Erdogan lemondását követelik

Törökország több városában is voltak kedden tüntetések, annak ellenére, hogy a kormány némileg visszakozott korábbi rugalmatlan álláspontjától. Abdullah Gül államfő magához rendelte a kormány elnökhelyettesét. Bülent Arinc ideiglenesen betölti a kormányfői tisztet is, mivel Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök négynapos látogatást tesz három észak-afrikai arab országban. Hétfőn Marokkóban volt, másnap Algériába utazott, s Tunéziában fejezi be körútját. Arinc az elnöktől távozva sajtóértekezletet tartott, ahol bocsánatot kért (az elnöki útmutatásra hivatkozva) a békés tüntetőktől, akikkel szemben a rendőrség túlzott erőt alkalmazott. Gül elnök már korábban azt mondta, hogy a békés tüntetőktől érkezett üzenetet „meg kell hallani”.

Arinc, a CNNTürk tévé szerint, kész találkozni a Taksim téri tüntetőkkel, legalábbis azokkal, akik „legitim környezetvédelmi aggodalmakat” hangoztattak.

Aligha kétséges, hogy a kormányzó AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) politikusai Erdogan távollétében, az önállóság rövid perceit kihasználva próbálják felmutatni saját arcukat. Érzékeltetik, hogy nem értenek egyet Erdogan durva és kibékíthetetlen nyelvezetével. Gül elnök találkozott a fő ellenzéki erő, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) elnökével. Kemal Kiricdaroglu hevesen tagadta, hogy pártja szervezné a tüntetéseket. Hétfőn éjjel a rendőri erőszak újabb áldozata halt meg. A 22 éves Abdullah Cömert könnygázgránáttal lőtték fejbe a rendőrök. Ő egyébként a CHP ifjúsági tagozatának tagja volt, ismerte el a párt.

A tiltakozások nem szűnnek: a közszolgálati dolgozókhoz, akik tegnap fekete trikóban tüntettek mindenfele, holnap csatlakozik a termelő szektorban érdekelt Haladó Szakszervezetek Konföderációja (DISK) negyedmillió tagja. A török közösségi médiát továbbra is a lázongó megszólalók uralják, miközben egymás után ítélik el a török kormányzat módszereit társadalmi szervezetek is. A Hürriyet beszámol róla, hogy a Török Orvosok Szövetsége is tiltakozik a rendőri erőszak ellen.

A hét első napjaiban a társadalmi harag egyik fő célpontja a török mainstream média volt. A kormányzathoz közel álló, vagy azzal szimpatizáló televíziós csatornák és lapok gyakorlatilag nem számoltak be az egész országot ellepő tüntetéssorozatról. Az NTV isztambuli székháza előtti tüntetésen a tüntetők azt skandálták, hogy a (török) „média megvásárolható”. Ezek után érthető, hogy a 35 millió török internet-felhasználó elsősorban a közösségi médiából és a külföldi forrásokból értesül arról, mi történik az országában.

Az AKP-hez ideológiailag közelálló Zaman sajtócég angol nyelvű honlapján hatósági forrásokra hivatkozva megírták, hogy a rendőrök letartóztattak egy Shayan Shamloo nevű iráni férfit, akit az isztambuli zavargások szervezésével gyanúsítanak. Korábban egy másik iránit azzal vádoltak meg, hogy a török–kurd megbékélést akadályozó provokációkat szervezett. Shamloot, írta a Today’ Zaman, az iráni hírszerzéshez fűzik kapcsolatok. Egyébként a már egy hete tartó több százezer embert megmozgató tüntetéseken 15 külföldi állampolgárt tartóztattak le a kormánybarát lap szerint. A török szervek tehát sietve bebizonyították Erdogan miniszterelnök hétfőn közzétett gyanúját a népharag mögött álló idegen kémekről. A tüntetések azonban már nem a fákról szólnak. Mindenütt azt követelik: Recep, mondj le!

Kormányellenes tüntető kiált segítségért egy égő konténer eloltásához az isztambuli Taksim téren
Kormányellenes tüntető kiált segítségért egy égő konténer eloltásához az isztambuli Taksim téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.