Sűrű ítélkezés a véghajrában

Felmentette a délszláv háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék a szerb titkosszolgálat egykori főnökét, Jovica Sztanisicsot és az állambiztonság különleges műveleti egységének volt parancsnokát, Franko Szimatovicsot. Az ítélet értelmében nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a két férfi felelős az 1991–1995 között elkövetett horvátországi és boszniai etnikai tisztogatásokért, a nem szerbek elűzését célzó fegyveres rajtaütésekért.

Pedig a vád, amely a hírek szerint életfogytiglanit kért rájuk, arra hivatkozott: ők ketten szervezték és irányították ezeket az akciókat. Sztanisicsról a The New York Times azt írta, hogy a néhai Szlobodan Milosevics elnöksége idején az államfő után a második legnagyobb hatalmú embernek tartották Szerbiában. Hágában azt rótták a terhére, hogy Szimatoviccsal együtt olyan félkatonai szervezeteket vontak be a törvénytelen hadműveletekbe, mint az Arkan kapitány vezette, hírhedt Tigrisek vagy a Skorpiók. Mint a Belgrád által átadott anyagokból is kiderül, ezek nem bűnözők vagy önkéntes hazafiak, hanem jól képzett, egyenruhás alakulatok voltak, s az állambiztonság pénzelte, illetve irányította őket.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, védőik szerint a titkos hadműveletekről szóló ügyészi beszámolók a hollywoodi filmeket idézik, miközben ügyfeleik valójában a szélsőségesek kordában tartására használták befolyásukat. Érveik végül a jelek szerint meggyőzték a bíróságot, amely egy nappal korábban hat boszniai horvátot sokéves börtönre ítélt háborús bűnök miatt.

A sűrű ítélkezés arra utal, hogy Hága igyekszik felgyorsítani a munkáját. A végéhez közeledik ugyanis a küldetése. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2010. decemberi határozata alapján júliustól a Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmus (MICT) veszi át funkcióinak nagy részét. A két szervezet egy ideig párhuzamosan fog működni – a folyamatban lévő ügyeket 2014 végéig befejezi a régi testület, amely előtt még áll néhány hangos ítélet. Például az egykori boszniai szerb elnök, Radovan Karadzic és a szintén boszniai szerb tábornok, a több mint nyolcezer áldozatot követelő 1995-ös srebrenicai mészárlás fő felelősének tartott Ratko Mladics ügyében.

A frissen beadott fellebbezések viszont már az – egyébként a ruandai háborús bűnöket vizsgáló törvényszék örökébe is lépő – MICT hatáskörébe kerülnek át, és ez gondoskodik majd egy-egy ügy újratárgyalásáról is, ha az valamilyen eddig ismeretlen tényező miatt szükségessé válik.

Közben megkezdődött a megalakításának éppen huszadik évfordulóját ünneplő törvényszék munkájának értékelése is. Az ENSZ BT szerint hozzájárult ahhoz, hogy ne maradhassanak büntetlenül a nemzetközi közösséget aggasztó legsúlyosabb bűncselekmények. Amerikai elnöke, Theodor Meron azt emelte ki, hogy a bíróság – külső segítséggel – képes volt kézre keríteni a gyanúsítottakat. Még az elismerő szavak kíséretében is hallani azonban bírálatokat azért, mert túlságosan sokáig tart, hosszú évekbe telik egy-egy ügy elbírálása. Meron elkerülhetetlennek nevezte az elhúzódó eljárásokat, a törvényszéknek olykor éveken át tartó, összetett bűntetteket kell kivizsgálnia. Hágában 161 ember ellen emeltek vádat, 136 ügyében már lezárult, 25 személy ellen viszont még a tárgyalás szakaszában vagy fellebbezés miatt folyik az eljárás. A törvényszék adatai szerint 69 elmarasztaló ítélet született, 36 esetben visszavonták a vádat, vagy meghalt a vádlott, 18 esetben felmentő döntés született.

Ez utóbbiakra szívesen hivatkoznak azok, akik – főként Szerbiában – kritizálják a törvényszék munkáját. Ők nemcsak azt hangoztatják előszeretettel, hogy a az ENSZ BT-nek nem volt joga a szerintük a nemzeti szuverenitás elvét sértő fórum létrehozására, hanem azt is, hogy a perekben elfogultan kezelték a szerb vádlottakat. Példáként felhozzák, hogy az ilyen ügyekben alig – a törvényszék szerint a mostani ítéletig három esetben – született felmentő határozat. A véleményüket valószínűleg nem befolyásolja a csütörtöki döntés, ahogy Momcsilo Perisics esete sem. A jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnökét – miután 2011-ben 27 év börtönre ítélték – idén februárban tisztázták a vádak alól.

E döntés hátterében a törvényszék korábbi szóvivője, Florence Hartmann politikai nyomást sejt. A Tanjug szerb hírügynökségnek azt mondta: Perisics és Ante Gotovina horvát tábornok felmentése mögött a nagyhatalmak állnak. Olyan alibit akartak ugyanis gyártani, amellyel el lehet kerülni a felelősségre vonást a szerte a világon végrehajtott különböző beavatkozásokért, meg lehet nehezíteni a katonai vezetők vád alá helyezését.

Franko Szimatovicsot a felmentését hozó ítélethirdetésre kísérik Hágában
Franko Szimatovicsot a felmentését hozó ítélethirdetésre kísérik Hágában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.