Magyarverés a médiában
Ugyancsak a Délhír portál szerint a Facebookon rajongói csoport alakult, amelynek 17 óra alatt több mint ötszáz olyan követője lett, aki halálbüntetést követel B. E. gyilkosaira. Az eset március 16-án, vasárnapra virradó éjjel egy óra körül történt a vajdasági városon keresztülvezető főút mellett, egy kocsma, egy pékség és egy buszmegálló közelében. A következő napon egy másik változat uralta a médiát.
A Vajdaság Ma délvidéki hírportál szerint feltehetőleg négy 30-40 év körüli péterrévei (Óbecséhez közeli falu) férfi verhette agyon B. E.-t. Állítólag az áldozat barátnőjének a rokonai voltak, és ellenezték, hogy a lány hozzámenjen a fiúhoz. A péterrévei szál úgy is megjelent a médiában, hogy a 17 éves áldozat együtt élt egy lánnyal, de miután beleszeretett egy másik lányba, korábbi barátnőjét visszavitte a családjához, emiatt annak rokonai bosszúból megtámadták őt. Az áldozat apja, L. István a Népszabadságnak azt mondta: először ő is a fia által elhagyott „nagylány” rokonaira gyanakodott, mert a lány azzal fenyegetőzött, hogy ennek „nem lesz jó vége”.
Egyes „információk” szerint a lány apja is a tettesek közt lehetett, de hamar kiderült, hogy ő megdönthetetlen alibivel rendelkezik: börtönben ül. Azt a verziót vallja most már L. István is, amelyet először a Blic című belgrádi bulvárlap szellőztetett meg: szkinhedek verték agyon a fiát, mert ők roma származásúak, és a bőrfejűek utálják a cigányokat.
A rendőrség ugyanis március 20-án bejelentette, hogy nem négy elkövetője volt a bűncselekménynek, hanem csak egy; nem negyven év körüli férfiak, hanem egy, a 14. életévét még be nem töltött fiú; és nem emberöléssel gyanúsítják, hanem könnyű testi sértéssel, mivel az elhunyt sérülései nem voltak súlyosak; halálát az orvosszakértői vizsgálat szerint az okozta, hogy arccal előre beleesett egy pocsolyába, és megfulladt.
A magyarországi liberális lapok ennek megfelelő címekkel publikálták az új információt: Magyar vert magyart Óbecsén – írta az Index. Nyomában a Hvg.hu azt a címet adta az információnak, hogy Óbecsei gyilkosság: magyar ölhette meg a magyar fiút. Az ügy politikai hullámokat is keltett. A Jobbikhoz közeli SokkalJobb.hu nemzeti portál kommentárjában a Fidesz-kormányt is felelőssé tette a történtekért: „A magyar kormány, a külügy mindössze egy-egy gyenge ejnye-ejnye kimondására képes. Szerbia uniós csatlakozása ellen sem fognak szót emelni.” Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: oda kell figyelni, és a Vajdaságban az utóbbi időben elindult erőszakhullámot mindenképpen meg kell állítani!
A Fidelitas tüntetést szervezett az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet budapesti irodája elé. Petícióban rótta fel a szervezetnek, hogy „miközben az AI a jogvédelem köntösébe bújva rendszeresen állást foglal a magyar belpolitikát érintő kérdésekben, addig a gyilkosságba torkolló (vajdasági) atrocitások ügyében meg sem szólal”. A március 18-án átadott petícióra 27-én érkezett a válasz: az AI kérte a szerb hatóságokat, hogy biztosítsák a magyar nemzetiségűek védelmét. A nemzetközi szervezet elismerte a magyar nemzetiségűek ellen elkövetett vajdasági jogsértések súlyosságát, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy szerbeket is értek olyan támadások, amelyeket magyaroknak tulajdonítanak. 2012 októberében például két szerb férfit támadtak meg Temerinben, és a támadók „a jelentések szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai voltak”.
