TEK: mindenkiért elmegyünk
Pénteken kevéssel este hét óra után érkeztek meg a Liszt Ferenc repülőtérre a szerdán kiszabadított túszok. A repülőtéri sajtótájékoztató igazi résztvevőit, mint korábban is mindig, hermetikusan elzárták az újságíróktól és a fotósoktól, operatőröktől. Megérkezésük után Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettese bejelentette: az a tény, hogy 14 hónappal elrablásuk után a két magyar mérnök újra itthon van, üzenet, hogy „mindenkiért elmegyünk, mindenkit megpróbálunk hazahozni, akármeddig tart”.
Valószínűleg soha nem tudjuk meg a teljes igazságot a magyar túszok kiszabadításáról. Bodnár arra hivatkozva, hogy még ki kell értékelni a történteket, türelmet kért a sajtótól. Szakértőink szerint azonban az viszonylag nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Magyarország nem fizetett váltságdíjat a túszokért. Ha csak a pénzen múlt volna, már hónapokkal ezelőtt rendezhető lett volna az ügy. Elvileg legalábbis. Ám nem szerencsés, ha a térségben híre megy, melyik ország hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni polgárai szabadulásáért.
A mérnököket valószínűleg eredetileg nem emberrablásból élő fegyveresek hurcolták el. Hivatalos források korábban azt közölték, rablótámadás érte a szír állami olajtársasághoz tartozó telepet, s a támadók már távozóban voltak, amikor felfedezték a két magyart, és őket is magukkal vitték. Kicsi a valószínűsége, hogy később is folyamatosan ők tartották fogva őket 410 napon át. Háborús övezetben, ahol számos, egymással is fegyveres harcot vívó politikai, vallási és törzsi csoportosulás vívja élet-halál harcát a kormánycsapatokkal, pénz, infrastruktúra és komoly szervezettség kell a túszok elrejtéséhez és életben tartásához.
A térség ismerői szerint egy al-Kaida-sejt, vagy ahhoz fogható szervezettségű csoporthoz kerülhetett át elrablásukat követően a magyarok sorsa. De miért, ha nem a remélt váltságdíjért rabolták el, és tartották fogva hónapokon át a magyarokat? Első szándékból lehetséges, hogy a pénzért. Később azonban vélhetően olyan emberek kezébe került a sorsuk feletti döntés joga, akik már pontosan tudták, miért jó nekik két magyar túsz. A Szíriában harcoló vallási csoportok szemében nincs lényeges különbség a különböző európai nációk között.
A fanatikusok egységesen „keresztesnek” nevezik a kontinensről érkezőket. Azonban az egyes szervezetek felsőbb szintű vezetői már nagyon is tudnak különbséget tenni. Egyes források szerint több tucat uniós polgár raboskodik túszként különböző fegyveres csoportok fogságában. Részben pénzt remélnek értük, részben pedig rajtuk keresztül próbálnak nyomást gyakorolni a kormányokra, hogy támogassák a céljaikat. A túszokért cserébe például kérhetik az ellenzék fegyverzését. Esetleg annak megakadályozását, hogy Oroszország, Irán vagy Kína fegyvereket szállítson a kormánycsapatoknak. Magyarország az efféle kérések teljesítésére méreténél és gazdasági erejénél fogva sem alkalmas. És befolyásunk sincs akkora a Európai Unió „erős országaira”, hogy efféle kérések teljesítését kijárhatnánk.
Gyakorlott túsztárgyalók szerint azonban olykor apróbb szívességekkel is csodákat lehet tenni. A magyar hatóságok például továbbíthatnak olyan információkat, amelyek célba jutása hasznosak lehetnek a túszok fogva tartói és a címzettek számára egyaránt. Az „információbiznisz”, a közvetítői szerep, a másik fél megértése, erkölcsi támogatása bizonyos helyzetekben fontos, és hasznos lehet. Csakúgy, mint az apróbb szívességek, mint például, szólni valahol egy jó szót az adott csoport érdekében. Az sem zárható persze ki, hogy a tárgyalások 14 hónap elteltével azért vezettek sikerre,mert a túszejtők propagandaérdekei azt kívánták: ország-világ lássa, hogy lehet és érdemes tárgyalni velük.
