Ünnepen akartak robbantani Carnajevék

Eredetileg az amerikai függetlenség napjára, július 4-ére tervezték merényleteiket a csecsen nemzetiségű Carnajev fivérek. A bostoni robbantások feltételezett elkövetői végül előre hozták akciójukat, mert a tervezettnél korábban készültek el bombáikkal.

Egyelőre nem tudni, pontosan hol akarták végrehajtani a terrortámadást, de a feltételezések szerint a célpont a bostoni ünnepségek csúcspontja, a tűzijáték lehetett. Ott évről évre akár félmillió ember is összegyűlik. Erről a fiatalabb testvér, Dzsohár Carnajev vallott a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI munkatársainak. Arról is beszámolt, hogy öngyilkos merényletet fontolgattak, de végül letettek erről a tervükről. A 19 éves terroristát, aki elfogásakor megsebesült, most egy börtönkórház magánzárkájában, 24 órás megfigyelés alatt tartják.

Őrizetben van két, ugyancsak az Egyesült Államokban tanuló kazah ismerőse is. Őket a bevándorlási törvények megsértése mellett bizonyítékok eltüntetésével, a nyomozás akadályozásával gyanúsítják. A diákok a merénylet után egy amerikai társukkal, akit szintén őrizetbe vettek, kidobták az ifjabb Carnajev számítógépét és petárdamaradványokkal teli hátizsákját. A nyomozók megállapították, hogy Tamerlán Carnajev házában szerelték össze a bostoni futóverseny elleni merényletnél használt, kuktákból készített és a nagyobb pusztító erő érdekében fémdarabokkal megtöltött bombákat.

A férfi amerikai özvegye, Katherine Russel azonban továbbra is kitart vallomása mellett, hogy nem tudott a merénylettervekről. A házasságkötésük után a muzulmán hitre áttért asszony a hét elején azt is bejelentette, hogy azt szeretné, ha férje holttestét nem ő, hanem vér szerinti hozzátartozói kapnák meg. Az amerikai hatóságok már ki is adták a férfi földi maradványait. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint egyelőre nem tudni, hogy kinek. Az FBI közben újabb nyomozócsoportot küldött az oroszországi Dagesztánba, ahol tavaly fél évet töltött Tamerlán Carnajev.

A The New York Times amerikai napilap William Keating massachusettsi kongresszusi képviselőtől úgy értesült, hogy a férfi észak-kau kázusi tartózkodása alatt találkozhatott az ottani szélsőséges fegyveresek egyik képviselőjével, a mindössze 18 éves Mahmúd Manszúr Nidallal. Ugyanakkor még nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban csatlakozott-e a dagesztáni lázadókhoz. Mint ahogyan az is csak feltételezés, hogy a VKontaktye orosz közösségi honlapon keresztül kapcsolatban állt egy Kanadában élő, orosz születésű radikális iszlamistával, William Plotnikovval.

Plotnikov 2005-ben került Észak-Amerikába, ott lett mohamedán, majd 2010-ben csatlakozott az észak-kaukázusi szélsőségesekhez. Dagesztánban tavaly júliusban lelőtték a lázadókkal vívott tűzharcban. Arról, hogy a Carnajev fivérek vonzódtak az iszlám szélsőséges irányzatához, Dzsohár vallomása is tanúskodik. Azt mondta a nyomozóknak, hogy bátyjával nem sokkal a bostoni terrortámadás előtt az interneten megnézték a 2011 szeptemberében Jemenben megölt radikális amerikai imám, Anwar al-Awlaki több prédikációját is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.