'A cigányok? Nehéz téma...'
„Németország – bevándorlóország”. Már a villamosmegállóban plakáton hirdeti – jóvágású, közel-keleti kinézetű fiatal mérnökkel – a berlini belügyminisztérium, hogy a vendégmunkások elengedhetetlenek a német gazdaság fejlődéséhez. És egyben sugallja, hogy bár a 70-es években a kétkezi munkásokat szívta fel a gazdaság, ma már a diplomás vendégmunkásokra is számítanak.
Kreuzberg ez, Berlin egyik legismertebb (török) bevándorlónegyede, amely jól mutatja a változást. A rossz közbiztonság miatt Kreuzberg alig öt éve még szitokszó volt városszerte, de mára – hála az integrálódott vendégmunkásoknak és a negyedet felfedező fiatal európaiaknak – menő lett. Most azonban Kreuzberg újabb kihívással néz szembe. A városnegyed közepén található Görlitzer Parkot körülbelül három éve fedezték fel a Bulgáriából és Romániából érkező roma családok. Májustól novemberig élnek itt sátrakban, kisbuszokban és autókban, évről évre egyre többen: tavaly már több százan.
A park most még üres. A megmaradt hófoltokon néhány gyermek szánkózik, a park szélein őgyelgő afrikai férfiak fagyoskodnak tízes csoportokban. Egész Berlin tudja: tőlük lehet drogot, elsősorban marihuánát vásárolni. A legtöbben nemrég érkeztek, Maliból, Szenegálból, németül minden ötödik tud egy keveset. A rendőrség időnként kiszáll, elviszi néhányukat, aztán másnap elengedik őket.
„Nézze, nincs velük semmi baj. Csinálják, amit csinálnak, de ezt leszámítva békésen együtt élünk velük. Bejönnek, kérnek kávét vagy cigit, én pedig kiszolgálom őket. A cigányok azonban... nehéz téma”. Ezt a parkra néző kis kávézó-trafikban Yindiz, a harmincas, török származású tulajdonosnő mondja. Gyerekkorában érkezett ide, és mára teljesen integrálódott: hosszú évek óta bérli a takaros kis boltot, törzsközönsége félig német, félig török. – Tőlem áll legmesszebb a rasszizmus – közli –, de valahogy meg kellene állítani őket. A gyerekek pucéran rohangálnak az utcán, ott fürdenek a csapnál, és a parkban könnyítenek magukon, a szemünk láttára.
Az asszony elmondása szerint az időszakos látogatók németül nem vagy alig tudnak. „Vagy süketnémát játszanak. Az asszonyok papírral a kezükben gyűjtenek halláskárosult-otthonnak, némán mutogatnak a nagy betűkre: a javasolt adomány tíz euró. Sokan adnak. Aztán bejönnek hozzám, és szép tiszta hangon kérnek kávét vagy csokit, visznek italt az uruknak”.
Ekkor csatlakozik az egyik törzsvendég, Günther is, aki tavaly amolyan barátságfélét kötött az egyik roma nagyfőnökkel. – Csak arról van szó, hogy jeleztem neki: tudom, mit művel. Beszedi a kéregető gyerekektől a pénzt, ő meg egész nap itt ül a kávézóban, más dolga nincs. El is mondta nekem, kézzel-lábbal, hogy otthon kirekesztés jut nekik osztályrészül, és szinte lehetetlen megélni. Biztosan nem könnyű. Itt aztán kéregetnek, és hát, lopnak – mondja.
Ő is leszögezi: rasszizmusról szó sincs, sőt amolyan kölcsönös tiszteletféle is kialakult közte és a nagyfőnök között, ám ez egyszerűen nem mehet tovább. Neki különösen nehéz feldolgozni, hogy a gyerekek megveszik a csokit, és rögtön eldobják a csomagolást az utcán. A környékbeli lakások rohamosan veszítenek az értékükből. Senki nem tesz semmit, a hivatal elfordítja a fejét, nem akar botrányt.
A németek – történelmileg érthető okokból – nagyon vigyáznak a korrektségre, a toleranciára, ami néha túlzásokra is sarkallja őket. Januárban az egyik kiadó múlt század eleji gyermekkönyvekből kicenzúrázta a szerinte diszkriminatív „cigány” és „néger” szavakat. Valószínűleg emiatt is bántak kesztyűs kézzel – eddig – a problémával, és ritkán kötötték a cigánysághoz az új keletű problémát. Csakhogy ez fals dolog – hívja fel a figyelmet Reinhard Veser, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője: az elhallgatás veszélyesebb. Egyrészt ez adja a szélsőjobb alá a lovat, másrészt a probléma megoldását is gátolja.
A német szociális hálóval szembeni visszaélések is kihívást jelentenek az államnak: Hans-Peter Friedrich belügyminiszter éppen ezt nevezte a német schengeni vétó első számú okának. Az Arte televízió tavaly dokumentumfilmben mutatott be olyan romániai cigány férfiakat, akik Németországba jönnek, kivárják, amíg jogosulttá válnak – majd hazatérnek, és kényelmesen élnek a német állam nyújtotta munkanélküli-segélyből.
Noha ez a gyakorlat még nem terjedt el tömegesen, Dortmund városa kiszámolta: az idén hétmillió eurót kell félretennie büdzséjéből csak arra, hogy a roma bevándorlók szálláshelyén biztosítani tudják az alapvető higiéniai követelményeket.
