Baloldali összefogás a változásért

Portugália majd húsz városában, köztük Lisszabonban, Portóban, Coimbrában, Bragában szombaton tüntetők ezrei vonultak fel, tiltakozva a nemzetközi hitelezők által a kormányra kényszerített megszorítások politikája ellen. A fővárosban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) irodája előtt mintegy 15 ezren gyűltek össze, és követelték az IMF távozását, a kormány lemondását.

A szombati tüntetés egyik színfoltjaként többen bohócorrot viseltek. Legutóbb egy közíró ugyanis bohócnak minősítette Aníbal Cavaco Silva államfőt „tehetetlensége” miatt, mert noha alkotmányos lehetősége lenne rá, nem hajlandó lemondatni a kormányt. Cavaco ezért az ügyészség vizsgálatát kérte a publicista ellen, mire a portugálok egyre sértőbb szavakkal inzultálják az elnököt. A hangulatot megadta a baloldali pártok összefogását célzó konferencia is, amely arra figyelmeztetett, hogy a véget nem érő megszorítások miatt elfogyhat a portugálok türelme.

Tüntetők Lisszabonban
Tüntetők Lisszabonban

„Olyan forradalom előtti hangulat van, mintha az emberek készek lennének innen rögtön a parlament elé vonulni, hogy a kormány távozását követeljék!” – kommentálta lapunk érdeklődésére Carlos Mendes, ismert énekes, miközben a szombati megszorítás-ellenes tüntetésre hívó cédulákat osztogatott a tanácskozásra érkezőknek. A konferenciát a lisszaboni egyetem nagytermében tartották, amely zsúfolásig megtelt. A közönség hol tapsolt, hol pfujozott, a kormány lemondását követelve. A portugálok, akik már régóta „a pokolba kívánják” a kormányt és megszorító politikát erőltető trojkát (tehát az Európai Uniót, az IMF-et és az Európai Központi Bankot), arra várnak, legyen valami változás, jöjjenek mások, akik más megoldást kínálnak, hogy az ország kikerüljön a zsákutcából.

Most először fordult elő, hogy – Mário Soares volt köztársasági elnök, a Szocialista Párt (PS) alapítója kezdeményezésére – az együttműködést keresve egy asztalhoz ültek a baloldal képviselői. Habár Portugáliában a baloldal általában többségben van – a legutóbbi felmérések szerint a PS, a Kommunista Párt (PCP) és a Baloldali Blokk (BE) támogatottsága összesen mintegy 60 százalék –, e pártok eddig nem voltak képesek közösen kormányozni. A „Felszabadítani Portugáliát a megszorítások alól” címmel megrendezett konferencia legnagyobb kihívása éppen ez, egy baloldali kormány alakítása volt. A kezdeményezést sok független is támogatja, de mellettük áll a kormányon lévő, nevében szociáldemokrata (PSD), politikájában neoliberális párt néhány neves személyisége is.

Így a nagy befolyású történész, politikai elemző PSD-tag José Pacheco Pereira személyesen nem volt ugyan jelen, de írásos üzenetében kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi kormányról, mondván programjával „laboratóriumi egereket csinál a portugálokból”. „Nem hagyhatjuk, hogy az országot tönkretegye egy inkompetens, alkotmánysértő intézkedéseket hozó kormány, amelynek tagjai ki sem mehetnek az utcára anélkül, hogy ne fütyülnék ki őket” – mondta a 88 éves Mário Soares. A kérdés immár az, hogy az eddig együttműködésre nem képes pártok között most sikerül-e megtalálni a legkisebb közös nevezőt az összefogásra.

Mint Vasco Lourenco tábornok, az 1974-es szegfűs forradalom egyik emblematikus alakja elismerte a Népszabadság kérdésére, „még mindig jelentősek a különbségek a baloldali pártok között”. Mindazonáltal nagy jelentőségű, hogy végre sikerült együttesen fellépni a kormány politikájával szemben. A 88 éves Soares kezdeményezését azért támogatják egyes jobboldali személyiségek is, mert a jelenlegi drámai szociális helyzetben már nem is számít, hogy valaki bal- vagy jobboldali. A változáshoz viszont szükség van az összefogásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.