Bemutatásuk kapcsán Patrick Salmon, a Külügyminisztérium vezető történésze elmondta, hogy a papírok „egyedülálló bepillantást nyújtanak az elhárítás és a hírszerzés világába, mind a második világháború idején, mind a hidegháború első éveiben”.

A terjedelmes gyűjtemény a legkülönbözőbb témákat öleli fel, a hadműveletektől kezdve a kódfeltörésen és a titkosszolgálatok háború utáni átszervezésén át egészen a szovjetek kémkedése és a hidegháború kezdetét jellemző ellenséges propaganda által jelentett kihívások kezeléséig. Salmon szerint a dokumentumok „felbecsülhetetlen forrásokkal szolgálnak mindazok számára, akik élénken érdeklődnek a történelem »hiányzó« dimenziója iránt”.

A páncélteremben őrzött archívum olyan titkos volt, hogy a legtöbb kormánytisztviselőnek sem volt fogalma a létezéséről. Nem véletlenül maradt rejtve a hatalmas anyag, hiszen számos olyan döntést, esetet villant fel, amelyek korábban alaposan zavarba hozhatták volna az érintetteket. Ezek közé tartoznak azok a most közkinccsé tett papírok, amelyekből kiderül, hogyan itta egymást a föld alá Winston Churchill és Joszif Viszarionovics Sztálin 1942 augusztusában Moszkvában. A két vezető iszogatása este 7 óra körül kezdődött a Kremlben, és hajnali 3 óráig tartott. Alexander Cadogan külügyi államtitkár szerint az illuminált állapotban lévő Sztálin „hosszú előadásokat tartott a szovjet rendszer előnyeiről, az emberek bátorságáról és elszántságáról”. Az alkoholt nagy becsben tartó brit politikus később „ostoba hazugságnak” nevezte, hogy ivócimboráját „szörnyetegnek” nevezte volna.

A kelet-európai rendszerváltások után közel negyedszázaddal is izgalmas az iratanyag, amely az 1948-ban kormányon lévő Munkáspárt erőfeszítéseit tárja fel annak megakadályozására, hogy a közép- és kelet-európai országok az Egyesült Államok támogatását élvezve felkeljenek a szovjet fennhatósággal szemben. Ahogy ezt a Labour Party akkori nemzetközi titkára, későbbi pénzügyminisztere, a most 95 éves Lord (Denis) Healey a The Times napilapnak nyilatkozva megerősítette, pártja valóban félt az amerikai beavatkozástól, különböző felforgató akciók tervétől, amely akár egy újabb háború kirobbanásához vezethetett volna.

A közzétett papírok fényt vetnek a hírszerzés, az MI6 sötét oldalára is. A titkosszolgálat kész lett volna „prominens szovjet személyiségek és más kiválasztott egyének elrablására, sőt megsemmisítésére is”. C-re, azaz az MI6 főnökére hivatkozva egy titkosszolgálati tiszt 1947-ben azt javasolta Ernest Bevin külügyminiszternek, hogy „a hírszerzésnek szabad kezet kellene kapnia bizonyos rendkívüli akciók végrehajtására”. Bevin, hasonlóan kormányfőjéhez, Clement Attleehez, helytelenítette a szándékot, amelyet eufemisztikusan „különleges célokként és titkos, illegális munkaként” emlegettek. A brit kormány később már nem volt ennyire finnyás: az MI6 „likvidálási” felhatalmazása egészen az ötvenes évek közepéig tartott.