Olaszország: Helyrehoznák a „disznóságot”
Az olasz politika alapos reformjára készül a Letta-kormány. Ez nem csak adóssága az év eleji választási kampány idejéről, de aligha jöhet aktuálisabban. A helyhatósági választások minapi első fordulójának részvételi aránya 16 százalékpontos visszaesést hozott 2008-hoz képest. Februárban, a parlamenti választások idején pedig a legjobb eredményt (legalábbis önállóan, nem szövetségben indulóként) egy tiltakozó mozgalom, az Öt Csillag érte el, amely deklaráltan nem is párt. A felmérések szerint az olaszoknak csak négy százaléka bízik a pártokban.
A Letta-kormány törvényjavaslata szerint először is megszüntetnék a politikai pártok központi állami finanszírozását. Igaz, fokozatosan: 2017-re lépcsőzetesen állnának át egy olyan rendszerre, amelyben a polgárok vagy a jövedelmük két ezrelékét adhatnák az éves adóbevallásuk részeként valamely pártnak, vagy pedig tetszőleges felajánlásokat tehetnének, amely után adókedvezményt kapnának. De a pártok mindenképpen nadrágszíjszorításra kényszerülnének, ugyanis évi mintegy 60 millió eurós támogatási plafont vezetnének be számukra, ami a jelenlegi összeg harmada.
A későbbiekben „repülne” a politikai bénultságért részben kárhoztatott „porcellum”, a 2005-ös választási törvény is, amely onnan kapta gúnynevét, hogy még beterjesztője, a Berlusconi-kormány reformügyi minisztere, az északi ligás Roberto Calderoli is „disznóságnak” nevezte. Ezt a jogszabályt hibáztatják például azért, hogy – mint éppen februárban láthattuk – néhány szavazatnyi győzelem is kényelmes alsóházi többséget biztosít az első helyen végzett pártnak (jelen esetben a demokratáknak), csak éppen a szenátusi mandátumoknál „felejt el” gondoskodni az ország kormányozhatóságáról. Vagy éppen azért, hogy a pártlisták zártak, az olaszok nem is képviselőkre, hanem a listára a pártvezérek jóvoltából felkerült bólogatójánosokra voksolnak.
Egyelőre korai megmondani, mi sül ki a reformból. Szó van a kétfordulós választások bevezetéséről (az olaszok jelenleg egy körben, de két napig szavaznak parlamenti képviselőikre), sőt a francia mintájú ún. félelnöki rendszer meghonosításáról is. Ennek keretében közvetlenül döntenének az államfőről, míg az olasz köztársasági elnököt jelenleg a mintegy ezerfős nagyelektori testület választja hét évre. Giorgio Napolitano az első, akit (nemrég) újra megszavaztak. Dario Franceschini, a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter az Il Messaggero hétfői számában már a kérdést is szörnyülködve hallgatta, miszerint paktum köttetett volna a két nagy koalíciós párt között: a baloldali demokraták követelésére felszámolnák a „porcellumot”, míg a Silvio Berlusconi vezette jobboldali Szabadság Népe szorgalmazására meghonosítanák a közvetlenül választott elnökség intézményét. (Maga Berlusconi azt mondta: ennél fontosabb dolgokkal, az adókkal, a munkaerőpiac helyreállításával kell foglalkozni, hiszen az emberek nem választási törvénnyel megkent kenyeret esznek...)
Minapi cikkében, ugyancsak az Il Messaggero hasábjain, Romano Prodi korábbi kormányfő, az Európai Bizottság egykori elnöke azzal érvel: a félelnöki rendszer a francia gyógyír arra, hogy a pártok közel kerüljenek az emberekhez. „Szilárd meggyőződésem, hogy ha már a múltban elfogadtunk volna egy ilyen (értsd: francia) típusú választási rendszert, Olaszország ma az európai országok élcsapatában lenne”, írja. Bár Prodi elbukott az idei római államfőválasztáson, európai bizottsági exelnökként nagyon is jól emlékszik rá: állandóan felemlegették neki, úgy kormányzott, hogy arra senki nem hatalmazta fel. Mármint persze az Európai Parlament pár száz képviselőjén kívül...
