Előretört a „bohóc”
A független Egyesült Királyságot zászlajára tűző párt az előzetes várakozásnak megfelelően jól szerepelt a részleges helyhatósági választáson, így a büszke és vigyorgó Farage rengeteg időt kapott a tévéadásokban. Csütörtökön a szavazók harmincnégy angliai és walesi önkormányzat mintegy 2300 mandátumáról döntöttek. Ugyanezen a napon az észak-angliai South Shields ben parlamenti pótválasztás volt David Miliband lemondása miatt. A volt külügyminiszter és nagy esélyes a 2010 őszi munkáspárti vezetőválasztáson váratlanul alulmaradt öccsével, Eddel szemben.
Azóta kereste helyét a brit és a nemzetközi politikában, végül elfogadta az amerikai székhelyű befolyásos jótékonysági intézmény, az International Rescue Committee vezérigazgatói tisztségét. Az északkelet-angliai South Shields 1935 óta szilárd munkáspárti bázis, és ha a többség csökkent is, a westminsteri helyet a Labour jelöltje, Emma Lewell-Buck szociális munkás, önkormányzati képviselő szerezte meg. A magát „abszolúte elragadtatottnak” minősítő politikus azt mondta: az eredmény azt mutatja, hogy a koalíciós kormány rossz irányba tereli az országot.
A Munkáspárt győzelme természetes a tengerparti városban, ám ennél sokkal érdekesebb a UKIP második helyezése. A jobboldalnak a tehetős délkelet-angliai országrészben őrzött népszerűsége a brit belpolitika jellegzetessége, ám a South Shields-i második hely arra utal, hogy a UKIP a Munkáspárt északi fellegvárai bevételével is fenyeget. A választás előestéjén végzett YouGov közvéleménykutatás arra utalt, hogy a 2010-es parlamenti vokssal összehasonlítva minden egyes, a Munkáspárttól a UKIP-hoz átigazolt szavazópolgárra hat tory „disszidens” is jut. A Konzervatív Párt „bronzérménél” is szégyenletesebb, hogy a kormánykoalíció kisebb partnere, a Liberális Demokraták pártja a hetedik helyre szorult.
A UKIP eddig sem országos, sem helyhatósági választást nem nyert az Egyesült Királyságban. 2009 óta a szigetország hetvenhárom európai parlamenti mandátuma közül tizenegyet tölt be. Két évvel a következő nagy-britanniai parlamenti választás előtt az euroszkeptikus mozgalom térhódítását úgy próbálta megakadályozni David Cameron kormányfő, hogy bejelentette: megfontolja az európai uniós tagságról döntő népszavazás előrehozását. A referendumot a UKIP követelte.
Nigel Farage jóval a végleges eredményhirdetés előtt „fantasztikusnak” nevezte, hogy a párt összességében mintegy 24 százalékkal részesült a szavazatokból. A UKIP majdhogynem egyszemélyes párt, melyet Farage személyisége határoz meg. Mind David Cameron, mind az egyik legbefolyásosabb tory veterán, Kenneth Clarke lekicsinylően bohócnak nevezte. Sokan elutasítják piperkőc öltözködése, fellengzős stílusa miatt. Még több embert taszítanak a szimpatizánsai között felbukkanó fajgyűlölő csoportok és a háttérben meghúzódó szélsőjobboldal.
A két választás közötti szokásos kormányellenes hangulatban, amikor kevés jele van a gazdasági élénkülésnek, s a politikusokkal szemben általános a bizalmatlanság, egyre több csalódott ember találja úgy, hogy Farage a nyelvükön szól. Képes elhitetni, hogy ő jobban tudja a választ a lakosság problémáira. Egységes gazdaság- és társadalompolitikával nem állt elő, de tőkét kovácsolt abból, hogy bulgáriai és romániai munkavállalók tömegeinek a bevándorlásával riogatta a briteket.
