalytól adja ki az 5+2 színes hetilapot, hetvenegy regionális mutációban, félmilliós példányszámban. Ingyen kínálja, munkanélküliek terjesztik némi fizetség fejében. Kétszázmilliót költ erre, ami valójában ötvenmillió korona, mert a saját reklámjaiért nem fizet. Idén áprilisban Babis – akinek vagyonát több mint másfél milliárd euróra becsülik –megvette a pozsonyi Ecopress Kiadót, amely a Hospodárske Noviny gazdasági napilapot adja ki, továbbá egészségügyi és más szaklapokat is jegyez. Jól értesültek szerint szeretné megszerezni a Novy Cas legnagyobb példányszámú szlovák napilapot is, amelyet ugyancsak a Ringier-Axel Springer ad ki. Több cseh internetes portál és tévétársaság iránt is érdeklődik.

Prágai szakértők szerint legújabb aktivitásainak hátterében az áll, hogy szeretne meghatározó szerepet betölteni a közéletben is. Másfél éve megalapította az Elégedetlen Polgárok Akciója nevű civil szerveződést (csehül ANO, ami igent is jelent), amely nemrég párttá alakult. Jövőre az ANO indulni kíván a cseh képviselőházi választásokon. (Pozsonyi tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.