Franciaország lett a „lóhúsbajnok”

Franciaországban több illegálisan felhasznált lóhúst találtak – elvileg csak marhahúst tartalmazó termékekben –, mint bármely más EU-tagállamban. Ez derült ki kedden az Európa-szerte elvégzett DNS-tesztek első eredményeiből. A franciáknál minden nyolcadik megvizsgált minta pozitív lett.

Mint az Európai Bizottság bejelentette, az unió egészében az elemzésnek alávetett marhahúskészítmények körülbelül öt százaléka hozott pozitív eredményt. Ám EU-források a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy Franciaországban az összesen 353 tesztből 47-nél találtak ló-DNS-t: ez az arány a 13 százalékot is meghaladja. Igaz, szakértők szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen mennyiségű lóhúst mutattak ki a termékekben, hiszen ha a lóhús csak nyomokban fordul elő, ezt véletlenszerű szennyezés is okozhatja a feldolgozóüzemekben.

A három hónapon át tartó DNS-vizsgálati programban még februárban állapodtak meg az EU-tagállamok, miután több országban is lóhúst fedeztek fel a Findus cég mélyhűtött lasagnéjében és később más árucikkekben is. A nemzeti hatóságokat egyben megkérték, hogy az élelmiszerláncban előforduló lóhúst teszteljék a fenilbutazon nevű betiltott gyulladásgátló szerre is – emlékeztet a BBC.

A legtöbb pozitív eredményt produkáló tagállamok között a második Görögország, ahol a 288 elvégzett teszt 36 pozitív eredménnyel zárult (12,5 százalékos arány). Németországban 867 mintából 29-ben bukkantak lóból származó DNS-re. Nagy-Britanniában – ahol már hamburgerekben és egyéb termékekben is találtak lóhúst – a mostani uniós akció során egyetlen esetben sem mutattak ki ló-DNS-t. Itt találták viszont a legtöbb fenilbutazon-tartalmú állatgyógyászati szert a húsokban.

Bár a vizsgálatok eredményeiből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, azt azért érzékeltetik, mennyire elterjedt a probléma az unió területén – mondják szakemberek. Annyi biztos, hogy az európai lóhúsbotrány miatt megingott a fogyasztók bizalma az élelmiszeriparban, és a készételek forgalma is visszaesett az üzletekben. Uniós források ugyanakkor kedden is hangsúlyozták, hogy csalásról, nem pedig élelmiszer-biztonsági hiányosságról van szó. Tonio Borg fogyasztóvédelmi EU-biztos közölte: az Európai Bizottság „javaslatot tesz majd az ellenőrzések szigorítására a teljes élelmiszerláncban”.

Nyomozás indult több EU-tagállamban is annak felderítésére, ki a felelős azért, hogy illegálisan marhahúsként felcímkézve árultak lóhúst. A holland hatóságok arról számoltak be, hogy ötvenmillió kilónyi marhahús, amelyet két holland nagykereskedő adott el két év alatt, tartalmazhatott lóhúst is. Ebből egyesek máris arra következtettek, hogy Hollandia lehet a lóhúsbotrány egyik kiváltója.

Egy angliai hentesüzlet kínálata: lóhúst tudtuk szerint nem árulnak
Egy angliai hentesüzlet kínálata: lóhúst tudtuk szerint nem árulnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.