És ráadásul eközben elhitetik: a politikai elit által kínált megoldásoknak nincs is alternatívájuk. Hát most létrehoztak egyet. A WfD az európai politikába szeretne változást hozni: az euróból való kilépést sürgeti, azt szeretné, ha minden országnak meglenne a lehetősége arra, hogy eldöntse: visszatér-e a nemzeti valutájához, vagy kisebb valutauniókba tömörül néhány partnerállammal. A németeknek természetesen a Deutschmarkhoz, a nyugatnémet márkához való visszatérést javasolják, és ezzel Berlin kivonulna a mentőalapokból is.

„Nem igaz, hogy az euró szétesése az európai közösség végét jelentené” – mond ellent Angela Merkel híres szlogenjének Bernd Lucke, a párt egyik alaptója, a hamburgi egyetem közgazdászprofesszora. Szerinte az euró jelenlegi formájában nemhogy összekovácsolná, hanem inkább egymás ellen fordítja az európai államokat. Lucke – aki 33 éve CDU-tag – már 2010 januárjában figyelmeztette a kancellárt, hogy a görög mentőcsomag nem a megfelelő megoldás. Fittyet hánytak rá. Ekkor hozta létre a közgazdászok plénumát, de hiába írta alá kétszáz prominens közgazdász a felhívást, amely az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) veszélyeire hívja fel a figyelmet, azt a politikusok lesöpörték az asztalról.

A WfD meglehetősen ambiciózus, szeptemberben már indulni szeretne a szövetségi parlamenti választáson. Egyelőre hétezer taggal számolnak, köztük van például Hans Olaf Henkel, a német iparszövetség korábbi elnöke. Az elemzők ugyan kevés esélyt látnak arra, hogy a párt eléri a Bundestagba jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de érzékeny veszteséget okozhatnak a jelenlegi kormánykoalíciónak. Az alapítók közül többen a kereszténydemokrata pártból igazoltak át, de meglehetős vonzerőt jelentenek a liberálisok számára is.

Mivel a választás szorosnak ígérkezik, a CDU/CSU-FDP koalíció és a az SPD-Zöld szövetség fej fej mellett halad, így ha csupán néhány százezer szavazót elvisznek, azzal megfordíthatják a választások végeredményét. (Emlékezetes, hogy az év elején az alsó-szászországi választáson a CDU hiába nyert, végül nem tudott koalíciót alkotni. Több ezer szavazatot vitt el tőle a Szabad Választók nevű párt, amely aztán nem jutott be a hannoveri parlamentbe, viszont megfosztotta a CDU-t a kormányzástól.) A WfD egyfajta belső lázadásnak is felfogható: egyik alapítójuk, Alexander Gauland – maga is korábbi CDU-tag – arról panaszkodott, hogy a kereszténydemokrata pártvezetés az utóbbi években egyáltalán nem nyitott a belső kritikára, pedig világos, hogy az európai válságot a mai napig nem sikerült megoldani.

Eltávolodott a társadalomtól, és ezért egyre nő a frusztráció az egész politikai elittel szemben. Az új párt visszaadná a társadalomnak a döntéseket, svájci típusú népszavazásokon hagyhatnák jóvá az uniós szerződések módosításait. Az új párt vitathatatlan gyengesége, hogy egyetlen kampánytémája van, az euróból való kilépés (miközben a németek kétharmada továbbra is pártolja a közös pénzt.) Proteszterőként azonban labdába rúghat: a felmérések szerint akár a választók húsz százaléka is „megfontolja”, hogy a WfD-re szavazzon. Korábban ezt a „rendszerellenes szerepet” a Kalózpárt töltötte be, de annak a nimbusza mára megkopott.