Nem fedte eléggé a paróka

Fején baseballsapkával, alatta félrecsúszott szőke parókában látható az orosz sajtóban közzétett első fényképeken és videofelvételeken az a férfi, akit tegnapra virradóra kémkedés gyanújával fogtak el Moszkvában.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleménye szerint a megszeppent fiatalember nem más,mint Ryan C. Fogle, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének harmadtitkára, valójában a CIA fedett ügynöke, és akkor érték tetten, amikor be akarta szervezni az orosz titkosszolgálat egyik munkatársát. Előállításakor egy másik parókát, szemüvegeket, különböző műszaki eszközöket és nagy összegű készpénzt is találtak nála. No meg egy orosz nyelvű levelet, amelyet egy olyan „barátjának” írt, akinek „szakmai hozzáértését nagyon nagyra értékeli”.

Az üzenetben egyszeri beszélgetésért, információszolgáltatásért százezer, a hosszú távú együttműködésért pedig évi egymillió dollárt és egyéb juttatásokat kínál a beszervezésre kiszemelt orosz ügynöknek, állítják. Hogy ki az illető, azt nem közölték Moszkvában. Kiderült viszont, hogy az FSZB egyik, az észak-kaukázusi terrorizmus elleni harcban részt vevő munkatársa lehet. Legalábbis ez hallatszik azon a videofelvételen, amelyet kedden a Russia Today orosz állami tévécsatorna honlapján, majd számos más internetes oldalon is közzétettek. A film egy irodában készült, és a lehangolt Fogle mellett három másik férfi – valószínűleg a moszkvai amerikai nagykövetség képviselői – ismerhető fel rajta.

Az FSZB egyik – csak kitakart arccal látható – munkatársa őket tájékoztatja Fogle leleplezéséről. Szavai szerint a diplomata telefonon kereste meg ajánlatával az FSZB egyik tisztjét, „kiképzett harcosát”, és még az után is találkozót kezdeményezett vele, hogy az elsőre nemet mondott. Bár a felvételen nem hangzik el, valószínűnek látszik, hogy az orosz végül beleegyezett a randevúba, de erről a kollégáit is értesítette, és csapdát állítottak az amerikainak. Először el sem akarták hinni, hogy ilyen megtörténhet, hiszen az utóbbi időben az orosz és az amerikai titkosszolgálatok aktívan együttműködtek – hangoztatja felháborodottan a videón az FSZB képviselője.

Egyebek közt arra hivatkozik, hogy Moszkva segített a bostoni merénylet felderítésében, nemrég járt az orosz fővárosban az FBI igazgatója, sőt a két elnök, Vlagyimir Putyin és Barack Obama is a kapcsolatok szorosabbra fűzésén fáradozik. Hasonló hangnemben fogalmazódott meg az a kedd délután kiadott külügyminisztériumi közlemény is, amely szerint Fogle-t „a hidegháború szellemét” idéző provokatív tettek miatt nemkívánatos személynek nyilvánítják, és kiutasítják Oroszországból. A kémbotrány az USA és Oroszország kapcsolatainak igencsak kényes időszakában robbant ki.

Hiszen John Kerry amerikai külügyminiszter alig egy hete járt Moszkvában, és egy szíriai békekonferencia összehívásában állapodott meg vendéglátóival, látványos jelét adva annak a washingtoni felismerésnek, hogy az oroszok nélkül aligha lehet véget vetni a polgárháborúnak az arab országban. Vagyis némi lehetőség kínálkozott az amúgy fölöttébb hűvös orosz–amerikai viszony javítására, a bizalom erősítésére. Az egyeztetés a mostani leleplezés után valószínűleg nehezebbé válik, de az esély alighanem megmarad, mert mindkét félnek ez az érdeke.

A kiutasított Fogle valószínűleg gyorsan hazautazik, s miként az a diplomáciában szokás, hasonló gyanúsítással bizonyára az Egyesült Államokból is kizsuppolnak majd egy orosz diplomatát, aztán gyorsan lezárják az ügyet. Így volt ez 2010 nyarán, a legutóbbi nagy kémbotrány idején is, amikor – élükön az azóta odahaza celebbé, sőt majdnem politikussá lett Anna Chapmannel – egyszerre tíz orosz alvóügynököt lepleztek le az USA-ban. Moszkvában most alighanem arra számítanak: a fotókkal és videókkal gondosan dokumentált leleplezés – legalábbis ideiglenesen – valamelyest javítja az orosz alkupozíciókat, otthon pedig szemléletes példával támasztja alá a kormánykörökben gyakorta hangoztatott érvelést, miszerint az ellenzéket külföldi titkosszolgálatok támogatják.

Rendezést akar Moszkva és Izrael

Aggasztónak nevezte a szíriai helyzetet az orosz elnök az izraeli kormányfővel folytatott tárgyalásai után. Vlagyimir Putyin Szocsiban fogadta Benjamin Netanjahut, akivel egyetértettek abban, hogy a fegyveres konfliktus folytatása végzetes következményekkel járhat nemcsak Szíriára, hanem az egész régióra nézve. Csak a politikai rendezés folyamatának beindításával lehet elejét venni a kedvezőtlen fejleményeknek, tették hozzá. A két politikus abban is megállapodott, hogy mind a legfelső szinten, mind a titkosszolgálatok között folytatják az egyeztetéseket a szíriai rendezés érdekében. Arról nem tájékoztattak, hogy a tárgyaláson miként került szóba az orosz–szíriai fegyverügylet, amelynek keretében Damaszkusz egy korábbi szerződés alapján SZ–300-as típusú korszerű légvédelmi rakétákhoz juthat. Netanjahu látogatása része annak az Oroszországgal zajló megbeszéléssorozatnak, amelyet a múlt héten John Kerry amerikai külügyminiszter kezdett, majd hétfőn David Cameron brit kormányfő folytatott, és amelyhez a héten Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is csatlakozik. (Hírösszefoglalónk)

Őrizetbe vették Ryan C. Fogle-t
Őrizetbe vették Ryan C. Fogle-t
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.