A politikusok után a buszvezetők bűnöznek

Ha lesz olyan intézkedése a második Orbán-kormánynak, amelyet az utókor is progresszív, jövőbe mutató és a gyakorlatban is működő változtatásként fog számon tartani, akkor a dohányzási tilalom nagy valószínűséggel ebbe a szűk körbe tartozik majd. Vélhetően azért, mert a drasztikus korlátozás ez esetben találkozott a társadalom többségének helyeslésével.

A két lépésben bevezetett, tavaly január óta „nulla toleranciaként” jellemezhető – a nyilvános intézmények és létesítmények közös tereiben a dohányzást megtiltó – magyar szabályozás Európában a szigorúbbak közé tartozik mind a korlátozást, mind pedig a szankciókat tekintve. Bár eleinte akadtak „elhajlók” (érdekes módon főleg a szabályozók és a hivatalos emberek részéről: a hírekben szereplő zugdohányosok jelentős része parlamenti képviselő vagy BKV-ellenőr volt), mostanra már alig-alig vétenek az előírások ellen.

Az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) a tavalyi első fél évben közel 17 ezer ellenőrzést végzett, és ezer razziára eleinte is csupán ötven kihágás jutott; júniusra ez a szám a tizedére csökkent, és tartósan be is állt az akkor kialakult alacsony szintre.

Személyes tapasztalat, hogy hasonlóan sokat javult a helyzet a MÁV-nál is. Olykor az utasszállító kocsik előterében vagy a WC-fülkékben tetten érnek egy-egy szenvedélybeteget, de összességében a vasút füstmentessé vált (a vágányok közötti peronokat leszámítva). A tisztiorvosi szolgálat 90 százalékos beltéri szennyezettségcsökkenésről beszélt a napokban egy sajtótájékoztatón, elsősorban szintén a MÁV-nál, illetve szórakozóhelyeken mért eredményekre hivatkozva.

Ez év elején egy országos ellenőrzési akció első négy napján háromezer ellenőrzést végeztek, és hárommillió forint bírságot szabtak ki. A törvénymódosítás tavaly januári életbelépése óta összesen 12 millió forintnyi büntetést kellett kiosztani (lényegesen kevesebbet az előre kalkulált értéknél), főként magánszemélyeknek: a bevásárlóközpontokban, a sportközpontokban és a felsőoktatási intézményekben találják a legtöbb szabályszegőt.

A törvény jelenleg úgy szól, hogy minden közforgalmú intézmény, valamint a munkahelyek összes zárt légterű helyisége tiltott területnek számít. Tilos dohányozni a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, az aluljárókban, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, a játszótereken, illetve a játszóterek ötméteres környezetében és a társasházakban is a közös tulajdonban lévő zárt légterű épületrészekben, helyiségekben. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól legalább öt méterre lehet kijelölni, kivéve a szállodák szivarszobáit. Továbbra is szabad a füstölés a szabadtéri szórakozóhelyeken (Sziget) és a kerthelyiségekben. A tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi – olykor a közterület-felügyelőkkel együttműködve –, az egészségvédelmi bírság 20 és 50 ezer forint közé eshet, a helyszíni büntetés pedig alkalmanként 30 ezer forint.

Természetesen az utcára vitt füstölésnek is vannak ellenzői – például azok körében, akik olyan emeletes házban laknak, amelynek a földszintjén vendéglő vagy bár működik, és az utcán dohányzók miatt most beszáll a füst az ablakukon. Az emberierőforrás-tárca felmérései szerint ugyanakkor a többség helyesli az intézkedéseket, amelyekkel még a dohányzók bő ötven százaléka is egyetért.

A népegészségügyi hatóság a múlt héten is razziázott a Parlamentben és a képviselői irodaházban, méghozzá eredménytelenül. Ez különösen annak fényében izgalmas, hogy a honatyák állítólag nem tudtak előre a „rajtaütésről” (megkérdeztünk néhány ellenzéki képviselőt, őket biztosan nem értesítették). Híreink szerint Kövér László házelnök is elkötelezett híve a parlamenti füstirtásnak, elsősorban nem is az egészség, hanem a fegyelem végett – noha ez a végeredmény szempontjából mindegy.

Hasonló elöljárói következetesség másutt is elkelne. A lapunkhoz eljutott olvasói megkeresések szerint a tömegközlekedésben mostanában a buszvezetők dohányzása okozza az első számú füstproblémát, részben a rossz példa okán, részben pedig azért, mert a vezetőfülkék nincsenek légmentesen elszigetelve az utastértől.

Dohányszoba a Parlamentben: ez már a múlté
Dohányszoba a Parlamentben: ez már a múlté
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.