Románok szolgasorban
A könyvet élesen bírálta Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem történelem karának tanára a Historia című történelmi magazinban, amely márciusi számában kiemelten foglalkozik a székelységgel. A témát több román lap és televízió is felkapta. Az Adevarul napilap idézte Ioan Aurel Popot, a Babes-Bolyai Tudományegyetem ( BBTE) történelemdiplomás rektorát, a Román Akadémia tagját, aki kijelentette: az akadémia is megvizsgálhatja a könyvet, amely szerinte is durva ferdítéseket tartalmaz.
A vitát kirobbantó cikkében Diaconescu legendának nevezi például az állítást, hogy az I. világháború idején 17 ezer székely civilt hurcoltak el a sipotei (Iasi megye) munkatáborba, ahonnan mindössze háromezren tértek vissza. De alapvetően azt veti a szerzők és a szerkesztők szemére, hogy a könyv a székelyek felsőbbrendűségét hangsúlyozza, és románellenességet sugall. Példaként említi a 96. oldalon található, A székelyföldi románok című olvasmányt: „(...) Számuk a feudális viszonyok térhódításával párhuzamosan nő a 16. század második felétől, már a Székelyföld belsejében fekvő területeken is. Főképpen az egyre terjedő hűbérbirtokokon, de szabad státusú székely falvakban és portákon is találkozhatunk velük. Székely faluközösségekben is szívesen szerződtettek román pásztorokat, akik mindenkinél jobban ismerték a havasi juhgazdálkodás csínját-bínját. A 18. századtól, amikor a székelyföldi hűbérbirtokokon, vagy akár módosabb szabad portákon a szolgáló emberek (jobbágyok, zsellérek, szolgák) pótlása már nem a vagyonilag lesüllyedő székelyek soraiból történik (mint korábban), egyre több román jobbágy és zsellér szerepel az összeírásokban.”
Diaconescu szerint az olvasmány „mondanivalója” a könyvben másutt is megismétlődik, és azt a benyomást keltheti a diákokban, hogy a románok alacsonyabb rendűek, ami azért „veszélyes”, mert a kötet az érzelmi fejlődésük teljében lévő 12-13 éves diákok elé kerül. Feltételezi egyébként, hogy a célcsoport kiválasztása tudatos volt, és a könyv másik céljával függ össze: az autonómia „sulykolásával”. Az utóbbit célozza szerinte a székelyek középkori szabadságainak túlzott hangsúlyozása.
Hermann Gusztáv Mihály, a Székelység története főszerkesztője a Transindex erdélyi portálon közzétett írásában elismeri, hogy a történelmi nevelés tekintetében először a 12-13 éveseknél „fordítható a szó komolyra”, de szerinte a szerzők „igyekeztek tartózkodni az érzelmi túlreagálástól, inkább tényeket próbáltak közölni, szükség szerint magyarázni. Úgy tűnik viszont, ez másoknál generált – éppen ellenkező előjelű – érzelmi túlreagálást”. Utalt rá: a szerinte alaptalan „ledorongolás” mögött rossz román fordítás vagy a magyar nyelv felszínes ismerete húzódhat meg. Egyúttal felrótta Diaconescunak, hogy „nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról”, hogy a szerzőknek a „székely-magyar radikálisok” ellenszenvével és támadásaival is szembe kell nézniük.
Hermann a könyv tavaly őszi bemutatásakor elismerte, hogy becsúsztak hibák, mivel a választási kampány közelsége siettette a kézirat nyomdába küldését. Borboly Csaba, a könyv megjelenését támogató Hargita megyei tanács elnöke viszont úgy vélte: „jól jön a médiacirkusz”, a Székelység története így bestseller lesz.
Kérdésünkre Diaconescu – aki írásaiban gyakran bírálja a román „történelmimítosz-gyártást” – közölte: magyar eredetiben olvasta a könyvet. Hangsúlyozta: az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen doktorált summa cum laude minősítéssel, és bár nem beszéli hibátlanul, tökéletesen érti a magyar nyelvet. (Disszertációjának témája a középkori erdélyi nemesség volt.) – Elismerem, a cikkemben helyenként sarkosan fogalmaztam, de azért tettem, hogy vitát provokáljak –mondta a történész.
A témáról nyilvános vitát szervezett a Historia folyóirat, a meghívott magyar történészek és politikusok azonban nem jelentek meg. A csütörtöki bukaresti rendezvényen Ion M. Ionita, a Historia főszerkesztője a tankönyv minőségét méltatta, majd tisztázta: a székely történelemkönyvet bíráló cikkek megjelentetése nem jelenti azt, hogy egyetértene a kötet betiltásával, vagy akár cenzúrázásával. Emlékeztetett, hogy a két világháború között a román hatóságok betiltották a székely himnuszt, amit ma minden székely kívülről fúj. – A történelemkönyvet is alighanem szóról szóra megtanulnák – jegyezte meg nevetve Ionita. Komolyra fordítva a szót hozzátette: jónak tartaná, ha a román történelemkönyvek többet foglalkoznának a székelyekkel és a magyarokkal, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy az etnikai türelmetlenség azokban a régiókban a legnagyobb, amelynek a lakói a legkevésbé érintkeznek más nemzetiségűekkel.
Diaconescu lapunknak elmondta: reméli, hogy a vita folytatódik, de az elmúlt két évtized tapasztalata alapján nem hisz a hivatalos vegyes bizottságokban; szerinte reális együttműködés a román és magyar történészek között személyes találkozások révén alakulhat ki.
Borboly Csaba a hétvégén a sajtóhoz eljuttatott közleményében jelezte, hogy az általa vezetett Hargita megyei tanács készen áll egy magyar–román történészkonferencia megszervezésére. Egyúttal javasolta, hogy közösen szerkesszenek egy olyan történelemkönyvet a székelyekről, amelyben a francia–német közös történelemkönyv mintájára a vitatott pontokban mindkét álláspont megjelenik.
