A halál oka: mérgezés?
Két éve Chilében már hasonló vizsgálatnak vetették alá Salvador Allende tetemét, s arra a következtetésre jutottak, hogy a politikus valóban öngyilkosságot követett el, s nem a Moneda elnöki palotába betörő katonák végeztek vele. Allende esetében még a hozzátartozók sem lelkesedtek a kihantolás ötletéért, ám végül fejet hajtottak, hogy derüljön végre ki a történelmi igazság. A Neruda emlékét ápoló alapítvány sem látott okot hosszú ideig arra, hogy megbolygassák a költő hamvait Chile csendes-óceáni partján, az Isla Negrán lévő egykori háza melletti sírban.
Az ügyészség 2011 októberében –Neruda halála után 38 évvel – kezdett vizsgálódni a költő esetleges meggyilkolása ügyében. Neruda egykori gépkocsivezetője, személyi titkára és testőre képviselte hosszú éveken át következetesen – ám eredménytelenül – azt az álláspontot, hogy nem a rákbetegsége végzett vele, hanem gyilkosság történt. A most 66 éves Manuel Araya 2011-ben a mexikói Proceso című hetilapnak adott hosszú interjúban azt állította, hogy Nerudát a santiagói Santa Maria klinikán injekcióval gyilkolták meg. A kommunista meggyőződésű Neruda, aki Allendével szoros kapcsolatot ápolt, másnap, azaz szeptember 24-én utazott volna Mexikóba. Araya szerint így akadályozták meg, hogy a nemzetközileg nagyra tartott Nobeldíjas költő hallassa szavát külföldön a Pinochet-diktatúra ellen.
A bíróság a Chilei Kommunista Párt ügyvédje, Eduardo Contreras által képviselt vádat most alighanem azért fogadta be, mert 2009-ben bebizonyosodott: a köztársasági elnöki tisztet Allende előtt, 1964 és 1970 között betöltő kereszténydemokrata Eduardo Freit 1982-ben megmérgezték, ráadásul ugyanazon a santiagói klinikán, ahol Neruda is meghalt. A bíróság 2009-ben hat személyt, köztük Pinochet hadseregének egyik volt orvosát, valamint a klinika halotti bizonyítványát meghamisító két további doktort talált bűnösnek. A gyilkosság oka az lehetett, hogy Eduardo Frei, aki kezdetben üdvözölte a Pinochet-puccsot, idővel a diktatúra egyik bírálója lett, sőt szervezett ellenállásra szólított fel, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ezreket megöltek.
Manuel Arayát 26 éves korában, 1972 őszén bízta meg a Chilei KP, hogy legyen Neruda személyi asszisztense és gépkocsivezetője. A költő, miután prosztatarákja kiderült, ideje nagy részét az Isla Negra tengerparti üdülőhelyen lévő házában töltötte harmadik feleségével, Matilde Urrutiával.
ALa Terceracímű chilei napilapnak Araya a közelmúltban a következőképpen idézte fel 1973. szep tember 23. történetét. Neruda feleségével, Matildével Isla Negrára utazott a santiagói Santa Maria klinikáról, ahová négy nappal korábban vitték be a puccs és a házukat átkutató katonák miatt igencsak zaklatott költőt. A klinikai elhelyezésre Araya szerint azért is szükség volt, hogy Gonzalo Martínez mexikói követ erre hivatkozva kérhessen menlevelet a hatóságtól. Nerudát jó hangulatban hagyták a klinikán, miután a mexikói nagykövet értesítette, hogy sikerült a menlevelet, majd a repülőt is biztosítania. Miközben Isla Negrán a mexikói utazáshoz csomagolták össze a ruhákat és könyveket, telefonhívást kaptak Nerudától, hogy egy orvos injekciót adott a gyomrába, s azóta lázasnak érzi magát. Azonnal visszatértek a santiagói klinikára. Ekkor az egyik orvos arra kérte Arayát – noha már kijárási tilalom volt –, hogy próbáljon meg beszerezni egy gyógyszert a közeli patikában. Néhány métert tett csak meg, amikor egy autó megállt mellette, s két fegyveres megkérdezte, hogy ő-e Neruda titkára. A válaszra ütni kezdték, lefogták, majd elvitték a diktatúra börtönévé átalakított hírhedt santiagói stadionba. Csak később tudta meg, hogy Neruda négy órával később már halott volt.
Neruda felesége, Matilde nem pontosan így emlékezett vissza a történtekre, de a lényeg hasonló. Szerinte 22-én mentek el Isla Negrára, hogy összecsomagoljanak a mexikói útra. Ekkor szóltak át a szomszédos Santa Elena panzióból, hogy Neruda telefonált, rosszul érzi magát. Amikor visszaérkeztek a klinikára, férje lázasan feküdt, s nyugtalan volt. Ekkor kapott injekciót, röviddel utána kómába esett, és elhunyt.
