Védelmet kap Támár kincse
A földgáz feltárását négy éve kezdte meg egy texasi és egy izraeli cég. Azóta egy jóval nagyobb földgázmezőre is leltek a közelben, ennek nem véletlenül a Leviathan nevet adták. Hétfőn, amikor a zsidó állam függetlenségének 65. évfordulóját ünneplik, nyilván kimondják: az ország kivívta az energetikai függetlenséget is. Ennek fontosságát nem kell magyarázni olyan országokban, amelyek például a gáz tekintetében egyetlen forrásra építettek. A gázmező nyolcvan kilométerre van Haifa kikötőjétől, ahonnan a vezetékek a déli Asdodba szállítják a gázt, az egyiptomi határ közelben lévő fogadó állomásra. Ennek oka, hogy Izraelt egészen a Mubarak-rendszer összeomlásáig Egyiptom látta el földgázzal. Ez is része volt a Camp Davidben megkötött alkunak. Izrael visszaadta Egyiptomnak a Sínai-félszigetet a békéért és a garantált földgázellátásért cserébe. Ez utóbbit a Murszi-kormányzat leállította.
A termelés mérsékelt tempóban indult be, és ez érthető is, hiszen a gázt nem lehet hosszasan raktározni. A tartalékokat óriásinak mondják, egyedül a kisebb Támár mező húsz évig képes ellátni Izraelt magas fűtőértékű metángázzal. A Leviathan tartalékai ennek a többszörösét tehetik ki. Van becslés, amely szerint Izrael földgázkincse az oroszországi egyharmada. És ez a kincs nem a távoli északon van, hanem a fogyasztói piacok közelében.
A gázvagyon bizonyos értelemben újraértelmezi Izraelt. Eddig elsősorban mint különös szerepű és üzenetű államról beszéltek róla. Demokrácia, amely regionális katonai hatalom, s egyben a globális technológiai és tudományos fejlesztés, a high-tech iparágak egyik központja. Most azonban energiahatalomként is megjelenik. A kincs épp akkor jutott a kezébe, amikor Európa energiaellátásának stabilitását veszélyek fenyegetik.
Európának több okból is szüksége van az új gázforrásra. Eddig Észak-Afrikából, Líbiából és Algériából érkezett földgáz az EU-ba vezetékeken és cseppfolyósított (LNG) állapotban. Ezek a szállítások megbízhatatlanokká lettek. Elég emlékeztetni a líbiai eseményekre, vagy arra, hogy Algériában terroristák szállták meg a legnagyobb sivatagi gázfogadó központot. Az Északi-tenger norvég és brit gázkincse kimerülőben van. Az Oroszországtól való európai energiafüggőség ellenzői eddig a dél-kaukázusi, közép-ázsiai, iraki, sőt iráni földgázzal számoltak. Ezek a projektek nem indultak be, miközben a Gazprom még jobban megerősítette monopolhelyzetét azzal, hogy üzembe helyezte az Északi áramlatot, s aktívan tervezi a déli vezeték építését.
Izrael gázkincse tehát fontos lehet Európának. Valószínűbbnek látszik, hogy cseppfolyósító műveket létesítenek, és így exportálják a gázt. Egy másik terv szerint Törökországba áramolhatna a gáz, és onnan jutna Európába. Sajtótalálgatások szerint ez a közös üzlet javítja a török–izraeli rendezés esélyeit. Török cégek máris részt vesznek az izraeli földgázüzletben. Egy másik terv szerint ciprusi állomással Görögországba vinné tenger alatti vezeték a levantei gázt. De létezik ázsiai opció is: vezetékkel Eilatba juttatnák a gázt, ahonnan cseppfolyósítva vihetik tovább.
A levantei földgáz tehát új geopolitikai erőviszonyokat jósol. Csökken Izrael függősége a külső forrásoktól, s új bevételekre tehet szert, amely új erőt ad a nyolcmilliós országnak. Ez akár javíthatja is a béke esélyeit, ha az üzleti nyereségen képes osztozni szomszédaival. Egyelőre csak azt feltételezik, hogy Jordánia kaphatna a támári földgázból. Ha a Földközi-tengerből jelentős mennyiségű földgáz jutna az EU energiapiacára, s ott némi felesleg jelenne meg, az javíthatná a fogyasztók pozícióit az orosz szállító ellenében. Vajon miként reagálnak erre Moszkvában, ha legfontosabb bevételi forrásukat látják veszélyben? Izraelben egyelőre csak a politikusok örvendenek – a lakossági energiaárak ugyanis újra emelkedtek a napokban.
