„Ha valaki ezt Németországban teszi Adolf Hitlerrel, azonnal vége a karrierjének! Miért nem mondják végre azt az olaszok: elég volt?”

Ki ül Olaszország kormánykerekéhez? – Római életkép

Márpedig Berlusconi nagyon is versenyben van: a vasárnap–hétfői parlamenti választások előtt a 76 éves „Lovag” vezette Szabadság Népe nevű párt (PdL) a megmérettetés egyik titkos esélyese. Főként azért „titkos”, mivel február 8-a óta nem hozhatnak nyilvánosságra felméréseket, így nem tudni, mennyit küzdött le a jobboldal néhány százalékpontos akkori hátrányából – ha ez egyáltalán sikerült neki. Az utolsó eredmények szerint a balközép, amelynek vezető ereje Pier Luigi Bersani Demokrata Pártja, 34, míg a jobbközép 28 százalékon állt a biztos pártválasztók között.

Harmadik-negyedikként Beppe Grillo populista Öt Csillag mozgalmával, illetve a Mario Monti leköszönő kormányfő nevével fémjelzett centristákkal kell számolni: 16, illetve 14 százalékot jósolnak nekik.

Egyelőre bizonytalan tehát, milyen felállású koalíciós kormány alakulhat majd, és vajon milyen programmal (a Berlusconi-féle szövetségben helyet kapott a radikális jobboldali Északi Liga is). Elemzők szerint sok múlik a szenátusi eredményeken, Lombardián és a külföldön leadott szavazatokon is: ezek el is dönthetik a voksolás kimenetelét. Lombardiában és Lazióban (azaz Milánó és Róma térségében), illetve Molisében ugyanis regionális választásokat is tartanak február 24–25-én.

Schmid úgy véli, a „Bersani–Monti vegyes páros tetszene Berlinnek”, ami a későbbiekben igen fontos lehet. – Nagyon nagy várakozás kíséri Európában, hogy visszatérhet-e a Berlusconi-féle politika, avagy esélyt kap a sikeres válságkezelő Mario Monti vonala – válaszolta kérdésünkre Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Mint elmondta, Olaszország csak földrajzi fekvését tekintve van az EU perifériáján, valójában „magállam”. Óriási, kétezermilliárd eurós államadóssággal küzd, ami a GDP mintegy 126 százalékának felel meg, és ami az OECD előrejelzése szerint 132-re nő majd. – Az európai válság „lelke” a dominóhatás, a „fertőzés”, márpedig az olasz gazdaság nagyon szorosan kapcsolódik a franciához, úgy is, mint finanszírozóhoz – állítja Gálik.

A rossz növekedési mutatók mellett nagy probléma az is, hogy az államadósság finanszírozható-e hét százaléknál alacsonyabb hozam mellett. Ugyanakkor a magas adósság szerkezeti előnye, hogy nem a magánszektor eladósodottságáról van szó, hanem történelmileg, évtizedeken keresztül felhalmozódott deficitről. Az olasz gazdaságot a nagy közkiadások és a magas adóelkerülés jellemzi – az Európában üdvözölt Monti-féle politika ezeknek akart határt szabni megszorító intézkedésekkel, jobb adószabályokkal. – A befektetők előtt is hiteles gazdaságpolitikára és a növekedés beindítására van szükség. Olaszország borotvaélen táncol – vont mérleget Gálik.