A Chris Terrio forgatókönyvéből készült kétórás amerikai mozi, amelynek egyébként George Clooney is társproducere, szinte kizárólag Iránban játszódik. Az 1979–81-es teheráni túszválságot örökíti meg, természetesen az USA nézőpontjából. Alapját részben a filmben éppen Affleck alakította Tony Mendez CIA-ügynök visszaemlékezései alkotják, és azoknak az amerikai diplomatáknak a sorsára összpontosít, akiket kanadai kollégáik rejtegettek, majd kalandos módon menekültek el Teheránból.

„Affleck végül csak megkapta a díjat hazugságaiért” – kommentálta a hét kategóriában Oscar-díjra is jelölt film sikerét a Mehr iráni hírügynökség. Mohammad Hoszeini iráni kulturális miniszter szerint pedig, akinek hivatala egyébként szerepel is Az Argo-akcióban (hiszen tőlük kér engedélyt Mendez ügynök mint álfilmrendező), úgy vélte: az amerikai thriller Irán-ellenes, és gonosz szándékok vezérelték az elkészítését. A Fars hírügynökség azt állítja, egyenesen Izrael, az ország ősellensége áll a háttérben. Mindenesetre még a Golden Globe átadása előtt bejelentették, hogy az egyébként a filmgyártásáról híres Irán nézőpontjából hamarosan Ataollah Szalmanian, egy nem túl ismert rendező tesz majd kísérletet rá, hogy helyretegye a történelmi tényeket. A direktor elmondta, az ő verziója annak a húsz amerikai diplomatának a sorsára fókuszál majd, akiket a forradalmárok humanitárius gesztusként átadtak az Egyesült Államoknak. Így érthető módon háttérbe szorulhat az Argo cselekményének fővonala, amely röviden összefoglalva azt mutatja be, hogyan jártak túl az amerikaiak, CIA-illetékesek és dörzsölt hollywoodi producerek kanadai segítséggel az irániak eszén. Mi már csak mindig a rossz fiúk leszünk Amerikában – jegyezte meg lakonikusan az egyik egykori túszejtő, Abbasz Abdi.

Igazság szerint nem csak az irániak háborodtak fel az Argón. – Az első reakcióm a felháborodás volt. Azóta lehiggadtam, de továbbra is nagyon zavar, hogy ennyire elvétették a sztorit a filmkészítők – fakadt ki a londoni The Guardiannek Sir John Graham, aki Nagy-Britannia teheráni nagykövete volt akkoriban. Affleck filmjében ugyanis az szerepel, hogy a britek és az új-zélandiak elutasították, hogy befogadják a fellázadt tömeg ostromolta nagykövetségükről még időben kiszökött amerikaiakat. Viszont Kenneth Taylor, az akkori kanadai nagykövet nem is érti, mi nincs rendben az Affleck-filmmel Teheránban. – Érdekes lesz látni, hogy mibe is kötnek majd bele. Úgy vélem, az irániak is tisztában vannak a kanadai részvétel igaz történetével – nyilatkozta a The New York Timesnak. Igaz, épp ez olyan szála a sztorinak, amibe viszonylag könnyen bele lehetne kötni a történeti hűséget emlegető szőrszálhasogatóknak. Valójában Taylor rezidenciáján a hatból csak két amerikait rejtegetett, a többiek John Sheardown beosztott kanadai diplomatánál nyertek menedéket. Ez az „apróság” még a túszválság történéseit jól ismerők figyelmét is könnyen elkerülhette volna, ha Sheardown nem a minap halt volna meg 88 évesen, már nem érve meg a Golden Globe-okat. A nekrológok kitérnek valós szerepére.

Affleck mozijának lélektani erejét dicséri, ahogy a rendező megteremti a felajzott tömegtől való fenyegetettség atmoszféráját. Különösen akkor, amikor a Reza Pahlavi, a megdöntött sah-diktátor amerikai befogadása miatt felháborodott Khomeini-párti tüntetők megtámadják az amerikai képviseletet, illetve amikor a kanadai filmstábnak álcázott rejtőzködők mikrobuszukkal keresztülaraszolnak egy ilyen csődületen. Akármilyen fanatikusnak is ábrázolja a teljes nevén Benjamin Géza Affleck-Boldtnak hívott filmes az irániakat, álnoksággal, jellemtelenséggel nem vádolja őket. Amikor például a teheráni kulturális illetékes – persze tévesen – meggyőződik az álkanadai álfilmrendező CIA-ügynök jó szándékáról, megadja neki a forgatási engedélyt. Vagy: akárhogy ordibál is a reptéri határőr, ismételgetve az ábrázolás iszlám szabályait, ad egy esélyt a stábnak, s a félnapnyi időeltolódás dacára nem sajnálja rá a telefonhívásokat, hogy Hollywoodban ellenőrizze le megbízásukat.

Ben Affleck mint CIA-ügynök a teheráni reptéren