Lengyelország: a baloldali viszálynak a jobboldal örül
A nacionáljobboldali Jog és Igazságosság Párt (a Kaczynski ikrek pártja) rövid ideig kormányzott 2005 és 2007 között, azóta egykori fegyvertársaik, a középjobb, a némileg liberális Polgári Platform (PO) van kormányon, Donald Tusk vezetésével.
A jelek szerint azonban a lengyeleknek elegük van a pártból és vezéréből is. A TNS Polska közvéleménykutató legutóbbi eredményei szerint a megkérdezettek 73 százalékának rossz véleménye van Tusk kormányzásáról. A PO támogatottsága csökken, már csak a választók 34 százaléka szavazna rá, és csupán egy százalékkal marad le mögötte Jaroslaw Kaczynski PiS pártja. Ezzel együtt a baloldalnak azóta sem sikerült feljönnie. Az április 11-én készült felmérés szerint 13 százaléknyi hívük van csupán, s nyolc százalékot jósolnak Janusz Palikot középbal protesztpártjának (RP). 2014 júniusában a lengyelek is képviselőket küldenek az Európai Parlamentbe, s ezt mindenki egyfajta főpróbának tartja.
Aleksander Kwasniewski volt államfő lépett elsőként a baloldali térfélen. Bejelentette, hogy Europa plus névvel új választási pártot szervez híveiből, s ebbe bevonja Palikot pártját is. Kwasniewskihez csatlakozott az SLD egyik legnépszerűbb politikusa Ryszard Kalisz, akit ezért sietve ki is zártak pártjából. Az SLD halvány népszerűsége dacára ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül ő képviseli a baloldalt.
A párt vezetője, Leszek Miller volt kormányfő júniusra összehívta a Társadalmi Baloldal kongresszusát Varsóba. A civakodás most azon folyik, kit hívjanak meg erre a gyűlésre. Kwasniewski, aki továbbra is népszerű személyiség, a meghívottak között van, ahogy Lech Walesa és Wojciech Jaruzelski tábornok is. Miller meghívta a szakszervezeteket, de a jobboldalhoz kötődő Szolidaritás nem megy el oda, ahol Jaruzelski megjelenik. Miller eközben hevesen kikelt Palikot szereplése ellen, a politikus ugyanis szerinte méltatlanul szólt a három éve a szmolenszki repülőgép-katasztrófában meghalt Lech Kaczynski akkori köztársasági elnökről. A viták tehát mintha csak arra szolgálnának, hogy témát adjanak a politikai bulvárnak, pedig Lengyelországban többről van szó.
A PO kifáradt a kormányzásban. Konzervatívjai nem akarják vállalni a liberálisabb társadalmi kérdések (abortusztörvény, lombikbébiprogram, élettársi viszony, melegek helyzete) megoldását. Megosztottsága miatt a párt nem nyúl a nagy elosztó rendszerek reformjához, amelyet oly sokszor ígért. Gyenge a bankrendszer is. Mindez a válság lehetőségét hordozza.
A PiS-nek sincsenek programjai, de az ő nacionalista (oroszellenes, németellenes, EU-ellenes) jelszavaik, bármikor előhúzható összeesküvés-elméleteik stabil közönséget vonzanak. Az elemzők szerint a lengyel társadalom szinte vágyik arra, hogy megbízhatónak látszó programmal, megbízható arc jelenjen meg, alternatívát kínálva. Ez lehetne Aleksander Kwasniewski. Leszek Miller sem akar lemondani a baloldal vezérének szerepéről. Donald Tusk pedig jól tudja, hogy Kwasniewski képes elvinni tőle eddigi balliberális híveit. Ennek az állapotnak pedig egyetlen haszonélvezője van: a nacionalista jobboldal.
