(Cameron azt ígérte, hogy népszavazáson kérdezi meg a briteket: akarnak-e „Frankenstein-Európában” maradni.)

A frappáns kijelentéseiről ismert Martin Schulz gyakorlatilag antidemokratikusnak minősítette az Európai Uniót egy hamburgi kerekasztal-beszélgetésen. Ezzel érvelt: „Európában a nemzeti szuverenitás a hatalmi ágak szétválasztásán alapul: van egy kormány, amelyet a parlament leszavazhat, valamint egy független igazságszolgáltatási rendszer, amely a szabályok betartását felügyeli.” S innen jutott el a szörnyetegig: „Most pedig ennek a keretnek egyes részeit átruházzuk az EU szintjére, anélkül azonban, hogy a hatalmi ágak szétválasztását is átruháznánk. Ezt az eredményt hívom én Frankenstein-Európának” – idézte az EUobserver hírportál a német politikust, aki mindjárt a következtetést is levonta: a polgárok így nem bízhatnak az unióban.

Nem teljesen önzetlen persze az értékelés. Schulz – akit esélyes szociáldemokrata jelöltnek tekintenek az Európai Bizottság elnöki posztjáért jövőre induló versenyben – éppen a bizottságot nevezte a legkevésbé demokratikusnak a három nagy intézmény közül. (Brüsszelben intézményi háromszögnek hívják az Európai Bizottság–Európai Parlament–Európa Tanács triót, ez utóbbi a tagállamok képviselőiből áll.) S hogy miért? Nem nehéz kitalálni: a parlament ellenőrzést gyakorolni legkevésbé a bizottság felett tud.

Van benne valami – ez a legkevesebb, amit Martin Schulz sommás összefoglalójáról mondhatunk. „Bizonyos történések az Európai Bizottságban elidegenítik az embereket. Két irányzat létezik a bizottságon belül: az egyik nem nyugszik, amíg nem privatizálják az utolsó helyi temetőt is. A másik pedig csak akkor elégedett, ha EU-szabályozást dolgoznak ki a temetésekre is.” A túlszabályozás létező probléma (erre utal az euroszkeptikusok kedvenc érve, miszerint Brüsszelben még az uborka vagy a banán görbületét is meghatározzák), de ha igazságosak akarunk lenni, tegyük hozzá, hogy más területeken nagyon jól jönne viszont egy kis összhang, csakhogy a tagállamok hallani sem akarnak a közös játékszabályokról.

S pontosan emiatt áll össze a meglepő Schulz–Cameron-szövetség. A brit miniszterelnök valóban fenyegetőzött az uniós tagságról rendezett népszavazással, és ezzel került a címlapokra, ám a javaslatának lényege ez: vizsgáljuk meg, milyen területekkel érdemes foglalkoznia az EU-nak, és mit lehetne hatékonyabban megoldani a tagországok szintjén. „Támogatom azon hatáskörök visszaadását, amelyek kezelése EU-szinten nem hozott hozzáadott értéket” – állt David Cameron mellé az Európai Parlament első embere.

Igazán mégsem ez fáj Martin Schulznak: az EP elnökeként a fő vetélytárs, az Európai Bizottság befolyása bosszantja őt. Elsősorban az (és erről a szélesebb közvélemény vélhetően nem is tud), hogy bármilyen uniós jogszabályt megalkotni csak a bizottság kezdeményezésére lehet. Schulz, aki szerint a brüsszeli testület egyfajta kormányként viselkedik, így füstölgött: „A törvényhozói és a végrehajtó hatalom antidemokratikus keveréke ez. Meg kell reformálnunk a bizottságot, és parlamentivé tenni Európát.”

Térjünk vissza a valósághoz! Erős túlzás – bár jól hangzik – azt állítani, hogy az Európai Bizottság kormányozza az uniót, miközben igazából a harmadik intézmény, a tanács az úr (értsd: a tagállamok nemzeti politikusai). Nem véletlenül kapta a tanács a fő döntéshozó szerv nevet. Gyakran az Európai Parlament is megkerülhetetlen szereplő az EU-jogszabályok jóváhagyásánál, de a kezdet és a vég sosem Martin Schulz birodalmában van... Így fest Frankenstein-Európa.

Az intézményi háromszög élőben: Barroso, az Európai Bizottság, Van Rompuy, az Európai Tanács, Schulz, az Európai Parlament elnöke