A sebtében megszerzett új találkozási ponton, a holborni Conway Hallban a gyülekezet egyik alapítója, Sanderson Jones arról beszélt: a „főbérlő” a kilakoltatás hivatalos okaként ugyan közegészségügyi és biztonsági szempontokat emlegetett, ám ez nyilvánvalóan csak ürügy volt, az egyházi iskola kuratóriuma nem akart segíteni a saját erkölcsi világképével ellentétes felfogást képviselő társaságnak. A május 5-i összejövetelre vastag, piros, strasszokkal és gyöngyökkel díszített karácsonyi pulóverben érkezett Sanderson Jones lapunk tudósítójával beszélgetve elmondta, honnan jött az ateista egyház ötlete.

Alapító atya és anya – Sanderson Jones és Pippa Jones

„Egy Christmas Carol (karácsonyi éneklés – a szerk.) után nem engedett el a gondolat, hogy milyen remek volt az egész, magasztos volt a hangulat, jó volt a sok kedves, jóérzésű ember között lenni – kár, hogy mindennek a középpontjában Isten állt, márpedig benne nem hiszek. Az életet, nem a vallást szeretném ünnepelni”. Úgy érezte magát, mint amikor valaki nagyon szeret egy cipőt, mégsem tud benne járni, mert belement egy kavics. Az a kérdés, dobja-e ki az egészet, vagy csak a kődarabtól szabaduljon meg. Az utóbbit választotta, s magát is meglepte, milyen nagy érdeklődés mutatkozott kezdeményezése iránt. Mint kifejtette, gyakorlatilag ugyanazokat az élményeket biztosítja az embereknek, mint amit az „igazi” istentiszteleteken kapnak: közösségi szellemet, énekeket, felolvasásokat, tanulságos történeteket, egymásnak nyújtott segítséget.

Vasárnap délelőtt az év első napsütéses, meleg hétvégéje ellenére így is zsúfolásig megtelt a Conway Hall nagyterme. Az épület az Etikai Társaságé, névadója Moncure Daniel Conway, a XIX. században a rabszolgatartás ellen küzdő amerikai aktivista, szerző és unitárius lelkész. A Conway Hallt „a humanizmus, a szabad beszéd és a független gondolat fellegváraként” tartják számon. A Vasárnapi Gyülekezetnek a padsorokban helyet foglaló 200-250 tagja zömében a fiatalabb korosztályból került ki, egyenlő nemi megosztásban. Ha valaki még nem ismerte volna, a szikár, puritán teremben több plakát is idézi a gyülekezet mottóját: „Élj jobban, segíts gyakran és légy kíváncsi!”. Ahogy az ugyanabban az időben szigetországszerte megrendezett egyházi istentiszteletek, úgy a Conway Hallban lezajlott kongregáció is előre meghatározott szigorú menetrendet követett.

A közel két méter magas, szőke, szakállas Sanderson Jones üdvözlő szavait és hivatalos bejelentéseit a színpadról előadott, de az egybegyűltek által felállva kísért dal, a Girls Just Wanna Have Fun (A lányok csak jól akarják érezni magukat) követte. A hangulatot emelte, a közönség összefonódását, a kötelékek kialakulását pedig segítette a „Danish Clapping”, azaz a ritmikus taps. Minden összejövetelnek megvan a maga központi témája – ezúttal a játék volt. Előbb a kislányos megjelenésű Marie Foulston beszélt az általa szervezett „Wild Rumpus”, azaz vad, lármás hűhó elnevezésű, alternatív multiplayer-videojátékokon alapuló partikról és az ezek mögött húzódó kultúráról. Előadásának tanulsága az lehetett, hogy nincs mit szégyellni azon, ha valaki szívesen tölti idejét videojátékokkal, az közösségi szórakozás is lehet.

Ennél sokkal szórakoztatóbb volt Rob Davis prezentációja. A Playniac vállalat vezérigazgatója, egyben vezető játéktervezője a gyülekezetnek a földszinten és a karzaton helyet foglaló több száz részvevőjét vonta be meglehetősen bugyutának tűnő, de fergeteges sikernek bizonyult társasjátékába, a „Cat On Yer Head”-be (Macska a kobakodon). A feladat igazán egyszerű volt. A képzeletbeli macska útját az emberek egymás vállának megbökésével jelezték. Amikor valaki átpasszolta a cicát egy másik fejére, azt kiabálta, hogy „cat”, míg az érintett addig mondogatta sebesen, „cat, cat, cat, cat, stb.”, amíg a fején „érezte” az állatot, majd egyetlen „cat” felkiáltással adta tovább. A bohóckodásnak az adhatott valami értelmet, hogy a mókamester-vezérigazgató felkérte a gyülekezet tagjait, vessék be a fantáziájukat, találjanak ki újabb és újabb csavarokat, mint egy macska-egér üldözéses versenyt az alapjátékhoz.

A bő egyórás összejövetel során felcsendült még a Fleetwood Mac örökzöld slágere, a Go Your Own Way (Járd a magad útját), ami a magányból való kitörés bátorításával erősíthette a gyülekezet üzenetét. A program záróakkordja az egyre lelkesebb, feldobottabb Sanderson Jones felszólalása volt arról, milyen földrajzi és szervezeti irányokba indul el az ateista gyülekezet. Mind a szigetországban, mind Európában és az Egyesült Államokban, de már Ausztráliában is igyekszik megvetni a lábát, mégpedig ugyanabban a szervezett formában. A március óta működő világhálós portálon – sundayassembly.com – már megtalálható a Sunday Assembly Everywhere címet viselő összefoglaló, amely tartalmazza a bárhol létrehozható vasárnapi összejövetelek általános irányelveit, feltételeit, lebonyolítási követelményeit, stb.

