II. Erzsébet: Bevándorlás feltételekkel

Hatvanadik alkalommal nyitotta meg a westminsteri parlament új ülésszakát II. Erzsébet. A trónbeszéd, amely a brit kormány következő egy évre tervezett törvényjavaslatait tartalmazta, mindössze 7 perc 38 másodpercig tartott. A királynő ebben ismertette a brit gazdaság és a versenyképesség erősítését és a költségvetési deficit csökkentését szolgáló programot. A tizenkét törvényjavaslat közül a politikai megfigyelők figyelmét leginkább a bevándorlás visszaszorítását célzó elképzelések keltették fel. A cél „azok megnyerése, akik képesek hozzájárulást nyújtani, és azok elrettentése, akik erre nem alkalmasak” – fogalmazott a királynő a miniszterek által megírt beszédében. Nyilvánvalóan nem függetlenül az EU- és bevándorlás ellenes Brit Függetlenségi Párt (UKIP) jó szereplésétől a múlt heti részleges helyhatósági választásokon, a kormány korlátozni kívánja az újonnan érkezettek hozzájutását az ingyenes egészségügyi ellátáshoz, lecsap az illegális bevándorlókat foglalkoztató vállalkozásokra és a nekik lakást biztosító ingatlantulajdonosokra. A kormány meg akarja könnyíteni az Egyesült Királyságban törvénytelenül dolgozók és bűncselekményt elkövetők kiutasítását, még ha ez sérti is a családi élettel kapcsolatos jogokat.

1996 óta először vett részt a parlamenti évad megnyitásán Károly herceg, akit Kamilla, Cornwall hercegnője is elkísért. A trónörökös bevonása a monarchia evolúciójaként emlegetett folyamat része. Egy nappal korábban jelentette be a Buckingham palota, hogy II. Erzsébet negyven éve először nem lesz jelen a szív ügyének tekintett nemzetközösség kormányfőinek novemberi csúcsértekezletén, amelyre Srí Lankán kerül sor. Ahogy a Daily Mail című napilap fogalmazott, Erzsébet és Károly a jövőben munkamegosztást alakít ki, a 87 éves, nemrég bélhuruttal kórházi kezelésre szorult uralkodó egyre több kül- és belföldi hivatali kötelezettséget hárít majd át elsőszülött fiára.

A Buckingham-palota visszautasította azt a feltételezést, hogy Erzsébet politikai okokból, az emberi jogok súlyos megsértése elleni tiltakozásul maradna távol az egykori Ceylontól. Az Amnesty Internationalen és más szervezeteken kívül Kanada is igyekszik elérni az értekezlet colombói helyszínének megváltoztatását. A The Times című napilap jelentése szerint Ottawa kész a novemberi konferencia bojkottjára, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek. David Cameron brit kormányfő viszont éppen arra akarja kihasználni az eseményt, hogy személyesen lépjen fel az atrocitások ellen, és sürgesse a polgárháború utolsó hat hónapjában elkövetett emberi jogi visszaélések kivizsgálását. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.