– A médiának az a hír, amikor nemzeti alapon verekszenek az emberek – mondja Knézi Péter, az óbecsei képviselő-testület elnöke. – Óbecsén 2008-ban volt utoljára hasonló eset, amikor két fiatal összeverekedett az utcán, és az egyik agyonverte a másikat. Hamar kiderült azonban, hogy mindkettő szerb nemzetiségű, ezért nem is lett különösebb visszhangja a dolognak. Idén januárban volt egy verekedés a belvárosban, amikor magyar gyerekeket vertek meg. Kölcsönös adok-kapok volt, de a szerbek többen voltak. A média már akkor is kezdett volna nemzetiségi ügyet csinálni a dologból, amikor az egyik „áldozatról”, egy félig magyar gyerekről kiderült, hogy egy évvel korábban ő fújt a Petőfi iskola falára durva magyarellenes falfirkákat – heccből, hogy erre majd ugrik mindenki.
A verekedések zöméről nem is szerez tudomást a külvilág. Amikor nincs tragédia vagy súlyosabb sérülés, amellyel muszáj orvoshoz menni, akkor nincs bejelentés, nem jön a rendőr. Óbecse etnikai szempontból békés hely: kicsivel még a magyarok vannak többen, 46-48 százalékát adják a helyi lakosságnak. A szerbek aránya 42-43 százalék, a többit 17 kis létszámú kisebbség teszi ki. 1995-ben 2800 szerb menekült érkezett a városba, de a többségük 2000-re továbbállt.
Egészen más a helyzet a mintegy harminc kilométerre lévő Temerinben, ahol valóban vannak nemzetiségi ellentétek. Guszton András, a temerini képviselőtestület elnöke azt mondja, ez az utolsó olyan pont a Vajdaságban, ahol még jelentős erőt képviselnek a magyarok. A 28 ezer lakosú városban több mint hétezer magyar él, a lakosság egynegyede. Igaz, az elmúlt húsz évben drasztikusan – és vélhetőleg tervezetten – megváltozott a település etnikai összetétele: 1995-ben az akkor 22 ezer lakosú helységbe tízezer szerb menekült érkezett, és közülük le is telepedett hatezer. De 2000 óta is ezerrel csökkent a magyarok száma, miközben a városé változatlan maradt: vagyis a szerbek megint ezerrel többen lettek.
Ráadásul Temerinben és a környékén nem őslakos szerbek vannak, akik rég összecsiszolódtak a helyi magyarokkal, hanem a második világháború után betelepített boszniai szerbek. Valószínűleg azért is maradtak meg olyan sokan, mert rokoni szálak fűzik őket a már évtizedek óta itt élőkhöz. Hozzájárul ehhez Újvidék közelsége is: a 400 ezresre duzzadt tartományi székhelyen van pénz, van munka – félóránként indulnak a buszok a közeli nagyvárosba.
Temerinben erősek az etnikai indulatok, ide kötődnek a radikálisabb magyar pártok. Guszton András is a Vajdasági Magyar Demokrata Párt politikusa, aki úgy érzi: érti a szülőföldjükről elüldözött boszniai és horvátországi szerbek idegengyűlölő indulatait: – Ezek az emberek sérültek. Nem azért jöttek ide, hogy a magyarokat bosszantsák, hanem elűzték őket az otthonaikból a horvátok, a bosnyákok – az idegenek. Ők ide menekültként jöttek, de úgy, hogy ez Szerbia, ahol ők vannak többségben, ami az ő hazájuk, és úgy is viselkednek.
Guszton András szerint a magyarellenes támadásokban van némi rendszer: az 1942. januári razzia évfordulója körül erősödnek föl, illetve ha Koszovóban valami kudarc éri a szerbeket. Vannak vegyes házasságok, de a magyar és szerb közösségek, a fiatalok is, egy idő óta távolodnak egymástól. Ennek pontosan tudni a kezdetét: amióta Milosevics kisöpörte a magyarokat az állami vállalatoknál, rendőrségen, bíróságon betöltött pozícióikból, azóta a bizalom nem állt helyre.
