Kim becsukja az utolsó kaput?

Az észak-koreai hatóság szerda reggeltől megakadályozta, hogy Dél-Korea felől személyek és járművek beléphessenek a határ északi oldalán lévő keszongi közös ipari parkba. A kiadott északi közlés szerint az ipari parkban tartózkodó dél-koreai technikusok, menedzserek hazatérhetnek. A szöuli egyesítési minisztérium válaszában a zárlat visszavonását, egyben a déli személyzet biztonságának garantálását követelte. Kim Kvan-jin szöuli védelmi miniszter közölte, hogy kidolgoztak egy sürgősségi tervet, amely a katonai akció lehetőségét is magában foglalja, ha az ott dolgozó déli állampolgárokat veszély fenyegetné.

A Korea Herald értesülése szerint a nap folyamán csak 33-an tértek vissza Dél-Koreába, több százan az ipari parkban maradtak a termelés folytatásának biztosítására. A határ menti déli Paju városból viszont 484-en kényszerültek hazatérni, miután nem tudtak belépni az övezetbe. Kamionok tucatjai fordultak vissza ugyancsak a határtól. A két Korea közti viszonylagos enyhüléskor, a közösen létrehozott és 2004-ben megnyitott ipari övezetben több mint 120 dél-koreai cég tevékenykedik, mintegy 50 ezer észak-koreai munkást foglalkoztatva. A keszongi határátkelőn bonyolítják egyébként is az áruforgalmat. Becslések szerint a phenjani rendszer így összesen évi mintegy kétmilliárd dolláros bevételre tesz szert, ami kulcsfontosságú a gazdasági nehézségekkel küszködő ország számára.

Nem ez az első eset, hogy Phenjan az övezet lezárása mellett döntött: 2009-ben három napig tartott a zárlat, akkor is a déli hadgyakorlat miatti feszült helyzetben. A mostani, keszongi határblokkot az elmúlt hetekben és napokban már számos északi fenyegetőzés előzte meg. Phenjan így tiltakozik a fe ruári föld alatti atomrobbantását követő újabb ENSZ-szankciók, illetve a jelenleg is tartó közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlat ellen. Észak-Korea felmondta az 1953-ban kötött tűzszüneti megállapodást, hadiállapotot hirdetett, atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, kedden pedig a 2007-ben lezárt jongbjoni atomerőmű plutónium és uránium előállítására is alkalmas létesítményeinek újraindítását jelentette be.

Csoma Mózes, az ELTE Korea tanszékének helyettes vezetője lapunk érdeklődésére azt hangsúlyozta, hogy Phenjan egyelőre még nem zárta be Keszongot, csak korlátozta a déli technikusok, üzemtulajdonosok mozgását. Az Észak-Korea szempontjából jelentős bevételi forrás feladásával párosuló végleges bezárás – miként a gyémánt-hegységi üdülőövezettel történt 2009-ben – valóban fordulópontot jelentene a Phenjan által egy hónapja újrakezdett, egyelőre inkább csak retorikai háborúban. Csoma Mózes szerint a keszongi korlátozás a phenjani nyomásgyakorlás része, amely ezúttal Dél-Koreának szól, hiszen ottani cégek érdekeit sérti. A korábbi háborús fenyegetéseket inkább az Egyesült Államoknak címezték. Kim Dzsong Un rendszere alighanem azt szeretné elérni, hogy Szöul vállaljon valamiféle közvetítő szerepet Phenjan és Washington közvetlen párbeszédének létrejöttéhez.

John Kerry amerikai külügyminiszter – mint az AP jelentette –provokatívnak és veszélyesnek minősítette az észak-koreai vezetés lépését. Kerry szerint a jongbjoni reaktor újraindításával Phenjan ráadásul megsértené nemzetközi kötelezettségeit. Egyben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mindenáron megvédi szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt. A Rodong Szinmun, a Koreai Munkapárt központi lapja, szinte válaszként, szerdán azt írta, hogy „ha megkezdődik a döntő ütközet”, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok lesznek a támadás első célpontjai. A phenjani televízió pedig főiskolások, diákok Amerika-ellenes felvonulásáról közölt képsorokat. Tegnap egyébként Peking és Moszkva is újra aggodalmának adott hangot a Koreai-félszigeten kialakult feszült helyzet miatt. Washingtonban pedig bejelentették, hogy Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt a koreai helyzetről kínai kollégájával, Chang Wanquannal.

Amerika- és Dél-Korea-ellenes tömeggyűlés szerdán az észak-koreai Nampóban
Amerika- és Dél-Korea-ellenes tömeggyűlés szerdán az észak-koreai Nampóban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.