Tehetséges bokszoló, amerikai barátok nélkül

A világsajtó egyelőre csak találgatja, mi vihette rá a Carnajev testvéreket, a 19 éves Dzsohárt és a 26 éves Tamerlánt arra, hogy bombát robbantsanak hétfőn a bostoni maratonon. A fiatalabb fivér lapzártánkkor még menekülőben volt, de az ő internetes megjegyzései tartalmazzák a legtöbb utalást arra, hogy a testvérek esetleg kapcsolatban állhattak szélsőséges iszlám csoportokkal.

A családról keveset tudni. Miután elhagyták Csecsenföldet, a kilencvenes években Mahacskalában, Dagesztán fővárosában telepedtek le. Dzsohár Carnajev egy itteni iskolát is megjelölt a VKontakte orosz közösségi site-on mint korábbi tanulmányainak színhelyét. Az iskolában – az orosz Interfax szerint – nem hagyott különösebb nyomot a fiú. Mahacskalából Carnajevék 2001-ben Kazahsztánba költöztek, és onnan utaztak az Egyesült Államokba. Ellentmondásosak a hírek arról, hogy hány éve tartózkodnak azUSA-ban, apjuk időközben visszatért Dagesztánba. Mindkét fiúnak volt hivatalos tartózkodási engedélye és Massachusetts állam hatóságai által kiadott jogosítványa.

Az orosz Newsru.com úgy tudja, hogy 2002-ben érkeztek rokonaikhoz az USA-ba. Dzsohár elvégezte a Bostonhoz közeli Cambridge-ben a helyi középiskolát, és elnyert egy 2500 dolláros ösztöndíjat is. Mindketten felsőfokú tanulmányokat folytattak. Apjuk, akit az amerikai újságírók Oroszországban értek utol, úgy tudta, hogy a kisebbik gyerek orvosi tanulmányokat folytat, s nyáron készült a szülőket meglátogatni. Az apának meggyőződése, hogy a fiát az amerikai titkosszolgálatok ejtették csapdába. Kisebbik fia egyenesen „angyal” – állította. Ám a Bostonban élő nagybátyjuk másképp nyilatkozott, szerinte a fiúk nem méltók az életre. A rokon többször felszólította Dzsohárt: adja meg magát.

Az orosz interneten olvasható, hogy a fivérek „katonai kiképzést kaptak”, az amerikai lapok pedig beszámoltak arról, hogy az idősebb testvér tehetséges bokszoló volt, a kisebbik pedig birkózott. Dzsohár magáról azt vallja a VKontakte oldalán, hogy iszlám hitű, és érdeklődése kiterjed mindenre, ami kapcsolatban van Csecsenfölddel. Azt írja, beszéli a csecsen nyelvet. Fő célja: pénz és karrier. Az amerikai sajtó egy mondatot idéz tőle: Nem volt egyetlen amerikai barátom sem – mondta egy évekkel ezelőtti interjúban.

A rendőrökkel folytatott tűzharcban elesett Tamerlánnak is megtalálták egy olyan bejegyzését a YouTube-on, amely alapján feltételezik: kapcsolatban állt egy szervezettel, amely az al-Kaida körébe tartozott.

Tegnap arról is olvasni lehetett, hogy az idősebb fiú testén robbanóanyaggal töltött úgynevezett mártírövet viselt. (A szubkultúrában sahidnak, azaz mártírnak nevezik az öngyilkossággal tömeggyilkosságot végrehajtókat.) Ramzan Kadirov csecsen elnök tegnap tiltakozott az ellen, hogy bármilyen kapcsolatba hozzák a Carnajev fivéreket Csecsenfölddel. Szerinte a fiúk Amerikában nőttek fel, tehát az ottani környezet alakította világképüket. „A gonosz gyökerét az Egyesült Államokban kell keresni” –fogalmazott a Reuters szerint. Kadirov felvetette, hogy vajon miért kellett agyonlőni az idősebb fiút, miért nem volt képes az amerikai rendőrség elfogni.

A hírügynökségek egyetértenek abban, hogy a csecsenek eddig elsősorban Oroszország peremvidékein, illetve Moszkvában hajtottak végre gyilkos merényleteket. A csecsen emigráció fő központjai az öbölállamokban, Törökországban és Lengyelországban vannak. Az, hogy a Carnajev fiúkat mikor kapcsolták be valamilyen szélsőséges terroristahálózatba, egyelőre nem ismert. Az sem világos, hogy csecsen nacionalistaként vagy az al-Kaida nevében léptek fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.