Bevásárlólista ideológiai háttérrel

Fel kell emelni a középosztályt, újra lehetővé kell tenni az amerikai álmot, hogy aki keményen dolgozik, az éljen meg tisztességesen – ez volt Barack Obama ötödik, magyar idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszédének legfontosabb üzenete. Az amerikai elnök szerint mindehhez az kell, hogy visszatérjenek a munkahelyek az országba; hogy az emberek mindehhez megfelelő képesítést szerezzenek, és hogy ezek az állások megfelelő megélhetést biztosítsanak.

Az elnöknek az alkotmányban előírt kötelessége, hogy a kongresszust évente tájékoztassa „az unió állapotáról”. Az utóbbi évtizedek szokása szerint ez személyesen elmondott beszéd, amelyet ráadásul a televízió is közvetít. Így néhány héttel a beiktatási beszéd után az újraválasztott elnök ismét lehetőséget kapott, hogy nagy nyilvánosság előtt fejtse ki álláspontját és terveit a következő négy évre.

A körülbelül egyórás beszéd Obama január 21-i felszólalásának kiterjesztése, kifejtése volt. Mint azt Allan Lichtman, a washingtoni American University történészprofesszora külföldi tudósítók előtt elmondta: míg a beiktatási beszéd ideológiáról, vízióról szól, addig az évértékelő beszéd általában unalmas. Utóbbi ugyanis konkrét javaslatokat szokott tartalmazni, és ezekből nagyon sokat bele kell préselni. llyenkor az egész washingtoni politikai elit azért lobbizik a szövegíróknál, hogy az általuk támogatott ötletekről is szót ejtsen az elnök. Végül olyan lesz, mint egy bevásárlólista – mondta az elnöki intézményt kutató professzor a washingtoni sajtóközpontban a beszélgetésen, amelybe lapunk online kapcsolódott be.

Obama beszéde valóban hosszú lista lett. A következő három évben 25 százalékkal megemelné a minimálbért, óránként kilenc dollárra. Átképzési, oktatási programokat jelentett be. Minden gyermeknek elérhetővé akarja tenni a későbbi sikereket megalapozó jó minőségű óvodát, iskolai előkészítőt. Egymilliárd dollárból tizenöt intézetet hoz létre ipari technológiák kutatására. Megszüntetné a választási rendszer azon visszásságait, amelyek miatt most novemberben hatalmas sorok alakultak ki a szavazóhelyiségeknél, és amelyek miatt szerinte a demokraták voksoktól estek el. Támogatásáról biztosított egy korábbi javaslatot a globális felmelegedést okozó gázok visszaszorításáról, amelynek alapja a szén-dioxid-kvóták kereskedelme. Külpolitikáról kevés szó esett, de közölte, hogy 2014-ig 34 ezer amerikai katona tér haza Afganisztánból. Obama felszólította a kongresszust, hogy tegyen lépéseket az illegális bevándorlók helyzetének rendezésére, és foglalkozzon a klímaváltozás ügyével. Együttműködést sürgetett a demokraták és a képviselőházban többséggel bíró republikánusok között a költségvetési tárgyalások és a fegyvertartás szigorítása kérdésében is. A teremben számos olyan vendég ült, akinek hozzátartozója fegyveres erőszak áldozata lett, vagy ő maga élt túl ámokfutást. A beszédnek minden elemző szerint a legszenvedélyesebb és leghatározottabb részében az elnök rájuk mutatott, úgy mondta: „Ők mind megérdemlik, hogy a kongresszus szavazzon a kérdésről!”

A hosszú listából kirajzolódott azonban egy egységes kép, amelyet Obama is megfogalmazott. E szerint az országnak nem minden problémájára megoldás a megszorítás és a költségcsökkentés. A szövetségi kormánynak nem kell mindent megoldania polgárai helyett, de igenis van szerepe a gazdaság élénkítésében, a munkahelyteremtésben és az esélyegyenlőség biztosításában. Obama közölte: nem nagyobb kormányt akar, csak „okosabbat”. Úgy véli, hogy javaslatai nem terhelik meg költségvetést.

A republikánus pártnak az elnöki beszédre adott válaszát Marco Rubio mondta el. A 41 éves floridai szenátor – aki kubai bevándorlók gyermeke – a párt egyik reménysége és a spanyol ajkú szavazók felé nyitás szimbóluma. Rubio pártja nevében elutasította Obama terveit. Szerinte az elnöknek „gyakorlatilag minden problémára az a megoldása, hogy Washington vessen ki magasabb adókat, vegyen fel több hitelt, és költsön több pénzt.” A szenátor szerint Obama programja az állam túlterjeszkedését eredményezné, ami rossz lenne az üzleti szférának, és gátolná a gazdasági növekedést.

EU–USA: születőben a világ legnagyobb szabad kereskedelmi térsége

Átfogó szabad kereskedelmi tárgyalások indulnak az Egyesült Államok és az EU között – jelentette be szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután Barack Obama amerikai elnök évértékelő beszédében hasonlóan nyilatkozott. A megállapodással a világ legnagyobb szabad kereskedelmi térsége jöhet létre, amely Karel De Gucht, kereskedelemmel foglalkozó EU-biztos szerint az európai gazdaság GDP-jének félszázalékos lökést adhat 2027-ig, ami 86 milliárd eurónyi éves pluszjövedelmet jelent, illetve 0,4 százalékos bővülést hoz az Egyesült Államok gazdaságának.

Az előkészítő tárgyalások 2011 ősze óta folynak. A bizottságnak még mandátumot kell kapnia a tárgyaláshoz a tagállamoktól, de a cél az, hogy az a nyár végéig meginduljon, és két éven belül eredményt hozzon.

Jelenleg naponta kétmilliárd eurónyi áru és szolgáltatás cserél gazdát az Egyesült Államok és az EU között. Ketten együtt a világ GDP-jének 47 százalékát adják, és a világkereskedelem harmada is köztük zajlik. Barroso elmondta: a megállapodás a világkereskedelmi szabályok alakulására is hathat.

A két gazdasági blokk között már most is nagyon alacsonyak a vámok (átlagosan 4 százalékosak), így a tárgyalások a piacok megnyitására, illetve a szabályok harmonizálására koncentrálnak majd, elsősorban a közbeszerzések, befektetések és szolgáltatások terén. De Gucht szerint a mai szabályozás 10-15 százalékos vámmal azonos terhet ró a vállalkozásokra.

Az Európai Unió kemény tárgyalásokra számít, különösen a mezőgazdaság területét illető kérdésekben. Az Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy az EU enyhítse a genetikailag módosított (GMO) és hormonkezelt termékekre vonatkozó szabályait. Barroso ugyanakkor közölte, hogy nem engednek a fogyasztók egészségének védelméből.

(Brüsszeli tudósítónktól)

 

Joe Biden alelnök és John Boehner tapssal üdvözli Barack Obama elnök szavait az elnök februári évértekelő beszédén. Megoldás helyett bűnbakot kerestek
Joe Biden alelnök és John Boehner tapssal üdvözli Barack Obama elnök szavait. Állam is kell a láthatatlan kéz mellé
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.