Maduro mágikus realizmusa

Mindössze tíz napig tartó választási kampány után, jövő vasárnap választ új elnököt a 29 milliós Venezuela, miután március 5-én elhunyt az országot 14 éven át irányító Hugo Chávez.

Tavaly októberben az akkor már súlyos rákbeteg Chávez a szavazatok 55 százalékát begyűjtve aratott győzelmet az elnökválasztáson az ellenzék közös jelöltje, Enrique Capriles felett. A felmérések most hasonló méretű sikert jósolnak az utódjelöltjének kiválasztott Nicolás Maduro ideiglenes elnöknek Caprilesszel szemben. A venezuelai szocialista párt felső vezetése már hónapok óta tisztában lehetett Chávez egészségi állapotával, így volt módjuk felkészülni az utódlásra. Maduro nem próbált önálló arculatot kiépíteni, kampányát Chávez örökségére és a halála által keltett érzelmekre építette. Kampánybeszédei olykor szürreálisak: legutóbb arról beszélt, hogy imádkozás közben kismadár alakjában megjelent neki Chávez lelke, és csiripeléssel biztatta a győzelemre. Szombaton az Amazonas vidékén pedig az indiánokat leöldöső spanyol hódítókat sújtó macarapanai átokkal fenyegette meg az ellenzéket.

Azt állította, hogy Capriles megszüntetné az ingyenes oktatást és közegészségügyet, ami tagadhatatlanul a chavezista időszak érdeme. Ráadásul Washingtonból támogatott salvadori zsoldosokat vádolt meg azzal, hogy szabotázsakciókat szerveznek, illetve az ő életére törnek. Capriles a gazdasági és a közbiztonsági válságot hangsúlyozza. Szerinte „Maduro nem Chávez”, azaz még kevésbé tudná a pártbeli, a közhatalmi bürokráciát és az állami vállalati funkciókat monopolizáló réteg korrupcióját visszafogni. A hatalmas olajbevételek ellenére a magáncégek nem tudnak dollárhoz jutni, így akadozik mind az élelmiszerek, mind az alkatrészek importja. Az év első három hónapjában a fővárosban, Caracasban újabb rekordot döntött a rablások, gyilkosságok száma. Az ellenzék jelöltje ezúttal is azt ígéri, hogy győzelme esetén beszüntetné a kedvezményes kőolajszállításokat Kubának, Nicaraguának és még néhány baloldali vezetésű országnak.

Mindkét jelölt hangsúlyt fektet a hadsereghez való viszonyra. Capriles az alkotmányra hivatkozva politikamentes semlegességet várna el a tisztikartól. Így kifogásolta, hogy Molero Bellavia admirális, védelmi miniszter nyíltan chavezistának nevezte magát. Maduro szerint viszont a hadsereg csak akkor szolgálja a hazát, ha „antiimperialista és szocialista”. A választások a chavezista rendszer jövőjéről döntenek, de az eredmény kihat az egész latin-amerikai térségre. Jellemző, hogy az Amerikai Államok Szervezetének a hétvégén tartott washingtoni ülésén a részvevő 34 országból 21-nek a képviselője távozott Federico Franco paraguayi elnök beszédéről. Azért tiltakoztak, mert Franco a napokban „csodának” nevezte Hugo Chávez halálát, majd utóbb a kifogásokra reagálva úgy módosította véleményét: „egy Chávez nélküli Venezuela, ha nem is csoda, de áldás”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.