Amazonok az első vonalban

Az amerikai hadseregben szolgáló nők idáig csak álmodhattak arról, hogy egyszer majd bekerülhetnek a tüzérség vagy a páncélos erők állományába. Most azonban számukra is megnyílik az út a frontvonalhoz. Igaz, már eddig is gyakran találták magukat szemtől szemben az ellenséggel, például Irakban vagy Afganisztánban: a két háborúban 800 katonanő sérült meg, legalább 130-an vesztették életüket.

Az Egyesült Államok haderejének 15 százalékát adó női katonákat a Pentagon 1994-es irányelve tiltotta el a közvetlen harci tevékenységtől, amelyet a februárban leköszönő Leon Panetta védelmi miniszter döntése most felülír.

A női katonákat támogató szervezetek többször is megpróbáltak nyomást gyakorolni a védelmi tárcára, amely szerintük nem hajlandó tudomásul venni a hadsereg valós igényeit. Ráadásul sérelmezik, hogy férfi társaikkal ellentétben a nőket karrierjükben is akadályozzák. Tavaly például egy Afganisztánban szolgáló katonanő fordult az igazságszolgáltatáshoz. A pilóta gépét kilőtték, de volt ideje és lélekjelenléte, hogy viszonozza a tüzet, majd a katapultálás után, a földön megsérült. Mégsem számíthatott magasabb pozícióra, a harci egységekben teljesítményét nem ismerték el.

Nagy előrelépésnek számított, amikor tavaly a Pentagon bejelentette: 14 ezer harci feladatokhoz kötődő pozíciót megnyitnak a nők előtt. Így a katonanők rádiósok is lehetettek a harcoló alakulatoknál. A frontvonalhoz viszont nem jutottak elég közel: további 238 ezer posztra esélyük sem volt. (A hadsereg „liberalizálása” nem a nőkkel kezdődött: 2010 végétől szolgálatba léphetnek a nyíltan homoszexuális katonák is, akiknek addig a „ne kérdezd, ne mondd” politika alapján titkolniuk kellett szexuális irányultságukat.)

A mostani reform azért is jelentős, mert nem a politika, hanem a hadsereg felől érkezett: Panetta a döntést Martin E. Dempsey tábornok, az összfegyvernemi vezérkari főnök javaslatára hozta meg.

Panettának még tájékoztatnia kell a kongresszust, de a törvényhozóknak nem kell jóváhagyniuk a döntést. Ha nem értenének egyet vele, akkor csak egy új jogszabállyal tudnák visszafordítani a folyamatot. A politikusok véleménye ugyan megoszlik, heves ellenkezésre állítólag nem kell számítani. Azt egyelőre nem tudni, hogy Panetta utódjelöltje, Chuck Hagel szenátor mit gondol a tiltás feloldásáról.

A hadsereg és a tengerészgyalogság az elszállásolás és a fizikai állóképesség szempontjait is mérlegelni fogja. A fegyvernemek 2016-ig kérelmezhetik, hogy bizonyos pozíciókat mégse nyissanak meg a katonanők előtt.

Többen történelmi pillanatról beszélnek, bár szakértők szerint a női katonák egyelőre nem fognak csapatostul a frontvonalhoz tolakodni, de bizonyosan sokan ki fogják használni a változásokat. Többen arra is számítanak, hogy lassan, de biztosan megváltozik az alapvetően „férfi intézmény” kultúrája, ahol a női katonák a diszkrimináció mellett gyakran szexuális zaklatásnak is ki vannak téve.

 

Afgán nőket segítő amerikai katonanők járőrözés közben
Afgán nőket segítő amerikai katonanők járőrözés közben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.