A bíróság húszhavi meghallgatás, vizsgálódás után idén februárban döntött az exhumálás mellett, mert nem tudta eloszlatni a kétségeket, hogy vajon a rákbetegség vagy valami más okozta a költő halálát. Eduardo Contreras ügyvéd egy ellentmondásra is felhívta a figyelmet: 1973. szeptember 24-én a chilei sajtóban az jelent meg, hogy Neruda halálát infarktus okozta, amelyet egy injekció váltott ki, ám a klinika halotti bizonyítványa a prosztatarák okozta legyengült állapottal indokolta a szívelégtelenséget. A bíróság előtt Sergio Drapes orvos – aki egy nappal az után került a klinikára, hogy Neruda oda befeküdt – azt állította, hogy csupán fájdalomcsillapító injekciót adott be. Megjelentek a bíróság előtt olyanok is, akik a klinikán meglátogatták a költőt, s egybehangzóan úgy vélekedtek: Neruda beteg volt, de egyáltalán nem haldoklott. A volt mexikói nagykövet is ezen a véleményen volt: különben hogyan vállalkozhatott volna Neruda egy több mint hétórás repülőútra?
Az exhumálást követő orvosi vizsgálat chilei lapértesülések szerint hetekbe, hónapokba telhet. Az orvoscsoportnak nem lesz könnyű dolga, hiszen négy évtized telt el Neruda halála óta, ráadásul a költő tetemét a Csendes-óceán partjához nagyon közel temették el, kikezdhette a nedvesség, a pára. Contreras ügyvéd azonban bízik abban, hogy a modern technológiával kimutatható lesz méreg vagy bármilyen más vegyi anyag nyoma, ha valóban gyilkosság történt.
A Húsz szerelmes verstől a Nobel-díjig
Pablo Neruda 1971-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. A művésznevét egy cseh költő, Jan Neruda után vette fel, valójában Neali Ricardo Reyes Basoaltóként született 1904-ben. Húszéves volt, amikor a Húsz szerelmes vers és egy reménytelen ének című válogatása megjelent. Fiatalon elszegődött tiszteletbeli konzulnak, így járt az akkori brit gyarmat, Burma fővárosában, Ceylonon, a Jáva szigeti Bataviában és Szingapúrban is. Ezután következett Barcelona, majd Madrid, ahol élénk irodalmi életbe csöppent: Rafael Alberti és Federico García Lorca barátja lett. A spanyol polgárháború késztette politikai állásfoglalásra, a köztársaságiak mellé állt, s lett kommunista, ezt a hitét megőrizte élete végéig. A madridi konzuli állásának persze lőttek, ám újabb diplomáciai feladatot kapott, Párizsból segített továbbutazni Chilébe mintegy kétezer spanyol emigránsnak, aki Franco diktatúrája elől menekült.
1940-től 1945-ig Mexikóvárosban volt főkonzul, ebben a funkciójában járta ki, hogy menlevéllel Chilébe engedjék a nem kevésbé világhíres mexikói festőt, David Alfaro Siqueirost. A művészt azzal vádolták, hogy az egyik szervezője volt a Trockij elleni merényletnek. Ezért sokan bírálták Nerudát.
Kétségtelen, hogy a világháború idején a Szovjetunió és Sztálin csodálója volt, két verset is írt a sztálingrádi csatáról. 1953-ban Sztálin-békedíjat kapott.
Utóbb elismerte: „Magam is hozzájárultam a sztálini személyi kultuszhoz.” Költői elismertsége akkor már messze túlnőtt szülőhazáján. A Chilei KP tagjaként 1945-ben szenátor lett, mígnem 1948-ban betiltották Chilében a pártot, s a kiadott letartóztatási parancs elől Neruda Argentínába szökött. Bejárta a világot, Mexikótól Európán át Kínáig. Járt Magyarországon is, ebből az utazásból születetett az 1967-es Nobel-díjas guatemalai íróval, diplomatával Miguel Ángel Asturiasszal együtt publikált Comiendo en Hungría (Megkóstoltuk Magyarországot) című könyv. Az 1970-es chilei elnökválasztásokon Nerudát is jelölték, ám a baloldal végül a szocialista Allendét indította. Amolyan kárpótlásként nagykövetnek nevezték ki Franciaországba. Az ugyancsak irodalmi Nobel-díjas Gabriel García Márquez „a XX. század legnagyobb költőjének” nevezte Pablo Nerudát.
