A Kremlnek bejön a magyar különút
A Martonyi János 2011. februári moszkvai vizitjét viszonzó látogatás azért is érdekes, mert utoljára orosz külügyminiszter, Igor Ivanov 2003 júliusában – vagyis csaknem tíz éve – járt a magyar fővárosban.
Martonyi és Lavrov régóta ismeri egymást, személyes viszonyukat a „kölcsönös tisztelet” jellemzi. Magyar részről korrektnek és pragmatikusnak tartják a két ország kapcsolatait, függetlenül attól, hogy Moszkva és Budapest gyökeresen másként ítél meg egy sor nemzetközi kérdést, például a NATO rakétavédelmi terveit, vagy a két éve tomboló szíriai polgárháborút. Magyar külügyi források szerint a
Moszkva tér átnevezése nem hagyott maradandó nyomokat, bár az orosz fővárosban sokan felkapták a fejüket. A magyar fél azt hangoztatja: nem oroszellenes lépésről van szó, Moszkva kap majd méltó közterületi elnevezést. A gesztusok része, hogy a Városligetben Lev Tolsztoj nevét viseli egy sétány, ahol szobrot is kap az orosz író.
– Lavrov budapesti látogatása politikai jelzés, azt mutatja, hogy Moszkva figyelmet fordít Magyarországra –mondta lapunknak Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő szerint a „köztes Európából” Lengyelország mellett Magyarország foglalkoztatja legjobban a Kremlt. Elsősorban gazdasági okokból: a stratégiai ágazatok, így az energetikai szektor iránt érdeklődő oroszok szívesen részt vennének a paksi atomerőmű felújításában és bővítésében. A beruházás jól jönne az ismét súlyos problémákkal küszködő orosz gazdaságnak. Míg 2000–2008 között, az aranykorszakban a G8-csoport tagja évente 7-8 százalékos gazdasági növekedést produkált, addig a GDP-növekedés 2013 első negyedévében alig egyszázalékos – mutatott rá Sz. Bíró. Miután a teljes orosz külső államadósság már jócskán túllépte az 500 milliárd dolláros valutatartalékot, ezért erősen kétséges, hogy a Kreml magyar államkötvény-vásárlásokra adná a fejét.
Sz. Bíró szerint a második Orbán-kormány 2010 nyara óta folyamatosan arra törekszik, hogy Oroszország megbízható partnereként mutatkozzék. Így is jelezni akarja: szakított az ellenzékben tett, gyakran élesen oroszellenes kijelentésekkel. Külügyi források szerint Moszkvában „elismerést vált ki”, hogy a NATO- és EU-tag Magyarország – nemzeti érdekeire hivatkozva – kész konfrontálódni Brüsszellel, nem simul bele a nyugati frazeológiába. S az is tetszik, hogy magyar részről nem firtatják az orosz demokráciadeficitet. Igaz, Lavrovról úgyis lepattannak az emberi jogok érvényesülését számon kérő kritikák.
Bár az orosz földgázszállításokat, s főleg az árakat rendező új szerződés 2015-től esedékes, a Budapesten miniszterelnöki hatáskörbe vont kérdést valószínűleg nem Lavrov látogatása fogja megoldani. Sz. Bíró szerint egyelőre a hatékony alkuhoz szükséges magyar aduk sem látszanak,miután az Orbán-kormány felárral visszavásárolta a Mol-részvényeket.
Az oroszokat viszont érdekelheti, hogy a Libanonban jelentős diplomáciai erőket összpontosító, a szír ellenzéket elismerő, azzal jó viszonyt ápoló magyar külügyi vezetés miként látja a szíriai helyzetet. Egyértelmű, hogy Moszkva a végsőkig fog ragaszkodni a damaszkuszi rezsimhez, s nemcsak azért, mert félti a fegyverszállításokat, az orosz haditengerészet által stratégiai bázisként használt tartuszi kikötőt. – Az oroszok a nyugati hatalmaknál jóval reálisabban tekintenek az Aszad-rendszer esetleges bukását követő és az egész közel-keleti térségre kiható káoszra – vélik külügyi források.
Miközben Oroszország sértve érzi magát, hogy az Európai Uniótól még mindig nem kapta meg a vízummentességet, a Kreml árgus szemekkel figyeli, hogyan próbál az EU pozíciókat szerezni a „közel külföldön”, az egykori szovjet tagköztársaságokban. Vannak éles pengeváltások Moszkva és Berlin között, ám a két országot változatlanul a kölcsönös tiszteleten alapuló, különleges kapcsolat fűzi össze. Moszkvából szorosan nyomon követik Németország, a német vállalatok mozgását Közép-Európában, így Magyarországon is.