A következő hatvan napban világjáró turnéra indul a vezetés – a társalapító, a BBC műsorvezetőjeként jól ismert Pippa Jones máris igazoltan volt távol –, hogy hírét vigyék a kezdeményezésnek. Egyre több jótékonysági munkát szeretnének végezni, vasárnapi iskolát vezetnek be, könyv- és filozófiai klubot nyitnak, és más közösségi projektekben is gondolkodnak, várva a pártoló tagok ötleteit, javaslatait. Feltehetőleg a zsivaj csökkentését szolgálja egy gyermekmegőrző terve. A Londonban egyelőre minden hónap első vasárnapján sorra kerülő találkozók ingyenesek ugyan, de az esemény lezárása előtt a gyűjtőládák is előkerültek. Az elvárás fejenként tízfontos hozzájárulás. Mire a gyülekezet hivatalos része befejeződött, délutánba fordult az idő, így a jelenlévők üdvrivalgással fogadták a teát és az önkéntesek által felajánlott, részben házilag készített süteményeket.

A piknik kitűnő alkalom volt az együtt érkezett régi és a frissen szerzett új barátok közötti beszélgetésre. Előkerültek a mikrofonok is. A Népszabadság tudósítója szerencsére csak egy másik kerületből érkezett a Red Lion Square-re, ám a Deutschlandfunk és a Dagens Næringsliv egyenesen Berlinből, illetve Oslóból küldte el emberét. A franciául folyékonyan beszélő Sanderson Jones egyszerre legalább négy francia újságírónak nyilatkozott. Az orákulumra való várakozás közben több kis csoporthoz csatlakozva igyekeztem megtudni, mi vonzza a fiatalokat a Vasárnapi Gyülekezetbe. A válasz szinte egybehangzóan ugyanaz volt. Mind a jogász Susannát – aki társadalmi munkában a gyülekezet formális, valószínűleg korlátolt felelősségű társaságként való megalakításával és a márkanévvel kapcsolatos teendőkkel is foglalkozik –, mind a tanár Jacket, a digitális dizájner Catót és az egy körzeti orvosi rendelőben recepciósként dolgozó Olivert elsősorban a „közösségi szellem”, a „valahová tartozás igénye” hozta ide. Gyerekkorukban Susannát és Catót szüleik rendszeresen elvitték vasárnapi istentiszteletekre. Felnőttként hátat fordítottak az egyháznak, mert nem hisznek Istenben. A Vasárnapi Gyülekezet most mindent megad nekik, amit a templomban kaptak: struktúrát, a nap spirituális üzenetét, dalokat, összetartozást –de mindezt Isten nélkül.

A gyülekezet egyházi személyektől is kapott buzdítást. Volt már plébános vendégük is, aki a húsvét misztériumáról beszélt, és tudomásul vette, hogy hallgatói közül sokan idegenkednek a vallási formaságoktól. Érdekes, hogy egyelőre több támadásnak vannak kitéve „intoleráns ateisták” részéről, akik szerint a Vasárnapi Gyülekezet intézménye „nem a megfelelő formája az istenhit elutasításának”. A mozgalom alapítója maga is elismerte, hogy ha Isten megjelenne előtte, megtörne a bizonyíték súlya alatt, és másképp viszonyulna az egyházhoz. Az idea nem független Sanderson hátterétől és főleg karakterétől sem. A karizmatikus férfi, aki ismeretségünk első percében közölte, hogy mostoha nagyapja, a Párizsban élő Sandor de Takacsy magyar származású, korábban a reklámszakmában, internetes vállalkozások elindításában és filmkritikusként dolgozott.

A Vasárnapi Gyülekezettel párhuzamosan stand-up humoristaként is dolgozik, igen jó visszhangot kapott országjáró showja, a Comedy Sale (Humorvásár) érdekessége, hogy saját kezűleg árusítja rá a jegyeket. Ahogy a színpadon, úgy a gyülekezetben is mosolyt akar fakasztani az emberek arcára, arról győzködve őket, hogy az „élet fantasztikus, felér egy lottófőnyereménnyel”. Meg akarja értetni velük, „milyen csodálatos dolog, hogy tovább élnek, némi szerencsével jó egészségi állapotban és elfogadható színvonalon. Ezek azok a pozitívumok, melyekről soha nem hallani”. Sokat mond Sanderson becsvágyáról, hogy „tudományos módszerekkel” próbálja felmérni a pozitív életérzés hatását. Gyógyszerész, magatartás-kutató és klinikai pszichológus is dolgozik abban a kutatócsoportban, amelynek jelentése reményei szerint végeredményben az emberi boldogsághoz, a képességek kiteljesítéséhez járul majd hozzá. A gyülekezet sikerei persze nem választhatóak el a spiritualitás britanniai térhódításától sem: az anglikán egyház legfrissebb adatai szerint lényegében megállt a templomba járás hosszú hanyatlása. Hetente 1,1 millió anglikán hívő vesz részt istentiszteleten. 2011-ben az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többen mentek el a karácsonyi misére és a keresztelők száma is emelkedett.

London, 2013. május