„Rengeteg energiát pazaroltunk a vitákra”

Az érdekérvényesítő képességünk az EU-ban most abban jelenik meg, hogy sikerként tudjuk ünnepelni, hogy elkezdtünk részben megoldani olyan problémákat, amelyeket mi magunk okoztunk, és amelyekre semmi szükség nem volt – mondta a Népszabadságnak és a Hvg.hu-nak közösen adott interjújában Bajnai Gordon voltminiszterelnök, Orbán Viktor kormányfő múlt heti brüsszeli látogatásával kapcsolatban. A Haza és Haladás Egyesület elnöke úgy véli, hogy a magyar kormány hatalmi, és nem nemzeti érdekekből nyitott frontot az Európai Bizottsággal szemben. Kifejtette: az, hogy a bírák korábban menjenek nyugdíjba, illetve hogy a médiát erősen függő helyzetbe hozta a kormány, nem a magyar nemzet érdekeit, hanem hatalmi megfontolásokat szolgál.

Bajnai szerint a múlt héten annyi történt, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nyugtázta: Magyarország meghátrált azokban a kérdésekben, amelyekben maga nyitott frontot. Ismét kifogásolta viszont a magyar gazdaságpolitikai intézkedések minőségét. Bajnai szerint a csatározás miatt veszítettünk érdekérvényesítő képességünkből. – Rengeteg energiát pazaroltunk ezekre –mondta a bizottsággal folytatott vitákra utalva. Mint a volt miniszterelnök kifejtette, azok tudnak érdeket érvényesíteni, akiknél érteni lehet, hogy mit miért csinálnak, és akik tudnak szövetséget kötni.

– Magyarországnak világossá kell tennie, hogy mik a valódi nemzeti érdekei, ehhez szövetségeseket lehet találni – hangsúlyozta Bajnai Gordon. Hozzátette, hogy az EU nem nyers erőn alapuló geopolitikai rendszer, hanem olyan klub, ahol a lojalitás az erősebbet is köti a gyengébb felé, nem csak a gyengébbet az erősebb felé. Emlékeztetett, hogy miniszterelnöksége alatt olyan összefogást tudott kovácsolni energiabiztonsági kérdésben, amellyel sikerült uniós szinten kézzelfogható eredményeket elérni.

Orbán Viktor brüsszeli bejelentésével kapcsolatban, miszerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott történet „a végéhez közeledik”, Bajnai Gordon kifejtette: „Az IMF műbalhé, hogy legyen kivel harcolni, mert a harcmindig igazolja a kormányzás kudarcait. Valójában az IMF messze túl van értékelve”. A politikus szerint „az IMF nem ellenség, és nem is valamiféle megoldás egy helyzetre, a megoldás mindig az adott kormánynál van”. A piaci nyugalom miatt a kormány most abba az illúzióba ringatja magát, hogy nincs szüksége az IMF támogatására, és meg is próbál a következő hetekben bespájzolni egy eurókötvény-kibocsátással, hogy a választásokig kihúzza.

Ezzel kapcsolatban Bajnai kifejtette, hogy a mostani kormány az adóemelések kormánya. Példaként említette: a minimálbér jelenleg 98 ezer forint bruttóban, ám amíg 2010-ben a 98 ezer forintos bérből 75 ezer forint maradt az emberek zsebében, most 64 ezer, vagyis 11 ezer forinttal nőtt a legszegényebb keresők adója. Ráadásul Bajnai szerint a brutális megszorítócsomagokat úgy vezették be, hogy a kormány ne közvetlenül a lakosságtól vegyen el, hanem ráterhelték különböző szektorokra, amelyeket bűnbakokká tettek. – A bankokkal szedetik be a sárgacsekk-adót és a tranzakciós adót

– fogalmazott a volt kormányfő. Bajnai Gordon szerint ördögi körbe kényszerítette Magyarországot a kormány hozzá nem értő, a hatalmi érdekeknek alárendelt gazdaságpolitikája, amely a megszorítások és az egyre zsugorodó beruházási ráta, a romló növekedés spiráljába lökte az országot. – Ebből kell kitörni –szögezte le a volt kormányfő. Hozzátette: – Magyarországnak az az érdeke, és az lenne az ország szempontjából erkölcsös gazdaságpolitika, ha radikális fordulattal visszatérne a józan ész és a szakértelem. Ezt kell megcsinálnunk 2014 után – tette hozzá. Felvetésünkre, hogy ő milyen intézkedésekkel indítaná be a gazdaság növekedését, jelezte, hogy a Haza és Haladás gazdaságpolitikai műhelyének részletes, hosszú távú elképzelései vannak arról, miként kell rendbe tenni Magyarországot 2014 után, és ezt a közeljövőben bemutatják.

Magyarország euróövezeti csatlakozásáról szólva Bajnai Gordon kifejtette: Magyarországnak úgy kell gazdálkodnia, hogy a bevezetés feltételeinek mielőbb megfeleljen a magyar gazdaság. Ám magát az eurót csak akkor lehet bevezetni, ha helyreállt a növekedési képesség, amely mellett az euró jelentette biztonság és egyben kaloda már nem sérti a magyar gazdaság növekedését. Bajnai szerint legalább 2-3 százalék környékére kell felvinni a magyar növekedési képességet.

A volt miniszterelnök brüsszeli találkozóin a csütörtök–pénteki, az új uniós büdzsét megvitató EU-csúcs is szóba került. Félő, hogy Magyarországnak kevesebb támogatás jut,mint az előző hétéves költségvetési ciklusban. – Ez túlmutat ezen a kormányzati cikluson, olyan nemzeti ügy, amiért el kellett jönni lobbizni – mondta Bajnai Gordon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.