Bukás négyezer méter magasból
Luis Bárcenas és a Néppárt immár nemzetközi méreteket öltő pártfinanszírozási botránya másutt egy kormányt is magával rántana – de Spanyolországban aligha. „Mindegyik párt ezt csinálja, így senki sem vethet semmit a másik szemére” – nyilatkozott a Reutersnek José Ignacio Torreblanca, az európai ügyek szaktekintélyének számító European Council on Foreign Relations madridi irodavezetője. Ezt erősíti meg lapunknak Jesús Lizcano, a Transparency International spanyolországi vezetője, a Madridi Autonóm Egyetem tanszékvezetője is. – A helyzet aggasztó, a társadalom mélységesen felháborodott, és egymás után bukkannak elő a korrupciós ügyek. Csak reménykedni lehet, hogy a társadalmi feszültségből nem lesz az eddiginél is mélyebb politikai válság.
Lizcano egyetlen szempontból optimista: a mostani botrányok valójában régi ügyek, mert a rossz gazdasági helyzet még a korrupciót is visszaszorította. A korábban főszerepet játszó építőipari vállalatok részben tönkrementek, vagy alig kapnak megbízást, így nincs miből „kenegetni” a politikusokat. Íme a válság egyetlen előnye.
De ami eddig előkerült, az is sokkoló. Luis Bárcenas évtizedeken keresztül kézzel írott füzetben vezette, hogy kitől mennyi „adományt” kapott a párt, és azokból mely vezető politikusnak mennyi havi apanázst fizetett. Köztük van Mariano Rajoy miniszterelnök is. A feljegyzés szerint – amelyet az ellenzéki El País kaparintott meg, és azóta már átadott az ügyészségnek – Rajoy évi 25 ezer eurót kapott a titkos alapokból 1997 és 2008 között. A kormányfő ezt váltig cáfolja, a hét végén a közvélemény elé tárta teljes vagyonnyilatkozatát, hogy bizonyítsa, nincs semmi takargatnivalója.
Alfredo Pérez Rubalcaba, az ellenzéki PSOE vezetője lemondásra szólította fel a kormányfőt, de maga is tudja: egy előrehozott választással ők sem járnának jól. A szocialisták egyik vezető politikusa ellen most emelnek vádat, a tévéhíradók pedig már „blokkokban” kezelik a korrupciós ügyeket, mert ha egyesével haladnának, kitöltenék a teljes műsoridőt.
– A politikusokba vetett bizalom mélyponton van az országban, hiszen mindenki tudja: a korrupció nem pártfüggő, hanem az egész politikai életet érinti – fogalmaz Jesús Lizcano, a Transparency International vezetője. Hiába van a parlament előtt az új transzparenciatörvény, amely szerint az állami szervezeteknek, intézményeknek a jövőben a nyilvánosság elé kell tárniuk gazdálkodásukat, ha az a politikai pártok gazdálkodását egyelőre nem érinti.
Spanyolországban mára köztudott, hogy az építőipari cégek – amelyek spekulációikkal végső soron „bedöntötték az ország gazdaságát” – évek óta jelentős összegekkel honorálták az állami engedélyeket és a megrendeléseket, függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon. 2004 és 2011 között, az építőipari boom idején történetesen a szocialisták voltak. A pártok pénzügyei átláthatatlanok, 2007-ig akár névtelenül is lehetett adományozni politikai szervezeteknek, és csupán nagy jóindulattal gondolhatjuk, hogy az adakozók nem kértek semmit cserébe.
A Transparency International korrupciós listáján Spanyolország a világon a 30., Európában a 16. helyen van (a listát a legkevésbé korrupt északi országok vezetik). Ám az ibériai országban a politikai pártokat tartják a legkorruptabb intézményeknek, és a társadalom 96 százaléka véli úgy, hogy a korrupció büntetlen marad. Ezt támasztja alá az, hogy a korrupciós vádakból ritkán lesznek lefolytatott eljárások, és ha igen, azok is évekig húzódnak, majd megúszhatók némi pénzbírsággal. Évek óta vizsgálják például a Néppártot érintő úgynevezett Gürtel-botrányt (amelyben politikusok egyebek között drága öltönyöket, egyéb adományokat kaptak cégektől), és csupán 14 év után sikerült ítéletet hozni az egyik katalán párt uniós forrásokat érintő korrupciós ügyében.
Ám Bárcenas valódi nagyvad, akitől saját pártján belül is sokan tartanak, hiszen „minden titkok tudójának” számít – írja róla a Vanguardia. Miután 2010-ben távozott a pártpénztárnok tisztségéből, továbbra is nélkülözhetetlen maradt: erre utal, hogy tavaly decemberben 400 ezer eurót utaltak neki a pártkasszából, azóta is a Néppárt fizeti a társadalombiztosítását, irodája van a pártszékházban titkárnővel, és még szolgálati BMW is jutott neki, sofőrrel és testőrrel. Hogy utóbbira mi szüksége van, arra senki sem tudja a választ.
Mint ahogy arra sem, hogy a botrány és az ezt követő politikai válság mennyire kezdi ki a spanyol gazdaság iránti bizalmat. Mariano Rajoy miniszterelnök maga is elismerte, hogy ilyen helyzetben nehéz újabb nadrágszíjszorítást kérni a társadalomtól. Egyre inkább az a benyomásuk a polgároknak, hogy ők a semmiért hoznak áldozatot, míg a politikusoknak mindent szabad. – A társadalom eddig nagyon megengedő volt a politikusokkal szemben. Mint ahogy az élet minden szintjén megvoltak a kisebb-nagyobb szívességek, amelyekkel meg lehetett olajozni a „dolgokat”, úgy az is elfogadott volt, hogy az emberek nem kértek vagy adtak számlát. Nem lesz könnyű ezen változtatni, hiszen ebben a kultúrában nőttünk fel – vélekedik Lizcano.
Luis Bárcenas viszont már bebiztosította a jövőjét. Bár a spanyol földhivatal szerint semmi sincs a nevén, még az a lakás sem, amelyben lakik, az adóhivatal információi szerint valójában 3,5 millió euróra rúg csak az ingatlanvagyona. Van köztük egy 220 négyzetméteres lakás Madrid egyik legdrágább utcájában, egy hasonló méretű nyaraló a Costa del Solon, és egymillió eurós hegyi lak a lleidai sípályák közelében. Hódolhat az extrém sportoknak – amíg vádat nem emelnek ellene.
