Dayton titkos fegyvere
Párizs a francia nyelv és kultúra iránti szerelmet is megtestesíti a magyar származású amerikai újságírónő és emberi jogi aktivista számára. A minap Budapesten járt Kati Marton elmondása szerint a Párizs – Szerelmeim története című könyvét terápiaként írta meg, így akarta feldolgozni Holbrooke 2010 végén bekövetkezett halálát.
„Addig utaztam vissza a múltba, amíg találkoztam 18 éves önmagammal” – mesélte a szerző a Közép-európai Egyetemen tartott könyvbemutatón. A mű gerincét a Párizsból, az ottani egyetemi évek alatt Amerikába emigrált szüleinek írt levelei alkotják. Ezeket akkor találta meg, amikor Holbrooke elvesztése után kipakolta, majd eladta New York-i luxuslakásukat. A dobozokban voltak Jenningsnek írt levelei is, amelyeket az exférj a válás után visszajuttatott neki. Egyetemistaként átélte az 1968-as diáklázadást, a Quartier Latin sokszor háborús övezetre és az 1956-os Budapestre emlékeztette.
1978-ban, az ABC amerikai televízió riportereként tudósított a Párizs egyik elővárosában száműzetését töltő Khomeini ajatollahról, akit ő is alábecsült. Nem gondolta, hogy az Iránba küldött, Khomeini-prédikációkat tartalmazó magnókazetták végül elvezetnek a sahrendszert megdöntő forradalomhoz és egy mollarezsim létrejöttéhez. Holbrooke „titkos fegyvernek” is használta a Katikának szólított feleségét. A daytoni légibázison zajló boszniai béketárgyalások idején azt a feladatot adta nejének, győzze meg Szlobodan Milosevicset, Franjo Tudjmant és Alija Izetbegovicot, hogy beszéljenek egymással.
„Ezeket a hatalmuktól megittasult politikusokat, az én szememben háborús bűnös hadurakat azonban semmi más nem érdekelte, csak az, hogyan őrizhetik meg a pozícióikat” – jellemezte 1995-ös ohiói élményei nyomán a nemzeti sérelmeikbe ragadt triót. Akit viszont Marton csodál, az Nelson Mandela: a dél-afrikai politikus a börtönben töltött huszonhét év ellenére sem forralt bosszút, személyében egy lenyűgöző derűt árasztó, a nemzeti megbékélés iránt elkötelezett embert ismert meg.
Holbrooke-tól Marton megtanulta: a kedvező pillanatot meg kell ragadni. Ilyen momentum volt, amikor az éppen bonni nagykövetként szolgáló diplomata hosszas telefonbeszélgetéseik egyike után faxon megkérte a kezét. Vagy az, amikor Daytonban kituszkolta Izetbegovicot a teremből, nehogy a végsőkig vonakodó bosnyák államfő visszatáncoljon a békemegállapodástól.
