„Kádár külsőre szürke, majdhogynem hamuszínű, alakja kissé telt, és már valamicskét öregszik; a ruhája eléggé középszerű. Ám egyáltalán nem tűnt ilyennek, amikor már beszélgettem vele. Életteli volt, joviális és nagyon is éber” – olvasható abban az 1974. áprilisi keltezésű diplomáciai táviratban, amelyet az akkori amerikai nagykövet, Richard F. Pedersen küldött Budapestről Washingtonba egy fogadás után.

Ehhez hasonló színes részletek is kiderülnek azokból a dokumentumokból, amelyeket április elején tett közzé honlapján (kereshető formában) a WikiLeaks. A Kissinger-iratoknak elnevezett hatalmas mennyiségű, 1,7 millió dokumentum 1973 és 1976 között keletkezett. Közülük körülbelül negyedmilliónak van köze magához az akkori külügyminiszterhez. Van köztük sok korábban titkosnak minősített diplomáciai távirat, kongresszusi levelezés és hírszerzési jelentés is.

Ám ezúttal nem kiszivárogtatásról van szó: ezek az iratok eddig is nyilvánosak voltak az amerikai levéltárakban. Az újdonság az, hogy most a világ bármely pontjáról, kereshető formában elérhetők, ezért sokkal többen férhetnek hozzájuk. A továbbra is Ecuador nagy-britanniai nagykövetségén tartózkodó WikiLeaks-alapító szerint ezek az iratok azért fontosak, mert az amerikai kormány megpróbálta újra titkosítani az iratok egy részét, és mert „nem lehet rábízni” az amerikai kormányra, hogy saját történelmi dokumentumait kezelje. (Julian Assange tavaly nyáron menekült a követségre, amikor már minden jogi lehetőséget kimerített Nagy-Britanniában, ahol a bíróság úgy döntött, kiadható Svédországnak. Ott szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolják.)

Azóta, hogy az iratok elérhetők az interneten, az újságírók minden országban „mazsoláznak” az érdekességek között. Igaz, eddig hatalmas újdonságokra nem derült fény. Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek például az amerikai diplomaták országos politikai karrierjének kezdetén nem jósoltak sok esélyt, mert „a külvárosi matróna kvintesszenciájának” látták. Az is kiderült: az amerikaiak szerint az oroszokhoz nem soulénekeseket, hanem a soft-rock képviselőit, például Joni Mitchellt érdemes küldeni koncertezni – írja a The Atlantic Wire.

Borhi László, az amerikai–magyar diplomáciai kapcsolatok kutatója, az MTA BTK tudományos főmunkatársa lapunk kérdésére elmondta: ezeket az iratokat a levéltárakban már mind látta és feldolgozta. Az újdonság a kereshetőségben rejlik, és persze az értelmezésben. Ha valaki más tanulmányozza őket, esetleg mást olvas ki belőlük. Segítség lehet az adatbázis olyan kutatóknak is, akik nem tudnak elmenni Washingtonba. Ám hangsúlyozta: az újdonságokat nem itt kell keresni, és csak ezeket áttanulmányozni nem is elegendő ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az adott történelmi korról.

„A legfontosabb döntések nem a külügyminisztériumban születtek, és ez Nixon elnökségének idején különösen igaz volt” – magyarázta Borhi, aki jelenleg az Indianai Egyetemen tanít. Elmondta: ezeket az iratokat együtt kell nézni és értelmezni a „felsőbb szintű” dokumentumokkal, az elnöki, a nemzetbiztonsági és a döntés-előkészítő iratokkal. Az érintett korszakból sok irat továbbra sem kutatható, de ezek a WikiLeaks-iratok között sem tűntek fel. Sőt azokat a korábban felszabadított iratokat, amelyeket a hatóságok újra titkosítottak, a kiszivárogtató oldal sem kapta meg.