Hetente többször robbannak a bombák
A végleges szakítást az jelezte, amikor Tárik el-Hasemit, aki a szunnitákat képviselve volt Irak alelnöke, vád alá helyezték, majd távollétében halálra ítélték. Azóta a felekezetek közötti harc egyre erősödik. Hetente akár többször is robbannak a bombák. Az öngyilkos merényletek többségét a síita negyedekben követik el, vagy rendőrségi épületeknél, esetleg kormányzati központok közelében. Tehát ott, ahol a síita hatalom jelenlétét észlelik a szunnita színekben fellépő csoportok. A Tárik el-Hasemi elleni akció egyértelműen jelezte számukra: véget ért a törékeny béke. Az USA helyi illetékesei úgy szorították vissza az al-Kaidához köthető terroristacsoportokat, hogy alkut kötöttek a helyi szunnita előkelőségekkel, törzsfőkkel. Elkezdték pénzelni fegyveres osztagaikat, akik a terroristák ellen fordultak. Cserébe létrehozták a hatalmi struktúrát, amelyben a szunniták is szerepet kaptak. Ha nem is olyant, mint a kurdok az ország északi részén. A parlamenti választásokon azonban a többségi elv érvényesült, s a síita pártok győztek. Ehhez a felekezethez tartozik a lakosság 55 százaléka, míg az arab szunniták 30 százalékot tesznek ki. Irak mai területét évszázadok óta a szunnita elitek uralták, s ezt csak Szaddám Huszein rendszerének amerikai szétverése szüntette meg 2003-ban.
A szunnita lázadás, s vele a terrorakciók látszólag ugyan vallási-függetlenségi jelmezben folytak, de a lényeg az ország kormányzása, s a természeti kincsekből származó jövedelem elosztása. Irak kőolajbevételei elsősorban az ország déli, síiták lakta részén vannak, valamint az északi, vegyes és kurdlakta területen. Természetesen a javak elosztása és a hatalomból való részesedés sokat számít. Továbbra is érvényes az amerikaiak által bevezetett törvény, amely kizárja a 2003 előtti állampárt, a Baasz tagjait az állami funkciókból. A síiták közül kerülnek ki a rendőri vezetők, és a hadsereg sem szunnita „terület”, mint régen volt. A titkosszolgálatot – a szunniták szerint – a kormány ellenük veti be.
Megváltozott az ország politikai orientációja. Ugyan al-Malikit az amerikaiak ültették a hatalomba, de vezetése alatt Irak gyakorlatilag szövetségese lett Iránnak, része a ma már összeomlóban lévő „síita félholdnak”. Az értékelések szerint Nuri al-Maliki kormányfő tekintélyelvű rendszere egyre önkényesebben lépett fel, s a parlamenti többség erejét vetette be. Ez is kiváltotta a szunniták felháborodását. Sérelem érte a törzseket, s akciókat indítottak a lojális szunnita terroristaellenes különítmények ellen, amelyeket annak idején az amerikaiak szerveztek meg. A bagdadi kormánynak tehát sikerült maga ellen fordítania azokat is, akik korábban tudomásul vették: a privilegizált helyzetnek vége, de törvények által garantált kisebbségként létezhetnek, és részesülnek az ország kincseinek hasznából. Egymást érték a támadások és visszacsapások a különböző vallási színezetű különítmények között. A síita oldalról a rendőrség is fellépett, s mindehhez mindkét felekezet hitszónokai szállították az eszmei gyúanyagot.
A szunnita ébredésben főszerepe volt a szíriai felkelők sikereinek. Az, hogy a szomszédos országban a szunniták fellépnek az (alavita, tehát síita) önkényuralom ellen, az iraki hittestvéreket is lázadásra ösztönözte. Fegyverek is átkerülnek tőlük Irakba, s feltehetően harcosok is. A bagdadi kormány az elmúlt napokban a hadsereg egységeit átvezényelte a szíriai határ közelébe. Azzal magyarázták a lépést, hogy így akarják megakadályozni a két ország felkelői közötti kapcsolattartást.
