Pozsonyban még mindig árad

Továbbra is súlyos a helyzet Németország keleti részén: miközben Bajorországban már az árvíz utáni helyreállítással foglalkoznak, Szászországban és Türingiában még csak a folyók tetőzését várják.

Drezdában már kiöntött az Elba, a folyó elérte a 8,6 métert. Több száz embert kiköltöztettek. A cseh határ közeli Schönaunál a vízszint elérte a tíz métert, Meissen belvárosában pedig csak csónakkal lehet közlekedni. 

A német belügyminiszter elismerte, vannak hiányosságok az árvízi védekezésben, de ezeket majd csak utóbb tudják orvosolni. Szász-Anhaltban szintén óriási a készültség, az itteniek a 2002-es „történelmi árvíznél” is magasabb vízszintre készülnek. Alsó-Szászországban kétmillió homokzsákkal készülnek az Elba áradására.

Csehországban szerdán is áradt az Elba, emiatt az északi régiókban súlyosbodott az árvízhelyzet. Ústí nad Labemben a belvárosban is hömpölyög a víz. A strekovi városnegyedben az Elba átcsapott a mobil gátakon, amelyeket tízméteres árvízre terveztek.

Szerda kora este a Duna szintje Pozsonynál elérte a 980 centimétert, és még mindig árad. Kritikus a helyzet a dévényi (Devín) városrészben, amelyet körbezárt a folyó.

– Nagy feladat áll előttünk, az Ausztria felől érkező hatalmas mennyiségű vizet Dunacsúnnál (Cunovo) úgy kell elosztani, hogy a bősi vízerőműhöz vezető felvízcsatornán, az Öreg-Duna medrének környékén és a Szigetközben se okozzon nagy károkat – mondta Anton Svec vízügyi szakember.

Felkészültek az árvízre a felvízcsatorna és a Duna-meder összefolyásánál fekvő Szap lakosai is. – Több helyen már feljött a talajvíz, ezért már mindenki felhordta az értékesebb tárgyait a pincékből. Nagyobb veszély egyelőre nincs – válaszolta érdeklődésünkre Bartal Imre polgármester.

Révkomáromnál a Duna szerda délelőtt tizenegykor 680 centiméter volt, ami már magasabb a Vág szintjénél, ezért az utóbbi ideiglenesen Vágsellyéig (Sala) visszafele folyik, de egyelőre csak néhány ártéri erdőt öntött el. Anton Marek révkomáromi polgármester elmondta, állandó kapcsolatban áll túloldali kollégájával, Molnár Attilával. – Ha odaát, az alacsonyabb gátakkal védett területekről menteni kellene a lakosságot, készek vagyunk szállást nyújtani nekik – közölte Marek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.