Nem is teljesen hiába: a 600 ezres francia izraelita közösség országos főrabbija, aki még kedden is visszautasította, hogy lemondjon, csütörtökre meggondolta magát. Legalábbis próbálta minimalizálni az óhatatlan „arcvesztést”: mint a Consistoire, a francia zsidó hitközségek szövetségének alelnöke bejelentette, Bernheim azonnali hatállyal „szabadságra megy”, az új országos rabbiválasztásig pedig Párizs vezető rabbija, illetve a rabbiképző igazgatója viszi az ügyeket a legfőbb szinten.

Amint a Le Point rámutat kronológiájában, az ügy bő egy hónapja robbant ki, amikor egy filozó fiai kérdésekkel foglalkozó internetes oldal komoly egybeesésre mutatott rá Jean-Francois Lyotard francia filozófus egy interjúkötete, valamint a francia zsidóság legmagasabb vallási posztját 2009 eleje óta betöltő Bernheim 2011-ben megjelent munkája, a Negyven zsidó meditáció között. Az előszóban más szerzők, így Elie Wiesel gondolatainak átvételére is rábukkantak. Az országos főrabbi először azzal válaszolt, hogy őt plagizálták, majd egy április eleji írásos nyilatkozatban „szörnyű hibaként” ismerte el, hogy az egész munkát egy egyetemistára bízta, akinek tevékenységére elfoglaltságai miatt nem tudott kellően odafigyelni. Állította, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen eszközhöz nyúlt.

Ám a következő napokban a L’Express hetilap nemcsak további plágiumokra derített fényt, de arra is, hogy a 60 éves Bernheimnek nincs filozófiai diplomája, ellentétben azzal, ami életrajzaiban áll. Bernheim kedden még azzal védte pozícióját a Radio Shalom adásában, hogy a szellemi lopás nem érinti vallási megbízatását. Elszigetelődését azonban jelzi, hogy másnapra lemondott a szóvivője.

Cahuzac-ügy kicsiben – fogalmazott a Consistoire egy tagja. Bernheimnek a nemzetközileg is vihart kavart és kemény konzekvenciákkal járt plágiumügyek (Schmitt Pál volt magyar államfő, Karl-Theodorzu Guttenberg és Annette Schavan német exminiszterek stb.) mellett az is a pechére volt, hogy Franciaország nehezen ocsúdik fel az Élysée-palotát sem kímélő Cahuzac-botrányból. Olyan időket élnek ma Párizsban, amikor a tettek következményekért kiáltanak. Vagy legalább egy őszinte beismerő vallomásért. Nicolas Weill, a Le Monde esszéistája azt fejti ki a Bernheim plágiumügyére reflektáló írásában: a főrabbi talán olvasta Michel Foucault (egyébként magyarul is megjelent) művét, a Fegyelem és büntetést. A világhírű francia gondolkodó ebben amellett érvel, hogy a modern társadalomban a vallomás többet számít, mint a büntetés.