Történelmi szerepcsere készülőben?

Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök a szó szoros értelmében elmenekült csütörtökön testőrei biztosításával az iszlámábádi bíróság épületéből. Nem hosszabbították meg ugyanis, hogy óvadék ellenében szabadlábon maradhasson, és elrendelték a letartóztatását.

A televíziók élőben közvetítették, ahogy Musarraf fekete terepjárója, a rendőröket szinte félretolva, oldalán egy kapaszkodó biztonsági emberrel, gyorsan kihajt a bíróság udvarának kapuján. Közben több öltönyös ügyvéd és bíró elégedett tapssal fogadta, hogy lám, az ország egykori erős embere ilyen csúfosan megfutamodik. Musarraf kőfallal és őrtornyokkal védett villájába vonult vissza, amelyet a rendőrség és a biztonsági erők körülvettek.

A BBC kommentárja szerint Musarraf londoni önkéntes száműzetésében nem jól mérte fel a pakisztáni légkört, amikor négy év elteltével, március végén a politikai visszatérés, így a május 11-i választásokon való részvétel mellett döntött. Nem fogadta lelkes tömeg a repülőtéren. Ez megkönnyítette a bíróságnak, hogy hatalmát bizonyítsa, hiszen távollétében három ügyben is vádat emeltek ellene. A bíróság szempontjából az a legfontosabb, hogy az 1999-ben vezérkari főnökként puccsal hatalomra került Musarraf államfőként 2007-ben rendkívüli állapotot hirdetett ki. Leváltotta az elnöki hatalom ellensúlyát képező főbírókat, többet házi őrizetbe helyeztetett.

Az első meglepetés a hét elején érte Musarrafot, amikor hiába jelentette be jelöltségét négy körzetben, a választási bizottság nem engedélyezte indulását. Nem ő az egyedüli, a bizottság elutasította például Razsa Pervez Asraf volt miniszterelnök indulását is. Neki januárban a legfelső bíróság döntése miatt kellett távoznia a kormányfői székből. Bűne az volt, hogy nem volt hajlandó felújítani a korrupciós vizsgálatot Aszif Ali Zardari elnök, a meggyilkolt Benazir Bhutto özvegye ellen. Zardari ellen először még a nyolcvanas-kilencvenes években emeltek vádat kenőpénzek svájci bankszámlákra való átutalása miatt. Sajátos módon elnöksége utolsó évében Musarraf békét kötött Zardarival, s amnesztiában részesítette a korrupciós ügyekben. Ezt sajátosan „hálálta meg” Zardari, amikor több pártot összefogó koalíciója kikényszerítette Musarraf lemondását. A bíróság azonban nem volt hajlandó leszállni Zardariról, azután sem, hogy 2008 végén győzött az elnökválasztásokon.

Pakisztán történetében Zardari volt a kivétel, mert végül is kitöltötte elnöki mandátumát. Igaz, menet közben kétszer le kellett cserélnie a bíróság döntése nyomán miniszterelnökét. Fennmaradását alighanem annak köszönhette, hogy ügyében az ország nagy befolyású katonai vezetése és a bírói hatalom nem volt egy hullámhosszon. Zardari – egyébként Musarrafhoz hasonlóan – az Egyesült Államok szövetségese volt az afganisztáni rendteremtésben, még ha időnként összefogott is a tisztikarral, és kifogásolta az amerikai drónok pakisztáni akcióit. Most Musarraf esetében kérdéses, hogy az egyenruhások áldásukat adják-e egy-kori parancsnokuk bebörtönzésére. Pakisztán állam fennállásának 66 éve felében nyíltan is a katonák voltak hatalmon. A fennmaradó időszakban pedig a háttérből irányítottak.

A 180 milliós, többségében muzulmán ázsiai országban a májusi választás, legalábbis az előjelek szerint – újabb történelmi fricskát produkálhat. A megfigyelők a legesélyesebbnek azt a Navaz Sarifot tartják, akinek miniszterelnökségét Musarraf döntötte meg puccsal 1999-ben. Az akkori vezérkari főnökkel összekülönbözött a kormányfő a kargili behatolásként elhíresült kasmíri akció kapcsán, amelyre India kemény válaszcsapással válaszolt. A külföldi látogatásról visszatérő Musarraf repülőgépének a kormányfői iroda utasítására nem adtak leszállási engedélyt, ám akkor már a vezérkari főnökhöz hű csapatok zárták körül Karacsi repülőterét, és Ravalpindiból megérkeztek Iszlámábádhoz is. Így vette át puccsal a hatalmat Musarraf, s került akkor Navaz Sarif házi őrizetbe. Ma fordítottak az esélyek.

Musarraf elhagyja a bíróságot
Musarraf elhagyja a bíróságot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.