Mecsetek tövében nem kell az EU
– Mi, a modern törökök csatlakozni akarunk az EU-hoz. Én európai polgárnak érzem magam – közli, mielőtt hazaindulna ötéves kisfiához.
Melike Isztambul ázsiai részén lakik, ám ennek szerinte semmi jelentősége. Mint ahogy annak sem, hogy muzulmánnak vallja magát. – Muzulmán vagyok, és közben éppen annyira európai, mint ön – bök rám széles mosollyal. Gondja csupán azzal van, hogy a konzervatív kormány fényévekre áll tőle; ő és a szülei szociáldemokraták, és a jövőjüket mindig is Európában képzelték el.
Pezseg az élet Üsküdarban: sok új üzlet, sok építkezés, sok új autó. Az isztambuli utcakép nem sokban különbözik Athéntól vagy Lisszabontól, bár ezt az összehasonlítást errefelé nem veszik jó néven.
– Török vagyok, és nem akarok az EU-ban élni. Törökországban nagyon jól mennek a dolgok, itt nincs gazdasági válság. Nézze csak meg, mi a helyzet Görögországban vagy Portugáliában... – legyint lemondóan Birkan Tekin, aki a barátjával teázik egy üsküdari sétálóutcán. A 21 éves egyetemista informatikát tanul, és határozottan kijelenti: Törökország muzulmán állam. – De Európában van! – ellenkezik a vele egykorú Öner Ali Yakut, aki közgazdaság szakra jár. – Előbb muzulmán, aztán európai ország – teszi helyre őt Birkan. Elnevetik magukat, tudják, hogy a másikat meggyőzni nem fogják.
Európa mégsem a paradicsom: a törökök erre a pénzügyi válság hatására jöttek rá. Miközben a törökországi jólét lassan uniós szintre emelkedett, Európában recsegni-ropogni kezdtek a gazdaságok. – Kína után nálunk a leggyorsabb a gazdasági növekedés, az elmúlt években elérte a hat-hét százalékot. Az export is ugrásszerűen megnőtt, a minimálbér pedig magasabb, mint több EU-tagállamban – magyarázza Kadir Balkanlioglu török–magyar kereskedelmi tanácsadó. 1997 és 2007 között Budapesten élt, ott végzett politológia szakon.
– Nagyon jó így nekünk, semmi szükségünk az EU-ra – bizonygatja Ramazan Kurtulus, aki immár húsz éve dolgozik sofőrként és beszerzőként a Tempo nevű kereskedőcégnél. A 37 éves férfi szerint az uniós tagságnak elsősorban hátrányai lennének, például magasabb adókat kellene fizetni. Ramazannak jövőképe is van: ötvenévesen szeretne nyugdíjba vonulni (csak azért ilyen „későn”, mert egy tavalyi törvénymódosítás megszüntette a lehetőséget, hogy már huszonöt év munkaviszony után a nyugdíjat lehessen választani), kis üzletet nyit majd. S ha mindez nem győzött volna meg, még hozzáfűzi: – Az unió amúgy sem akar belőlünk.
Híd a Kelet és a Nyugat, a kereszténység és az iszlám között: így látja Törökországot Avni Cebi villamosmérnök. – Isztambulban mecsetek és kápolnák is épültek. Nekünk egyáltalán nem okoz gondot másokkal együtt élni – tárja szét a karját a Filizler Köftecisi étteremben. Az Európai Uniót viszont olyan keresztény közösségnek tartja, amely nem tud mit kezdeni a törökökkel. Bizonyítékként említi, hogy egyes országok később jelentkeztek az EU-ba, mégis előbb befogadták őket; Törökországgal évek óta egy helyben toporognak a tárgyalások.
– Ön mit gondol, felvesznek minket...? – kérdezi bizonytalanul Melike Sarici. Aggódik Törökország jövője miatt: „Nem akarom, hogy olyanok legyünk, mint Irán.” És a kisfia jövője is aggasztja.Milyen szép lenne, ha ő már tényleg Európában nőhetne fel.
Isztambulból jelenti kiküldött munkatársunk
