Előre megjósolt gyilkosság

Az első politikai gyilkosságot hajtották végre Tuniszban Ben Ali diktatúrájának két évvel ezelőtti megdöntése óta. Az áldozat a 48 éves Sokri Belaid ügyvéd, aki egy kisebb baloldali párt vezetőjeként a közelmúltban alakult Népi Front ellenzéki formáció főtitkára lett. Éppen lakásától indult volna gépkocsival szerda reggel, amikor egy burnuszt viselő férfi háromszor is rálőtt, majd bűntársával motorkerékpáron elhajtott.

Tunézia a diktatúrából a demokrácia felé tartó átmenetével eddig kivételes példának számított az arab tavasz államai között. Még akkor is, ha a lassú előrehaladás és különösen a romló gazdasági helyzet közepette érezhetően nőtt az elégedetlenség az utóbbi hónapokban. Nem véletlen, hogy a kormánykoalíció meghatározó vezetői azonnal igyekeztek csillapítani az indulatokat. Monszef Marzuki államfő a gyilkosság hírére lemondta kairói útját, s azonnal visszaindult Strasbourgból, ahol aljas gyilkosságnak nevezte a történteket. – Nemcsak Belaid, hanem Tunézia elleni terrorcselekmény történt – jelentette ki Hamid Dzsebali kormányfő is, aki az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon győztes mérsékelt iszlamista pártot, az en-Nahdát (Újjászületés) képviseli. A párt fő vezetője, Rasid Gannusi nyilatkozatában szintén „gyűlöletes gyilkosságot” említett, amelynek „célja az ország destabilizálása”. Dzsebali este bejelentette, feloszlatja kabinetjét, és szakértőkből álló, nemzeti egységkormányt alakít. Az új kormány korlátozott felhatalmazással rendelkezik majd a választásokig. A kormányellenes tüntetők a gyilkosság hírére megjelentek Tunisz és az észak-afrikai ország sok más városának utcáin. A rendőrség könnygázzal próbálta feloszlatni a főváros központi sugárútján, a belügyminisztérium előtt összegyűlt többezres tömeget. „Nemet az en-Nahdára!”, „Gannusi gyilkos!” – skandálták a demonstrálók. Hírek szerint több városban felgyújtották az en-Nahda székházát. Többezres tüntetést tartottak Szidi Búzidban is, ahol egy utcai árus önégetése indította el 2010 decemberében az arab tavaszt.

Az észak-afrikai országban az utóbbi hónapokban megszaporodtak az erőszakos cselekmények. Több ellenzéki párt és nagy szakszervezetek vezetői egyaránt az iszlamista Forradalmi Védelmi Bizottságokat vádolták az összecsapások provokálásával. Belaid a beszédeiben talán legnyíltabban mondta ki, hogy a kormányon lévő en-Nahda adja a hátországot az iszlamista erőszakos csoportoknak. Legutóbb a hétvégén támadtak rá egy, éppen a Népi Front főtitkára szervezte ellenzéki gyűlésre. – Az en-Nahdán belül vannak olyan csoportok, amelyek erőszakot szítanak. Gannusi ezeket a bizottságokat a nemzet lelkiismeretének nevezi, tehát világos, hogy ki védelmezi az erőszak elkövetőit. Aki szembe mer szállni az en-Nahdával, célponttá válik – nyilatkozta Belaid a Neszma TV-nek kedden este, szinte előre látva, mi történik vele fél nappal később.

A kilenc pártot tömörítő Népi Front és a többi ellenzéki erő – összesen 90 képviselő – megegyezett: kivonulnak az alkotmányozó gyűlés munkájából. Egyúttal általános sztrájkfelhívást adtak ki mára, Belaid temetésére.

 

A tuniszi merénylet helyszíne
A tuniszi merénylet helyszíne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.