Erdogan Európát támadja
Elvileg ugyan a helyi választások előtti kampány kezdetét elindító gyűlések voltak ezek, de egyértelmű, hogy a kormány és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök így próbálja helyreállítani az országban és a világban presztízsét. Erdogan a tüntetőket a nemzet ellenségeinek, huligánoknak és jogtalanságokat elkövetők csoportjának bélyegezte. Támadta a nemzetközi sajtót, az Európai Parlamentet s mindazon nemzetközi intézményeket, amelyek elítélték a rendőri brutalitást Törökországban.
A tüntetők, a parkfoglalók és a rohamrendőrök közötti összecsapások azután újultak ki, hogy Erdogan ismét találkozott a Taksim teret korábban elfoglaló tüntetők képviselőivel. A találkozó a megfigyelők számára akár jó hangulatúnak is tűnhetett. Mert a kormányfő és a városi hatóságok is azt mondták: helyi népszavazást rendeznek arról, megmaradjon-e a park. Mint emlékezetes, majd húsz napja azért kezdődtek a tüntetések, mert a városi hatóságok elkezdték kiirtani a fákat, hogy azok helyén újjáépítsenek egy rossz emlékű, oszmán kori kaszárnyaépületet.
A kormányzat igyekszik helyreállítani az Atatürk-féle világi forradalom által megváltoztatott városképeket is – így rehabilitálva az Oszmán Birodalmat. Erdogan tehetett ígéreteket, de pártja második vonala már korábban harciassá vált, jelezve: a vezér kiadta a jelszót, meg kell semmisíteni az ellenfelet, és rá kell mutatni annak külföldi kapcsolataira. Egemen Bagis, a török kormány EU-ügyi minisztere megismételte főnöke kijelentéseit, miszerint a tüntetők terroristák. Azt állította, hogy a természetvédelmi jelszavakat hangoztató fiatalok tiltakozását külföldről szervezték, már hat hónapja készen voltak az „álnok tervek”. – A mozgalom – mondta – a török nemzet elleni játszma.
A külföldi kapcsolatokat az utcán is meglelték a rohamrendőrök: Claudia Rothot, a német Zöldek társelnökét, aki a parkvédőkkel tartózkodott a gáztámadáskor, és a politikusnő kénytelen volt egy közeli szállodában menedéket keresni. Roth azt mondta a ZDF közszolgálati tévének, hogy az egész „olyan volt, mint egy háború. Tanúja voltam, hogy válogatás nélkül lőttek nőkre és gyerekekre”. Miután kiűzték a békés tüntetőket a parkból, a rendőrség blokád alá vette a teret. Ezer rohamrendőrt vezényeltek Isztambulba, akiknek volt is munkájuk, mert különböző helyeken újabb tüntetések robbantak ki. Hasonló volt a helyzet Ankarában is.
A fővárosban előzőleg szintén gyűlést tartott Erdogan, aki aztán Isztambul egyik terén szólt hívei hatalmas tömegéhez. A török miniszterelnök egyszerre támadta és gyalázta a tüntetőket és a nemzetközi médiát. Azt mondta: Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában a rendőrség nagyobb erőszakot alkalmaz, ám akkor bezzeg nem szólalnak meg. Görögországot pedig „eurómilliárdokkal jutalmazták”, miután a rendőrök a tüntetőkre támadtak. Erdogan kikelt az Európai Parlament ellen is, mert az „határozatot merészkedik hozni Törökországról”. „Tudjátok a helyeteket!” – intette a strasbourgi parlamentet. Erdogant az is felháborította, hogy a nemzetközi médiában „török tavaszról” írtak. – A török tavasz 2002. november 3-án volt – mondta, a napra utalva, amikor pártja hatalomra került.
Erdogan kormányzata tehát erőszakot vetett be, s szinte kettévágta a török társadalmat. Az elmúlt napok tüntetései jelezték, hogy a társadalom jelentős része elutasítja a hatalom arroganciáját, és más értékeket követ, mint az uralkodó párt. Az ellen is tiltakoztak, hogy a parlamenti többség birtokában Erdogan a maga tetszése szerint alakítsa át a törökök mindennapi életét – korlátozza az alkoholfogyasztást, és „szemérmességi” előírásokat alkalmazzon. Feltűnő, hogy milyen vehemenciával támadt az őt szolidan bíráló európai intézményekre, politikusokra és a nemzetközi médiára. Ez aligha segíti nemzetközi céljai gyors megvalósítását.
