Különböző történelemkönyvek

Kilenc évvel ezelőtt lépett hivatalba, de csak most látogatott Magyarországra kétoldalú államfői találkozóra Ivan Gasparovic. A szlovák elnököt Áder János fogadta a kétnapos vizit kezdetén a Sándor-palotában. A vendéglátó kijelentette: a legfontosabb kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak, de a találkozó – amely az MTI szerint a tervezett negyedóra helyett másfél órára nyúlt – előremutató volt. Megvitatták a legérzékenyebb pontot jelentő, Pozsony által kifogásolt magyar törvényt is az egyszerűsített honosítási eljárásról.

– Szlovákia sikertörténete egyúttal Magyarország és Közép-Európa sikere is – jelentette ki Gasparovic az Intercontinentalban tartott rendezvényen, ahová a Sándor-palotából érkezett. Szerinte korábban elképzelhetetlen volt, ami most valóság: Szlovákia a NATO és az EU, sőt az eurózóna tagja. Ehhez hozzájárult a húsz éve felvett szlovák–magyar diplomáciai kapcsolat – az 1993. január 1-jén megalakult Szlovákiát Magyarország az elsők között ismerte el –, és kiemelt szerepet játszott a visegrádi csoport is. (A V4 államfői találkozója volt az apropó, ami miatt Gasparovic másfél éve Magyarországon járt.)

– Kapcsolatunkat a kölcsönös önzetlen támogatás jellemezte a közös cél érdekében – mondta Gasparovic, utalva a régió euroatlanti integrációjára. Hozzátette, hogy a kapcsolatok bázisát az 1995-ben aláírt magyar–szlovák alapszerződés biztosítja, amely a jogi keretek mellett meghatározza a lefektetett elvek gyakorlati megvalósítását is, többek között a kisebbségi jogok területén.

– Tény, hogy Szlovákiában magyarok élnek, és kisebb számban, de szlovákok élnek Magyarországon. Magam is ilyen, jól működő kettős közösségben nőttem fel – tért rá az elnök egy személyes élménnyel a két ország közötti legélesebb ellentétre.

– Úgy vélem, a jelenlegi magyar törvény nem felel meg egészen az alapszerződésben lefektetett elveknek – fogalmazott. Korábban viszont elismerte: a magyar törvényre (amely révén a felvidéki magyarok magyar állampolgárságot is szerezhetnek) Szlovákia sem adott jó választ, lehetővé téve a kettős állampolgárok megfosztását szlovák állampolgárságuktól. A Duna Televíziónak mostani útja előtt adott interjújában Gasparovic arra tett javaslatot, hogy mindkét ország vonja vissza a maga törvényét. (Bár nem derült ki, hogy ez mivel járna a már magyar állampolgársággal rendelkezők számára.)

– Közös a történelmünk, évszázadokon át közös államban éltünk –mondta Gasparovic, aki szerint a két nép egyformán vágyott a demokráciára, amit 1956 és 1968 is bizonyított. Ennek ellenére „vannak eltérések történelemkönyveinkben”, „de ez nem lehet akadálya annak, hogy közös jövőnkre összpontosítsunk”. Gasparovic szerint a két országban sok politikust előítéletek jellemeznek, amelyektől meg kell védenünk a következő generációkat, akár közös történelemkönyvek megszerkesztésével.

 – Tőlünk függ, hogy megtaláljuk a mindenki számára megfelelő megoldást, a Duna mindkét oldalán – hangsúlyozta az államfő, akinek beszédét Navracsics Tibor rövid felszólalása követte. A közigazgatási és igazságügyi miniszter kijelentette: bizakodhatnak „Magyarország, Szlovákia és Közép-Európa barátai”, mert „most lehetőségünk van megmutatni a világnak, hogy több dolog köt minket össze, mint amennyi elválaszt.”

Ivan Gasparovic és Áder János. Szomszédok közös történelmi múlttal
Ivan Gasparovic és Áder János. Szomszédok közös történelmi múlttal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.