A Vodafone „elvitte” a metrót

Meglepő változást észleltek a múlt héten a spanyol főváros lakói: a városközpont metrómegállóját sehol sem találják, a legendás Puerta del Sol eltűnt. A táblán ugyan a jellegzetes vörös logó díszeleg, ám a metrómegálló mostantól a „Vodafone Sol” névre hallgat.

A brit mobilcég hárommillió eurót fizetett a madridi metrótársaságnak a reklámért. Sőt három évig nemcsak ez a megálló, hanem a teljes 2-es metróvonalat (a 14-ből) Vodafone Linea 2-nek nevezik. – Ez az első alkalom Európában, hogy egy teljes metróvonal egy kereskedelmi cég nevét viseli – idézte a társaság közleményét a brit Telegraph.

Az üzlet azonban meglehetősen vitatott. Mint a német Süddeutsche Zeitung írja, a főbb spanyol napilapok nem is mertek róla beszámolni, attól félve, hogy ezzel elveszítik egyik legfontosabb hirdetőjüket. A háttérben azonban elismerik, hogy kínosnak tartják az ügyet, mert ez nem más, mint a történelmi nevek „aprópénzre váltása”. A kritika így a blogoszférában terjed. Sokan kifogásolják, hogy épp a főváros legfontosabb történelmi emlékhelyét (1931-ben itt kiáltották ki a köztársaságot, itt van a nulla kilométer, itt futnak össze a város főbb sugárútjai) „privatizálta” a Vodafone. Ez mellesleg Madrid főtere, ahol a rendszerkritikus tüntetők szoktak összegyűlni, nekik körülbelül olyan a multi területfoglalása, mint bikának a vörös posztó.

A pragmatikusabb városlakók azonban úgy vélik, ez is csak egy bevételi forrás. Madrid súlyosan eladósodott, a tömegközlekedést működtetni kell, kit zavar a feliratok átpingálása? Tavaly egy hónapra már bérbe adták a Puerta del Solt a Samsungnak, amely a Galaxy Note mobilját reklámozta különféle színekkel, és annak is pozitív volt a fogadtatása, mutatnak rá. A bloggerek egy része már további madridi műemlékeket ajánl a bankok és nagyvállalatok figyelmébe, mások azonban elborzadva cikkeznek a város és majdan az emberek kiárusításáról.

A háttérben mindeközben óriási vita dúl a madridi kórházak és iskolák részleges privatizációjáról: ez valójában a működtetést és bizonyos ellátási területek összevonását érinti, de sokan tartanak tőle, hogy ez áremelést hozhat magával, és a magánszféra túlságosan is erős lesz a hagyományosan államilag finanszírozott ágazatokban. A magántőke bevonása a kormányzó Néppárt egyik receptje a válságkezelésre. Madrid főpolgármestere nem mellesleg José María Aznar egykori spanyol miniszterelnök felesége, Ana Botella, akinek kinevezése másfél éve komoly vitákat váltott ki. Őt azonban ez nem zavarja, háborítatlanul megy előre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.