Magyar hősökből csinálnak sajátot a szlovákok
Zuzana Ulicianska, a színszlovák Zsolnáról (Zilina) származó publicista a Sme napilapban megjelent Nemzeti hősök gyártása szlovák módszerrel című cikkében több példával igazolja, hogy ami történt, nem véletlen. Emlékeztet arra, hogy amikor 2003-ban Benyovszky Móric tiszteletére Madagaszkáron emléktáblát és szobrot akartak állítani, csaknem késhegyig menő szócsata zajlott magyar, szlovák és lengyel illetékesek között arról: vajon melyik nemzet hőse a kalandos életű gróf, és milyen szöveget írjanak ki? További tanulságos történetként idézi Márai Sándor szlovákiai megítélését is. Évtizedekig hivatalosan a nevét sem lehetett megemlíteni, a rendszerváltás után pedig a szlovák nacionalista ideológusok azzal az indokkal akarták tiltólistára tenni, hogy 1938-an írásaiban üdvözölte Horthy Miklós kassai bevonulását. Ám az író életműve és az elmúlt évtizedekben végbement nyugati újrafelfedezése sokkal reálisabb véleménynyilvánításra késztette a szlovák irodalomtörténészeket.
Kassa azért is lehetett Európa egyik idei kulturális fővárosa, mert a projektben Márai Sándor szellemisége és életműve is kiemelkedő szerephez jutott. A hivatalos műsorfüzet szlovák és angol nyelvű változatában ugyanakkor „méltatlanul elfeledett kassai íróként” emlegetik őt – egyetlen szóval sem említve, hogy mindig magyarnak vallotta magát. „A kelet-szlovákiai megyeszékhely utcáin látható óriásplakátokon is csak az életművéből vett szlovák idézeteket tüntették fel” – mutat rá Ulicianska. A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az írónak emlékszobája és szobra is van szülővárosában, az ünnepélyes megnyitó részeként pedig a kelet-szlovákiai megyeszékhelyen Márai teret avattak, ahol Dusan Caplovic szlovák oktatásügyi miniszter tette egyértelművé, hogy Kassa egyik nagy szülötte magyar író volt.
Ideológiai alapon kiválasztott történészek és nyelvészek alkotta bizottság rendelte el 1980-ban, hogy a történelmi Magyarországon és a mai Szlovákia területén élt szlovák származású személyiségek neveit a szlovák helyesírás új szabályai szerint kell feltüntetni. Ennek – továbbá a levéltárosoknak nemrég ismét megküldött módszertani útmutatás – alapján történelemkönyvekben és más kiadványokban még ma is gyakran Frano Rákóciról, Bercéniről, Batániról olvashatunk II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós és Batthyány Lajos helyett. Aki Martin Svatojánskyról olvas, kutakodhat egy ideig, amíg valamelyik könyvtárban rájön, hogy a nagyszombati kalendárium (Calendarium Tyrnaviense) szerkesztőjéről, a liptói származású Szentiványi Mártonról van szó. Stefan z Vrbového pedig valójában Verbőczy István.
Néhány éve már nem mindenki tartja magát ehhez a furcsa szabályhoz. A minap a Historický casopis szlovák folyóiratnak ugyanabban a számában Zichy grófról, egy másik cikkben viszont „Ziciről” értekezett két szerző. Anton Hrnko, az utóbbi tábor hangadója ugyanott azt bizonygatta, hogy az évszázadokkal ezelőtt elmagyarosított, szlovák származású nemesek és más személyiségek neveit nem hagyhatják meg. „Hunyadi János a románoknál Ioan de Hunedoara, a horvátoknál pedig Janko Hunjadi. Nekünk is követnünk kell a példájukat, mert így is igazolhatjuk, hogy történelmünk nem a magyar és a cseh múlt függeléke” – vélte a szerző. Dusan Kovác viszont azzal érvelt, hogy akik ezt az útmutatást követik, megszegik az alapvető szakmai és etikai szabályt, amely szerint mindenkor a hiteles forráshoz kell ragaszkodni.
Markáns véleményt fogalmazott meg Michal Hvorecky népszerű szlovák író és publicista is. Ő a blogjában kifejtette: „Azt állítani, hogy Liszt szlovák származású, éppen olyan értelmetlenség, mint azt bizonygatni, hogy a nagymorva birodalmat az ószlovákok alapították. Ez a tények ízléstelen meghamisítása és öncsalás. Nem értem a kis nemzetek komplexusait, amelyek folyamatosan szükségét érzik bizonygatni, hogy többek annál, mint valójában. Ahelyett, hogy örülnének mindannak, ami földrajzi fekvésükből és egyéb lehetőségeikből adódik” – hangsúlyozta.
Szerinte a térség múltjának célzatos félremagyarázása helyett inkább a közös jelenünkkel és jövőnkkel kellene törődnünk. „Szeretem a kortárs magyar irodalmat, a világsikert elért kiemelkedő személyiségeit. Annál inkább sajnálom, hogy a kortárs szlovák irodalom és kultúra szinte ismeretlen déli szomszédainknál. Ha odaát Szlovákiát említik, akkor legtöbbször csak az itteni magyar kisebbségre gondolnak, az ország többi része és szellemi élete ismeretlen marad számukra. Márpedig amit az ember nem ismer, azt nem tisztelheti, de nem is bírálhatja” – mutatott rá.
