Tizenkét unalmas ember
A „révbe érés” történelmi lehetősége azonban egyelőre keveseket lelkesít. A március végi felmérések azt sem zárták ki, hogy csupán 30 százalékos részvétel mellett választják meg az EP 12 horvát tagját. Igaz, súlyukat egyébként is csökkenti, hogy csupán egy évre kapnak mandátumot, mert 2014-ben az összeurópai EP-választáson újra meg kell méretniük magukat. A lisszaboni megállapodás nyomán újraosztott 751 mandátumból akkor már csak 11 hely jár Horvátországnak. (A 22 fővel jelen levő Magyarország – tizenkét tagtársához hasonlóan – szintén veszít egy helyet jövőre, míg a német képviselők száma 99-ről 96-ra módosul.)
Az alacsony érdeklődéssel összhangban látványosan csökkent az EU vonzereje is: a tavalyi népszavazáson még a horvátok 66 százaléka állt ki a tagság mellett, ma már csak 56 százalékuk támogatja a belépést. A megméretés egyben jó fokmérője lehet a 2011 végi választások nyomán hatalomra jutott Kukurikú-koalíciónak. A Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette szövetség kevés sikere ellenére a felmérések szerint hat mandátumra számíthat, igaz, javul a pozíciója a korábban nyolc éven át kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösségnek (HZD) is, amely öt helyet szerezhet.
A mandátumhoz szükséges ötszázalékos küszöböt átviheti még a politikai életbe két éve berobbant Munkáspárt is, amely a horvát parlamentben hat mandátummal rendelkezik. A balközép–liberális kormánykoalíció ezt is sikerként élheti meg, hiszen az elmúlt alig másfél évben nem tudott – a csatlakozási tárgyalás lezárásán kívül – érdemi sikert felmutatni.
A munkanélküliség 22 százalékos, az államháztartás GDP-hez viszonyított aránya tavaly öt százalék volt, ezt a tervek szerint az idén 4,5-re szorítanák le. Az ország vásárlóerő-paritáson számított 80 milliárd dolláros – egy főre vetítve 18 ezer dolláros, a magyarországi 19 800 dollárral csaknem azonos – bruttó hazai termelése az idén várhatóan egy százalékkal csökken a tavalyi csaknem kétszázalékos zsugorodás után. Az adatok és a strukturális reformok elmaradása láttán az év elején már befektetésre nem javasolt kategóriába sorolta az ország hitelképességét a Standard & Poor’s. A hitelminősítő intézet szerint aggasztó, hogy a bérek és szociális juttatások teszik ki a költségvetés háromnegyedét.
A kormány a pénzügyi stabilitást előtérbe helyezve a szokásos intézkedésekkel igyekszik segíteni a költségvetési egyensúlyon: 23-ról 25 százalékra emelték az áfát, adót vetettek ki az 1600 eurónak megfelelő összegek feletti osztalékokra, megvonták a 13. havi fizetést, elbocsátásokkal leépítik a közszférát, csökkentik a mezőgazdasági támogatásokat. Ezenkívül a két utolsó nagy állami cég, a Croatia biztosító és a Postanska banka privatizációjából remélnek további 270 millió eurós bevételt. Az átlag bruttó fizetés 5550 kuna (mintegy 216 ezer forint), ám a statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság ötöde a szegénységi küszöb alatt él.
Az ortodox gazdaságpolitikát kritizáló hazai közgazdászokról – akik szerint pusztán megszorítással nem lehet kilábalni a válságból – a Horvát Nemzeti Bank elnöke a Banka.hr hírportáljának adott válaszcikkében kijelentette: ők csupán a „szocialista retró” stílusában lázongó csoport tagjai. Velimir Sonje szerint a megszorítás vagy növekedés dichotómiája hamis keretet ad az elmélkedésre: a HZD kormányzása alatti időben elmaradtak a beruházások, növekedtek az adók, miközben a lakosság eladósodott, így a mozgástér visszaszerzéséhez újra kell teremteni a pénzügyi egyensúlyt. Mivel külső finanszírozással ez nem oldható meg, így marad a szigorú fiskális politika. Hasonló szellemben nyilatkozott az adósság elleni küzdelemről a horvát kormányfő is. Zoran Milanovic egyfajta szabadságharcról beszélt, kijelentve: az ország függetlensége csak akkor tölthető meg valódi tartalommal, ha képes saját maga kezelni pénzügyeit.