– Fogalmam sincs, hogy valaha is helyre fog-e állni – tűnődött Guszton András. – Szerbia ugyanis még nagyon sokáig sérült ország lesz. Koszovót most veszti el végleg. Valójában már mindenki tisztában van vele, hogy visszavonhatatlanul elveszett, de érzelmileg talán száz évig sem fogják ezt elfogadni. A verekedések – akár van tényleges etnikai indíttatásuk, akár nincs – rendszeresen éjjel, két-három óra körül, alkoholtól vagy drogtól bódult állapotban történnek. Knézi Péter úgy teszi fel a kérdést: az állam, az önkormányzat, az iskola, a rendőrség-e a felelős azért, hogy egy 14 évesnél fiatalabb kiskorú és egy 17 éves fiatal korú más fiatalok sokaságával együtt részegen, esetleg bedrogozva ténfereg az éjszakában, vagy a saját családja?
– A balkáni háborúkkal olyan társadalmi törés következetett be ebben az országban, amely azokat is sújtja, akik nem vettek részt az öldöklésekben. Az itteni magyar gyerek ugyanolyan helyzetben van, mint a menekült szerb gyerek. Tönkrement a gazdaság, és hiába telt el 13 év Milosevics bukása, az itteni rendszerváltozás óta, a helyzet nem jobb lett, hanem 2008-tól a gazdasági válság még tovább súlyosbította. Milyen erkölcsi példái vannak annak a gyereknek, aki úgy nő fel, hogy a szülei nem dolgoznak, nem keresnek, nem lehet rájuk felnézni? Némelyik keres magának valamilyen közösséget, itt most a radikálisan jobboldali Magyar Remény Mozgalom kínál ilyen lehetőséget. Emlegetik a Hatvannégy Vármegyét, idejönnek, mondanak valami nagyot, aztán elmennek, mi pedig itt maradunk. Nekünk árt a média is, amely minden kocsmai verekedéskor magyarverést kiált, majd amikor kiderül, hogy mi történt, onnan kezdve nem érdekli tovább a dolog.
Guszton András nem ért ezzel egyet. Azt mondja, annak, aki gyöngébb, nincs más fegyvere, csak a nyilvánosság. Szerinte ez most, amikor Szerbia európai uniós közeledéséről van szó, nagyon hatékony fegyver lehet. Guszton nem hisz a nevelési, összebékítési programokban, hanem csak az állam erejében. Ha éjjel odaáll a rendőrség, a csendőrség a veszélyes helyekre, egyedül annak van visszatartó hatása. És a nyilvánosság erejével talán el lehet érni azt is, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás ne mérjen kettős mércével, ne kacsintson össze a szerb erőszakoskodókkal, hogy hiába van törvény, nem lehet bizonyítani az etnikai indítékot. Ha azzal rohan rá valaki a másikra, hogy a magyar anyádat, akkor az igenis bizonyíték!
Knézi Péter szerint viszont a mostani nyilvánosság nem javít, hanem ront a helyzeten, mert nem tájékoztatja, hanem manipulálja a közvéleményt. Már senki sem a szemének hisz, hanem a hírportáloknak, televízióknak, ez pedig óriási felelősséget ró a sajtóra, amely csak a szabadságot látja, a felelősséget nem. Óbecsén egy fiatal élet lett az áldozat a szenzációhajhászás oltárán; három napig érdekes volt, de már senki sem beszél róla, pedig az a gyerek meghalt, és halott most is.
Hogy akkor mit lehetne tenni, szerbeknek, magyaroknak? Az óbecsei képviselő-testület elnöke szerint ha működne a gazdaság, lenne munkahely, emelkedne az életszínvonal, akkor senki sem foglalkozna a másikkal. Akkor nem kellene döbbenten olvasni, amit egy szerb szociológusnak válaszoltak a fiatalok arra kérdésre, hogy miért éjfélkor indulnak el a kocsmába: azért, mert nem akarnak a szüleikkel egy időben élni.
