Populisták konkurenciaharca

Viharos válságértekezleten elemezte a múlt heti karintiai és alsó-ausztriai tartományi választási vereség okait az osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Az idegen- és bevándorló ellenes pártot vezető Heinz Christian Strache azonban hiába próbálta elődje, Jörg Haider módszereivel megfegyelmezni a pártot, a tartományi vezetők kisiklottak a kezéből.

A párt szélsőséges szárnyát képviselő, nagynémet Ausztriáról álmodozó, tízgyermekes Barbara Rosenkranz hallani sem akart lemondásáról. Olyan hevesen tiltakozott, hogy a közvetítőknek kellett őt lecsillapítani.

Strache furcsa módon éppen a párt szélsőséges elemeitől akart megszabadulni, ám az osztrák politikai elemzők szerint az FPÖ csak jobbra tolódva tarthatja maga mellett az elégedetlen tömegeket. A Szabadságpárt ugyanis veszélyes populista konkurenciára talált a 80 éves kanadai-osztrák milliárdos, Frank Stronach mozgalmában. A „Team Stronach” mindkét tartományban 10 százalék körüli szavazathoz jutott, noha az idős vezér csak tavaly őszszel bontott zászlót. A hatalmas választási pénzekkel „érvelő” Stronach, aki eltekintve 25 évvel korábbi kanadai próbálkozásától, újszülött a politikában, s még tételes választási programja sincs, képes volt elhalászni a csalódottakat a többi párttól és mozgalmát új erőként felmutatni. Hozzájuk képest az FPÖ régi, kiöregedett párt benyomását kelti, még ha vezetője feleolyan idős is, mint Stronach.

Van-e különbség a két populista párt között, eltérnek-e értékeik? – keresik az új helyzetre a választ az elemzők. „A fent lévők” szidalmazásában mindketten egyetértenek, és abban is, hogy a kisember az ő védelmükre szorul. Alapvetően mindkét párt a lakosság EU-ellenességére játszik, de amíg az FPÖ a kilépést követeli, a Stronachpárt inkább kritizál, de a szervezet egészét nem kérdőjelezi meg. Stronach a milliárdos forgalmú Magna cég megalapítója, s mint üzletember, a gazdasági liberalizmus híve, és az állami beavatkozás ellenzője. Strachéékat a gazdasági kérdések kevéssé érdeklik, ők inkább az idegenellenességre játszanak, rendet és szigort követelnek.

Stronach nem annyira rendpárti, mint a konkurense, de a stájer műszerészből magasra jutott, angolos németséggel beszélő férfi az erős vezér megtestesítője. Az osztrák televízióban két ízben is botrányt keltett a fellépése, annyira erőszakosan adta elő mondanivalóját, hogy megszólalni sem engedte a riportereket. A linzi Market Institut közvélemény-kutató szakembere, Werner Beutelmeyer szerint az osztrákok 60 százaléka igényli az erős vezért, így Stronachnak komoly esélye van a 15 százalék megszerzésére az őszi parlamenti választásokon. De a politológusok szerint 20 százalékra számíthat Strache is, ha belső ellenzéke addig el nem távolítja pozíciójából. Álmát azonban, hogy hamarosan kancellár lesz, az elemzők már nem tartják reálisnak.

Az FPÖ-t vezető Heinz-Christian Strache a parlamentben. Az elpártolt választókhoz utat kereső radikális pártot jobbról az újonc Team Stronach fenyegeti
Az FPÖ-t vezető Heinz-Christian Strache a parlamentben. Az elpártolt választókhoz utat kereső radikális pártot jobbról az újonc Team Stronach fenyegeti
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.