Ki, és főleg mi jön Bouteflika után?
Szellemesnek éppen szellemes Boualem Sansalnak, az algériai irodalom ismert alakjának a Le Monde hasábjain megjelent minapi véleménycikke (Hadsereg, iszlamizmus és Bouteflika: üdvözöljük a Borgiáknál!), ám a helyzet napról napra kevésbé vicces az algériaiak számára. A hét elején már azzal állt elő egy francia internetes oldal, hogy Abdelaziz Bouteflika, az Algéria élén 1999 óta álló, 76 éves államfő halott; igaz, később úgy pontosított, „nincs már abban az állapotban, hogy kormányozzon”. Ezzel párhuzamosan a Direct Info tunéziai hírportál arról számolt be: Bouteflika bezártságszindrómában szenved. Ezt a tünetegyüttest „élve eltemetésként” írják le a szakemberek: a beteg csak pislogással képes kommunikálni, és vajmi kevés remény van a felépülésére. Mindeközben a hivatalos algériai sajtóban Mourad Medelci külügyminiszter azt közli: Bouteflika napi szinten bátorítja és irányítja algíri kollégáit Párizsból, ahol ápolják.
A találgatás és az idegjáték hetek óta folyik. Immár másfél hónapja, hogy az algériai elnököt úgynevezett ministroke-kal felvették egy franciaországi kórházba, majd később, már májusban egy másikba. A bizonytalanságot és a pánikot csak növelte, amikor az algíri állambiztonság lefoglalta a Mon journal/Djaridati ikerlapokat, miután a címlapjukon megírták: Bouteflika, első ápolását követően, mélykómában tért vissza a Földközi-tenger túlpartjára. Az állami cenzúra évek óta nem folyamodott ilyen drasztikus lépéshez; a módszer árulkodik arról, mennyire tud az algériai sajtóra támaszkodni a közvélemény ilyen kényes kérdésben.
Pedig elég egyetlen pillantást vetni a térképre, hogy belássuk: mekkora jelentősége van egy esetleges utódlásnak a Magyarországnál huszonötször nagyobb, 38 milliós államban. Algéria keleten a 2011-ben kezdődött „arab tavasz” forrongó országaival, Tunéziával és Líbiával határos, délen pedig az Afrikát nyugat–keleti irányban átszelő válságövezet, a Száhel iszlamista erőszaktól sújtott „bizonytalan államaival”, Malival és Nigerrel. A líbiai határ közelében lévő In Amenas gázmező idei túszdrámája, amelyet a világsajtó is végigközvetített, 66 halálos áldozatot követelt, köztük 29 iszlamista túszejtőét.
Egyes hírek szerint az elnök öccse, Said Bouteflika irányít. Ha a bátyja valóban cselekvőképtelen, úgy a megfelelő eljárás az lenne, hogy az Alkotmánytanács – minden bizonnyal küldöttségének a párizsi kórházban tett látogatása után – kimondja ezt, az alaptörvényre hivatkozva. Az utódlás önmagában is aktuális kérdés: jövőre elnökválasztást terveztek. A lehetséges jelöltek között Bouteflika több korábbi kormányfőjének neve is elhangzott, így Ahmed Ouyahiáé, aki négy éven át, 2008 és 2012 között töltötte be a posztot. De Liamine Zéroua lét, azaz Bouteflika elődjéét is „bedobták”.
Bouteflika, az immár rekordidőt az országa élén töltött államfő politikai pályája gyakorlatilag egyidős az algériai államisággal. A függetlenség évében, 1962-ben, tejfelesszájúként ott ült már Ahmed Ben Bella első kormányában. Utódlása annál is inkább számos aggodalmat vet majd fel, mert Algéria demokratikus fejlődése igen sajátságosan alakult. Bizonyos értelemben már 1988 októberében megkezdte a maga „arab őszét”. Ám a demokratizálás az iszlamisták előretörésével is együtt járt. Az Iszlám Üdvfront 1991 decemberében, igen emlékezetes módon meg is nyerte a választások első fordulóját – ez viszont kikényszerítette az állambiztonság válaszlépését. A választásokat eltörölték, Chadli Benjedid elnök lemondásra kényszerült, az algériai közéletet pedig erőszakhullám és polgárháború gyűrte maga alá.
