Guantánamo árnya Londonon

Jelentős nemzetközi politikai következményekkel járhat az a BBC által szerdán közzétett információ, hogy az afganisztáni Camp Bastion brit katonai bázison mintegy kilencven afgánt tartanak fogva. Brit ügyvédek – akik az illegálisan elzárt személyek közül nyolcat képviselnek – védenceik szabadon bocsátása érdekében beadványt nyújtottak be az illetékes bírósághoz.

A jogászok szerint egyes őrizetesek majdnem tizennégy hónapja várják sorsukat anélkül, hogy valaha vádat emeltek volna ellenük. Az ügyvédek elkerülhetetlenül a guantánamói támaszponton működő hírhedt amerikai fogolytáborhoz hasonlítják a Camp Bastionban történteket. Az afgánokat brit katonák „kapcsolták le” a Helmand és Kandahar tartományokban elrendelt razziák során.

Az illegális fogva tartással kapcsolatos jelentések hangsúlyozzák, hogy gyanúsítottakat – hacsak „kivételes körülmények” nem indokolják másképp – legfeljebb 96 órán át lehet vádemelés nélkül őrizetben tartani. Phil Hammond védelmi miniszter, illetve a védelmi tárca szerdán módosítani kényszerült álláspontján. Hammond először azzal riogatott, hogy bár „a brit hatóságok semmit sem szeretnének jobban, mint átadni ezeket a személyeket az afgán hatóságoknak”, a letartóztatottak veszélyt jelentenek a közép-ázsiai országban állomásozó brit csapatokra. Később a tárca tisztviselői úgy nyilatkoztak, amennyiben a politikai feltételek és a törvényi előírások teljesülnek, megkezdődhet a foglyok átszállítása afgán börtönökbe.

A The Guardian internetes portálja idézte Afganisztán londoni nagykövetét: Mohammad Daud Yaar azt sürgette, hogy a foglyokat helyezzék mielőbb afgán fennhatóság alá. A misszióvezető ígéretet tett arra, hogy a gyanúsítottaknak nem lesz bántódásuk. A fogva tartott emberek közül sokan több hónapos megpróbáltatásaik ellenére sem kaptak még jogi segítséget. Paul Shiner, az említett nyolcak egyik jogi képviselője a brit kormányt teszi felelőssé azért, hogy eddig nem sikerült kiképezni az afgán hatóságokat a gyanúsítottak törvényes és humánus kezelésére. Phil Hammond azzal védekezett, hogy az őrizetben tartottakat brit katonák elleni merényletek előkészítésével vagy egyenesen gyilkosságok elkövetésével és pokolgépek elhelyezésével gyanúsítják. A miniszter szerint súlyos hiba lenne, ha ezek a személyek visszakerülnének a „csatamezőre”.

Mohammad Daud Yaar nagykövet úgy véli, az állítólagos bűnelkövetőket a Bagram légibázishoz közeli Parwan fogolytáborba kellene szállítani. Az Egyesült Államok által épített börtön a múlt év óta afgán felügyelet alatt áll. Yaar ugyanakkor elismerte, a múltban afgán fogolytáborokban előfordultak kínzások, de azok nem számítottak „szisztematikusnak”. A diplomata azzal mentegette az afgán büntetés-végrehajtást, hogy háborús környezetben az embereken úrrá lehetnek az érzelmeik. – Foglyok esetében valóban előfordul bizonyos fokú erőszak – tette hozzá.

A The Guardian felhívja a figyelmet arra, hogy Hamid Karzai afgán elnök régóta ellenzi és a nemzeti szuverenitás súlyos megsértéseként értékeli a nyugatiak által működtetett börtönöket. A brit kormány célja, hogy mielőtt – a tervek szerint 2014-ben – csapatait kivonja Afganisztánból, segít a jogállamiság megszilárdításában. Emlékeztetnek rá, hogy a szigetország nagy áldozatot hozott az afgán rendezés érdekében. A háborúban 2001 óta több mint 440 brit katona vesztette életét.

 

David Cameron kormányfő brit katonák között egy afganisztáni bázison. London kínos magyarázkodásra kényszerült az illegálisan fogva tartott csaknem kilencven afgán miatt
David Cameron kormányfő brit katonák között egy afganisztáni bázison. London kínos magyarázkodásra kényszerült az illegálisan fogva tartott csaknem kilencven afgán miatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.