Mindent lát az amerikai kormány a Prizmán keresztül

Az amerikai hatóságok közvetlenül hozzáférnek olyan cégek szervereihez, mint a Google és a Facebook, ott a felhasználók e-mailjei, dokumentumai és chatelései között kutakodhatnak egy csütörtök éjjel kiszivárgott dokumentum szerint. A szövetségi nyomozó hivatal (FBI) és a lehallgatásokra szakosodott Nemzeti Biztonsági Szolgálat (NSA) betekinthet fotókba és beszélgetésekbe is.

A brit Guardian és az amerikai The Washington Post (WP) által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Prism nevű rendszerben együttműködik a hatóságokkal a Microsoft, a Yahoo, a Google, a Facebook, a Pal-Talk, az AOL, a Skype, a YouTube és az Apple is. A 41 oldalas PowerPoint-prezentáció szerint az említett cégek szerverein a hatóságok szabadon kereshetnek. Mivel ezen cégek szerverein, illetve (a web decentralizált jellege miatt) amerikai internetkábeleken keresztül folyhat olyan kommunikáció is, amelynek sem kiindulási pontja, sem célállomása nem az Egyesült Államok, egy ilyen eszköz hatalmas rálátást enged a világ kommunikációjára.

A Guardian pénteken azt is közölte: az amerikai rendszerhez a brit kémszervezetek lehallgatással foglalkozó egysége, a GCHQ is hozzáfért. A britek 2010 óta biztosan használják az amerikaiak rendszerét, és tavaly ennek segítségével 197 titkosszolgálati jelentést készítettek. Az Obama-kormány és demokrata politikusok megvédték a 2007-ben, GeorgeW. Bush elnöksége alatt indult programot. Érveik szerint minden legálisan, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után viharos gyorsasággal elfogadott Patriot Act alapján történt.

„Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy megvédjük az országot a terrorfenyegetésektől, hogy megtudjuk, ismert vagy feltételezett terroristák kapcsolatba léptek-e egymással” –mondta riportereknek egy fehér házi szóvivő, Josh Earnest az elnöki különgép fedélzetén. Miközben az illetékesek megerősítették a program létét és működését, hangsúlyozták: a külföldiek kommunikációjáról gyűjt adatot. Minden megtesznek, hogy minimalizálják az amerikai állampolgárokról „esetlegesen” hozzájuk kerülő információ mennyiségét és nyilvántartását. Obama tegnap esti sajtótájékoztatóján közölte: „nem örül” a kiszivárogtatásoknak, és hangsúlyozta, hogy senki sem hallgatja le az amerikaiak telefonbeszélgetéseit. A Prism programról pedig kijelentette, hogy legálisan működik.

A politikusok elismerték, ám az Apple, a Google, a Facebook és a Microsoft tagadta a vádakat. Azt állítják, hogy nem hoztak létre „hátsó bejáratot” szervereikre az amerikai hatóságok számára. Ha bírósági végzéssel kérnek ki tőlük adatot, akkor együttműködnek, ám nem kutakodhat a rajtuk keresztüláramló tartalomban a kormány. (Ez elemi érdekük: felhasználóik elpártolnának tőlük, ha kiderülne, harmadik félnek is kiadják adataikat.) Ez már a sokadik „lehallgatási” botrány, amely az elmúlt hetekben megrázta az amerikai kormányt. Különösen kellemetlen ez Obama számára, aki korábban keményen kritizálta elődjét a bírósági jóváhagyás nélküli, széles körű, titkos lehallgatások miatt.

Eddig csak sejtések láttak napvilágot arról, hogy a Bush által kezdett programot Obama is folytatta, de nem volt rá bizonyíték. A botrányok néhány hete kezdődtek, amikor kiderült, hogy egy kiszivárogtatás forrásának keresése közben a hatóságok az AP hírügynökség újságíróinak kéthavi telefonálási adatait szerezték meg. Majd az keltett nagy visszhangot, hogy kiderült: 2010-ben a Fox News tévécsatorna egyik újságírójának az e-mailjeibe is belenéztek a hatóságok. A Guardian pedig csütörtökön hozott nyilvánosságra egy titkos bírósági végzést, amely arra szólítja fel a Verizon telefonszolgáltató egyik leányvállalatát, hogy napi rendszerességgel adja át a belföldi, illetve az USA-ba irányuló telefonhívások listáját az NSA-nak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.